Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1940

Index

1940. ÉVI ' * FŐEGYHÁZMEGYEI HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK. 3. szám. 517. sz. Böjti szózat a világiak apostolkodásáról. Krisztusban szerctelt Hiveim! A mai korban, midőn a tekintély-tisztelet, fájdalom, annyira hanyatlott, égetően fontos és szükséges dolog a szülők, főleg az édesanya iránti tisztelelet fenntartani és fokozni a gyermekekben. Ezt a nemes célt szolgálja az Anyák-napjának megtartása, amelyet néhány év óta úgyszólván minden államban bevezetlek. Az Anyák-napján — rendszerint május havában — mindenfelé ünnepségeket rendeznek, amelyeken az anyai méltóságot nlind a családban a gyermekek előtt, mind pedig a nyilvános életben emelni akarják és beszédekkel, gyermekek ajkán felcsendülő énekekkel és szavalatokkal magasztalják. Igen szép és nemes szándék, amit csak a legmelegebb elismeréssel üdvözölhetünk s az eddig elért eredményekért szívből köszönettel adózhatunk. Azon édesanyák mellett azonban, akikről az Anyák-napján oly kegyeletes szeretettel megemlékezünk, van itt a földön egy másik jó anyánk is: az Anyaszentegyház. Ha ugyanis az Egyházai Krisztus Jegyesének nevezzük

1, akkor joggal nevezhetjük őt Krisztus gyermekei anyjának, vagyis a mi Anyánknak. A katolikus Egyház a mi Anyánk ! Mily kedves és felemelő kifejezés! Mi mindent akarunk mi ezzel jelezni ? Jelezni akarjuk azt az anyai gondoskodást, amelyet gyermekei érdekében, főleg a gyengék, tehetetlenek, szenvedők és bűnösök érdekében kifejt.. Jelezni akarjuk azt a sok gondot és aggodalmat, amelyeknek fájdalmai közt a szentségek erejével valóban édesanyai önfeláldozással szinte ujraszül minket Krisztus számára. Ő számtalanszor kimutatta már mindegyikünkkel szemben, hogy úgy szereti gyermekeit, mint ahogy csak egy édesanya tud szeretni. Az ő gyöngédsége, szeretete, figyelme, aggodalma olyan irántunk, amilyen csak az édesanyáé gyermekei iránt. De ez nem is lehet máskép, hiszen Isten szeretete sugárzik szakadatlanul belőle, az Istené, aki azt mondotta: „Vájjon megfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön meg magzatán ? De még ha az meg is feledkeznék, én akkor i V. ö. Efez. 5. 25-27. sem feledkezem meg rólad."

2 Ezzel az áldozatos szeretettel hódította meg az Egyház, a mi Anyánk, a népeket Krisztus szelid igájának

3, ezzel az aggódó szeretettel vigyáz most is minden lépésükre. Vájjon van-e édesanya, akit jobban szomorítana gyermekének félrelépése, mint ahogy az Egyház siratja azokat, akiket elszakít tőle a hitbeli vagy az erkölcsi tévelygés? Az Egyháznak ez az áldozatos, aggódó, valóban anyai szeretete kell, hogy lángragyujtsa minden hűséges gyermekében a viszontszeretet tüzét. Kell hogy tettekkel bizonyítsuk be iránta való gyermeki szeretelünknek és hálás ragaszkodásunknak élő érzelmét! Ha ezenfelül tudatára ébredünk annak, hogy Édesanyánk, az Egyház, szorongatott helyzetben van; hogy a mai kor mindenfelől akadályokat gördít legszentebb feladatának: az emberiség megmentésének teljesítése elé; hogy valóban rászorul mindenegyes gyermekének támogatására és kéri is azt, akkor kőből lenne a szivünk, ha anyai segély-kiáltására nem hallgatnánk és a tetterős szeretet kimutatásálól visszahúzódnánk. Az Egyház szorongatott helyzetének kifejezést, segélykiállásának hangot b. e. XI. Pius pápa adott, amidőn ezeket írta: „Jól tudjátok: milyen időket élünk s ezek a súlyos idők mit kívánnak a katolikus erőktől. Az egyik oldalon fájdalmasan tapasztaljuk a társadalom fokozódó elpogányosodását, amikor a katolikus hit fénye folyton halványodik a lelkekben s következésképen valóban félelmetes módon sötétedik el bennük a keresztény érzék, az erkölcsök tisztasága és sértetlensége. A másik oldalon elszomorít Bennünket az a tény, hogy a papság, sajnos, nem képes eleget tenni a mai idők felfokozott követelményeinek; részben azért, mert helyenkint igen csekély számban működik, részben pedig azért, mert egyes társadalmi rétegek ellenszegülve kivonják magukat jótékony befolyása alól s így nem ér el hozzájuk az ő szava, sem figyelmeztetéseinek ereje. Szükséges tehát, hogy mindenki apostol legyen, szükséges, hogy a világi katolikusok ne tét2 Izai. 49. 15. — 3 V. ö. Mt. 11. 30., 1. Ján. 5. 5.