Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1943

Index

és szomjasabb vágyát kelti a keresztények lelkében. Tőle árad az Egyház testébe minden fény, amely isteni megvilágosítást hoz híveinek, és minden kegyelem, amely által szentek lesznek, miként szent ő maga is. Megvilágosítással. Krisztus fényt áraszt az egész Egyházra ; számtalan bizonyítékot találunk erre a Szentírásban és a Szentatyáknál egyaránt. «Istent soha senki nem látta ; az egyszülött Fiú, ki az Atya kebelén vagyon, ő jelenté ki.))

1 Mint aki az Istentől jött tanítóul,

2 hogy bizonyságot tegyen az igazságról,

3 az Apostolok fiatal Egyházát úgy elárasztotta fényességével, hogy az Apostolfejedelem felkiáltott: «Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak» ;

4 úgy segítette az Evangélistákat az égből, hogy Krisztus tagjaiként jegyezték le azt, amit a Fő sugalmazása folytán megismertek.

5 És számunkra, akik itt e földi számkivetésben töltjük napjainkat, ő a hit szerzője ; ő lesz bevégzője is a mennyei hazában.

6 Ö az, aki a hit világosságát árasztja a hívekre ; ő az, aki a lelkipásztorokat és hittudósokat, elsősorban pedig földi Helytartóját a tudomány, értelem és bölcseség felsőbb, isteni adományaival elhalmozza, hogy a hit drága kincsét hűséggel őrizzék, bátran védelmezzék, buzgó odaadással magyarázzák és istápolják ; ő az végül, aki az Egyház zsinatait láthatatlanul vezeti és megvilágosítja.

7 Megszenteléssel. Krisztus az életszentség szerzője és létrehozója. Nem lehetséges ugyanis semmiféle üdvösséges cselekedet, amely nem őbelőle, mint legfőbb forrásból eredne. «Nálam nélkül — mondja — semmit sém tehettek.»

8 Ha • elkövetett bűneink miatt lelki fájdalom és bánkódás ébred bennünk, ha fiúi félelem és Istenben bízó remény hozzá 1 Cf. Loann., I, 18, 2 Cf. Ioann., III, 2. 3 Cf. Ioann., XVIII, 37. 4 Cf. Ioann., VI, 68. 5 Cf. August., De cons. evang., I, 35, 54 : Migne, P. L., XXXIV, 1070. 6 Cf. Hebr., XII, 2. 7 Cf. Cyr. Alex., Ep. 55 de Symb. : Migne, P. G., LXXVII, 293. 8 Cf. Ioann., XV, 5. fordítja szívünket, mindig ő az, aki erejével vezet bennünket. A kegyelem és dicsőség az ő kimeríthetetlen bőségéből ered. Üdvözítőnk főként titokzatos Testének kiválóbb tagjait szüntelenül elhalmozza a tanács, erősség istenfélelem és jámborság adományaival, hogy az egész Test naprólnapra mindinkább gyarapodjék életszentségben és feddhetetlenségben. És. amikor az Egyház Szentségeit látható szertartással kiszolgáltatják, azok hatását ő maga hozza létre a .lelkekben.

1 Ugyancsak ő az, aki a megváltottakat saját testével és vérével táplálva lecsillapítja a lélek nyugtalan, háborgó indulatait; ő az, aki gyarapítja a kegyelmet és a lélekre, valamint a testre váró dicsőséget előkészíti. És nemcsak azért kell mondanunk, hogy isteni jóságának e kincseiben részesíti titokzatos Teste tagjait, mert ezeket az adományokat kiesdi az Örök Atyától e földön eucharisztikus áldozatával, az égben pedig mint megdicsőült áldozat sebeinek felmutatásával és imáival, hanem azért is, mert mindenegyes ember számára «Krisztus ajándékozásának mértéke szerint))

2 kiválasztja, meghatározza, és kiosztja az egyes kegyelmeket. Ebből következik, hogy az isteni Megváltótól, mint legfőbb forrástól ((származik a minden összekötő íz közreműködésével és mindenegyes tagra kimért tevékenységben egybeerősített és egybekötött test növekedése a maga épülésére a szeretetben)).

3 Krisztus fönntartja a Testet. Tömör rövidséggel előadtuk, Tisztelendő Testvérek, hogyan akarja Krisztus isteni teljességéből Egyházára árasztani bőséges adományait, hogy az minél hasonlóbb legyen őhozzá. Mindez igen jelentős mértékben hozzájárul a harmadik érv kifejtéséhez, amelyből szintén megállapítást nyer, miért viseli az Egyház szociális Teste Krisztus nevét: azért, mert Üdvözítőnk maga tartja fenn isteni módon az általa alapított társaságot. Miként Bellarmin finom éleslátással megállapítja,

4 ezt a Krisztus Teste elnevezést, nem csupán abból kell magyarázni, hogy Krisztust misztikus Teste Fejének kell tartanunk, hanem abból 1 Cf. S. Thom., III, q. 64, a. 3. 2 Eph., IV, 7. 3 Eph., IV, 16 ; ef. Col., II, 19. 1 Cf. De Rom. Pont., I, 9 ; De Concil., II, 19.'