Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1940

Index

detén» (Máté, 24, 8.) állanak és máris ezer és ezer családban a halál és az árvaság, a gyász és a nyo­mor lett keserű vendég. Számtalan embernek ki­ontott vére és nemcsak fegyveres harcosoknak kiontott vére megrázó panasszá emelkedik, külö­nösen azé a szeretett népé, amely Lengyelországé, amelynek hűsége az Egyházhoz és a keresztény kultúra megmentése körül szerzett érdeme ki­törölhetetlen betűkkel van beírva a történelem könyvébe és jogot ad neki az egész világ emberi és testvéri együttérzésére, és várja bizakodva Mária, a ((keresztények segítsége» hatalmas köz­benjárása által az igazság és az igaz béke elveinek megfelelő feltámadás óráját. Ami legutóbb történt és napjainkban történik, az szemeink előtt mint látomás jelent meg, amikor még nem veszett el minden remény és semmit sem hagytunk kivizsgálatlanul, amit apostoli hivatá­sunk sugallt vagy a rendelkezésünkre álló eszkö­zök javasoltak, hogy megakadályozzuk a vitás ügyek fegyveres elintézését és az utat nyitva tartsuk a megegyezésre mindkét fél tiszteletben­tartásával. Mivel meggyőződtünk, ha az egyik fél fegyveres erőszakot használ, a másik fél is fegy­verrel válaszol, apostoli hivatásunk elengedhetet­len kötelességének és a keresztény szeretet fontos szerepének tartottuk mindent megkísérelni, hogy mind az egyetemes emberiségtől, mind a keresz­ténységtől távoltartsuk a világégés borzalmait, akkor is, ha fennállt a veszély, hogy tanácsaink nem találnak meghallgatásra és törekvésünk eredménytelen. De figyelmeztetéseinket, ha tisz­telettel meg is hallgatták, nem követték. És míg a legfőbb Pásztor szíve fájdalommal és aggályokkal tele az ügyet komolyan fontolgatja, szemeink előtt a Jó Pásztor képe áll; a tőle kölcsönzött szavakat az egész emberi nemhez ismételjük meg e sóhajtásban : «Vajha megismerted volna . . . amik békességedre szolgálnak, most pedig el van­nak rejtve a te szemeidtől)) (Luk. 19, 42.). Ebben az emberi társadalomban, amely Krisz­tus békéjével éles ellentétben áll most Krisztus országában, az Anyaszentegyház is híveivel együtt oly megpróbáltatások, harcok, ellentétek köze­pett él, amilyeneket a történelem könyveiben is ritkán találunk. De akik ily nehéz körülmények között szilárdan és erős szívvel állnak a hitben, azok tudják, hogy Krisztus Király a megpróbál­tatás idején közelebb van, amikor valóban hű­ségre van szükség. A sok üldöztetést szenvedett Krisztus jegyese fiainak szenvedései és megpró­báltatásai miatt szomorúan, de állhatatossággal és az isteni ígéretekből merített szilárdsággal száll szembe a feltámadt viharokkal. Ő ugyanis nem kételkedik, hogy az igazság, amelyet tanít, a szeretet, amelyet parancsol és megvalósít, az őszinte akaratú embereknek nélkülözhetetlen ta­nács és segítség lesz az új világnak igazságból és szeretetből való felépítésében, miután az emberi­ség megúnja a tévelygés útját és megundorodik a gyűlölet és az erőszak keserű gyümölcseitől. Egy fontos sarokko. Eközben pedig, Tisztelendő Testvérek, arra kell törekednünk, hogy a világ, de főképen akiket a háború szerencsétlensége ér, tanulják meg, hogy a keresztény szeretet parancsa Krisztus országá­nak sarokköve, nem üres szó, hanem élő valóság és igazság. Ezekben a napokban számtalan al­kalom nyílik a keresztény szeretet gyakorlására sokféle formában. Ezért meg vagyunk győződve, hogy összes fiaink, de különösen azok, akik a háború kegyetlenségétől megmenekülnek, az isteni szamaritánust követik erőik szerint azokkal szem­ben, akik a háború áldozataivá lettek és mint ilye­nek, irgalomra és segítségre igényt tartanak. A katolikus Egyház, az Isten országa a földön, «amelynek királya az igazság, törvénye a szeretet, mértéke az örökkévalóság)) (Szent Ágoston, Ep. 138. ad Marcellinum, c. 3. n. 17.), a keresztény igazságokat tévely és megrövidítés nélkül ta­nítja, anyai lelkületének ösztönével a keresztény szeretet munkájában fáradozik és mint a béke bol­dog látomása áll a tévedések és a szenvedélyek hullámai fölött és várja a pillanatot, amikor Krisztus Király mindenható keze lecsillapítja a vihart és elűzi az egyenetlenkedés szellemét, amelyek azt támasztották. Ami hatalmunkban van, — hogy siettessük a napot, amelyen a béke galambja leszállhat e földre, amelyet az egyenet­lenkedés vízözöne árasztott el —, nem mulasztunk el semmit, bízva az államok vezetőiben, akik a háború kitörése előtt nemes törekvéssel iparkod­tak ezt a szörnyű szélvihart elűzni, bízva a nemze­tek és társadalmi osztályok megszámlálhatatlan millióiban, akik nemcsak igazságot, hanem szere­tetet és irgalmat kérnek, bízva végül nem utolsó sorban az Isten irgalmas erejében, akihez napon­ként azzal az imádsággal fordulunk : ((Szárnyaid

Next

/
Oldalképek
Tartalom