Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1943
Index
— 74 — 4 2018. sz. isk. Az iskolák mezőgazdasági oktatását szolgáló gyakorló terület adatai. 7164. sz. „Magyar Betlehemesek" ismételt ajánlása. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 129.412/1943. sz. felkérésére ezennel elrendelem, hogy az iskolák mezőgazdasági oktatását szolgáló gyakorlóterület adatai tárgyában kiadott tanker. kir. főigazgatói felhívásra a kért adatokat tartalmazó kimutatást, jelentést az iskolák igazgatói, iskolaszéki elnökei közvetlen az illetékes tanker. kir. főigazgató úrhoz küldjék be 48, órán belül. A kimutatás másodpéldányát azonban egyidejűleg a főegyházmegyei főtanfelügyelőségnek is be kell küldeni. Kalocsa, 1943. november 19. Utalással a mult évi Circulárék 17. számában megjelent 7863. sz. alatti (50. old.) meleghangú ajánlásra, melyben a „Magyar Betlehemesek" mozgalma részesült, azt megismétlem azzal a hozzáfűzéssel, hogy ma már Magyarországon sokezer katolikus hívő dolgozik a magyar betlehemes kultusz kiépítésén. Az eszmének a diadalra jutása azonban csak akkor érhető el, ha minden évben újból felhívjuk a katolikus családok figyelmét a betlehemi Kisdedre és a szentjászol tiszteletére. A fontos most már az, hogy évről-évre minél többen ezermesterkedjenek és a kivágható képívekböl saját elgondolásuk szerint betlehemet formáljanak, amellyel a maguk és családjuk adventi estéit gazdagítják és katolikus módon készülnek az Üdvözítő születésnapjára. A kivágható képívek a Magyar Betlehemesek Iparművészeti Osztályánál (Budapest, IV., Bástya-u. 11), vagy a vele összeköttetésben álló könyv-, papír- és kegytárgy kereskedőknél méltányos áron kaphatók. Kalocsa, 1943. november 19. Bereznay Gusztáv m. kir. postatakarékpénztári főfelügyelő (Budapest, VIII. Tormay Cecil-u. 3. I. 5.) keresi Rátz Mária (férjezett Tetl Antalné) keresztelési adatait. Született 1820—1834. között, szülei: Mihály és Apró Mária. Kalocsa, 1943. november 22. 7503. sz. Anyakönyvi adatokat keresnek. t József s. k. érsek. ÁRPÁD R.-T. KÖNYVNYOMDÁJA, KALOCV. FELELŐS: LUKÁCS MÁRTON CÉGV.-ALIGAZG.