Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1947

Index

— 9 — III. 777. sz. A bérmálás rendkívüli kiszolgálta­tója a plé­bános. 885. sz. Szentolajok elvitele. Az Apostoli Szentszék ./' a. csatoltan meg­küldött dekrétumában meghatalmazza a plébá­nosokat és a velük egy elbírálás alá eső lelki­pásztorokat, hogy a betegségből kifolyólag ha­lálveszélyben lévő híveknek a bérmálás szentsé­gét saját területükön kiszolgáltathassák. Mivel a meghatalmazás túllépése esetén a kiszolgáltatott bérmálás érvénytelen és a lelki­pásztor büntetést is von magára, T. Papjaim gondosan tanulmányozzák át a dekretumot és rendelkezéseit pontosan tartsák be. Külön figyelembe idézem, hogy minden bér­málásról és annak körülményeiről jelentést kell küldeni hivatalomnak és az esetet a bérmáltak anyakönyvébe is be kell jegyezni. Erre a célra a j folyó bejegyzések befogadására alkalmas anya­könyvet kell nyitni. Félreértés elkerülése végett közlöm, hogy a felhatalmazás a helyi káplánságok, alakulóban lévő lelkészségek vezetőire nem vonatkozik. Te­rületükön, mely még az'illetékes plébános jog­hatósága alá tartozik, a plébános szolgáltathatja csak ki a bérmálást. Kalocsa, 1947 március 4. A nagycsütörtöki olajszentelés után minden esperesi kerület megkaphatja a szükséges olaj­mennyiséget. Ezért az előző években szentelt olajok további használata nem indokolt. Nyo­matékosan felhívom a nt. Esperes Urakat, hogy a Dírectoriumban is közölt rendelkezés értelmé­ben virágvasárnapig közöljék a nagycsütörtöki szertartásra Kalocsára érkező kerületi kiküldött nevét és érkezése idejét. Kalocsa, 1947 március 15. 816. sz. Egyházköz­ségi képvi­selőtestüle­tek megbiza­tásánakmeg­hosszabbí­tása. A 2750 1944. sz. körrendelet (Circ. 1944. pag. 45.) szerint a főegyházmegye egyházközségi képviselőtestületeinek megbízatása folyó évi jú­nius 1-én lejárna. Mivel a még folyamatban lévő telepítések és más okok miatt új választásokra az idő nem alkalmas, a képviselőtestületek megbízatását 1950 június l-ig meghosszabbítom. Ahol a képviselőtestületi tagok megfogyat­kozása, vagy a települési viszonyok megválto­zása szükségessé teszi, kinevezéssel fogom a kép­viselőtestületet kiegészíteni. Kalocsa, 1947 március 14. 787. sz. Themata theologica ú kidolgozási rendje. Közlöm T. Papságommal, hogy a papi coro­nákon a 131. can. által előírt s mindeddig szo­kásban volt u. n. „Themata theologica" kidolgo­zási rendjén változtatni akarok, hogy a célnak jobban megfeleljen, vagyis a T. Papság elméleti és gyakorlati teológiai továbbképzését az eddi­ginél hatékonyabban szolgálja. Ezért mindkét coronára: a tavaszira és az őszire 2—2 tételt fogok kitűzni, ezekből az egyik elméleti, a másik gyakorlati lesz. A tételeket — mint eddig — a Circulareban fogom közzétenni, a tavaszi corona számára az év elején, az őszi számára az év közepén. Az esperes urak a tételeket tartalmazó Circulare kézhez vétele után 8 napon belül kije­lölnek (s erről írásban értesítik mind a kijelölte­ket, mind az Érseki Hatóságot!) két-két kerületi papot s megbízzák őket egy-egy tétel írásbeli kidolgozásával. A coronán azután egy-egy meg­bízott felolvassa mind az elméleti, mind a gya­korlati tétel kidolgozását, a résztvevők pedig — elsősorban és kötelezőleg a másik megbízott — hozzászólnak. A kidolgozott tételek felterjesz­tendők, a hozzászólások jegyzőkönyvbe fogla­landók, amely az eddigi szokás szerint előírt időben szintén ide küldendő. Bízom abban, hogy az ilyen diszkusszió — főleg a praktikus teológia terén — értékes gon­dolatokat és indításokat fog kitermelni s egyéb­ként is célravezetőbb lesz, mint az eddigi — más időkben bizonyára bevált — módszer. Kalocsa, 1947 március 7. Múlt évben a rendkívüli pénzügyi helyzet miatt közvetlenül a Szentföldi Biztosi Hivatalhoz kellett a szentsír-gyűjtést beküldeni. A rendkí­vüli helyzet megszűnvén, figyelmeztetem T. Pap­jaimat, hogy a jövőben mind ez a gyűjtés, mind pedig minden egyéb hivatalos gyűjtés csakis az érseki hatóságon keresztül juttatandó el rendel­tetési helyére, vagyis minden összeget a Kalocsai Egyházmegyei Takarékpénztár 31.031. számú csekkszámlájára kell befizetni a rendeltetés pon­tos megjelölésével. A szen/tsír-gyűjtésből az ed­digi gyakorlattól eltérőleg csak a nagypénteki küldendő fel teljes egészében, míg a nagyszom­bati a szentsír körüli és egyéb templomi kiadá­sok fedezésére a templompénztárba vételezendő be. Kalocsa, 1947 március 11. Hivatkozással a 2404/1946. sz. körrendele­temre (Circ. 1946 pag. 27.) közlöm T. Papjaim­mal, hogy a Budapesti Karitász Központ, az el­múlt év adatai alapján az adakozásban kitűnt plébániákat összekapcsolta egy budapesti plé­bániával, illetve katolikus intézménnyel. Itt köz­löm a fóegyházmegyénkre vonatkozó kijelölést: 1. Kalocsa (az egész város) Sz. Istvánvár. Bazilika V. Szent István-tér 14. 2. Akasztó Sz. Teréz Tanoncotth. VI. Hunyadi-tér 3. 3. Baja (az egész város). . Kalazantinus Rend Segédotthona I. Várfok-u. 12. sz. 4. Bácsalmás Sz. István Tanoncotth. V. Bajcsi-Zsilinszky­wt 74. 5. Kecel Szent Alajos Háza III. Kiscelli-út 79. 797. sz^ Szentsir­gyüjtésre nézve utasí­tás. 288. sz. „Csak egy csomagot a pesti éhezők­nek" testvér­plébánia mozgalma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom