Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1940

Index

— 10 — gondját viseli, aki belelát a szívekbe, az ismeri csak az anyák elrejtett könnyeit, az apák lemondó fájdalmát, a rengeteg keserűséget — amelyről semmiféle statisztika nem beszél, mert nem beszélhet —, szomorú tekintettel látják a napról-napra növekvő szenvedések tömegét; jól ismerik a gonosz emberek sötét terveit, akik arra törekednek, hogy a kemény helyzettel visszaélve mindent összezavarjanak, felforgassanak és a zavarban alkalmat találjanak kitűzött istentelen szándékaik végrehajtására. Ki az az okos és jóindulatú ember, aki ilyen súlyos körülmények között az államnak megtagadná a megszokottnál tágabb jogkört, amely e körülményeknek megfelel és amellyel a nép szükségleteinek segítségére sietne? De viszont az Istentől adott értelem megköveteli, hogy az erkölcsi rendben lelkiismeretesen megfontoljuk a közjó szempontjából, mit szabad, mit nem szabad, mit követel a szükségszerűség az időktől kívánt követelmények felállításában. A lelkiismeret jogai. Mindenesetre mennél súlyosabbak az anyagi áldozatok, amelyeket az állam kíván az egyesektől és a családoktól, annál szentebbek és sérthetetlenebbek a lelkiismeret jogai. Igényt tarthat az állam a javakra és a vérre, de soha az Istentől megváltott lélekre. Ezért amely hivatást az Örök Lény az apáknak és az anyáknak kijelölt a gyermek jelen és jövő élete gondozásában, a fiaknak a vallás igaz parancsai szerint való kialakításában, azt senki e jog súlyos megsértése nélkül nem ragadhatja magához. Ez a helyes nevelés arra is vonatkozik, hogy az ifjak lelkét a hazaszeretet legnemesebb kötelességeire serkentse és ösztönözze, hogy azokat vidám lélekkel és készséges akarattal vállalják és ebből a hazai földnek szeretete élénken tükröződjön vissza. De a fiatalságnak az a nevelése, amely megfeledkezik vagy szándékosan elmulasztja az ifjak szemét a mennyei hazára irányítani, igazságtalanná válik mind az ifjúság, mind pedig a keresztény család elidegeníthetetlen kötelességei és jogai szempontjából is ; ezért, mivel a kiszabott határokat átlépte, a nép és az állam java érdekében megfelelő orvoslást igényel. Az ilyen nevelés azok előtt, akik a felelősséget viselik, talán fokozott erő és szilárdság forrásának látszik, de valójában ennek hamisságát az ebből következő tények bizonyítják. A keresztény lélekkel szemben közömbös vagy ellenséges gyermeknevelés felségsértést követ el a «Királyok Királya és az Urak Ura» ellen (I. Tim. 6, 15. Titk. Jel. 19, 16.), amikor Jézus Krisztus isteni meghívását akadályozza és meghiúsítja : ((engedjétek hozzám jönni a kisdedeket)) (Márk 10, 14.) és ez kétségkívül keserű gyümölcsöket fog hozni. Az az állam ellenben, amely a családapáknak és anyáknak az ily kétségek miatt megszomorított lelkét megszabadítja ezektől a kétségektől és jogaikat visszaállítja, kétségkívül belső nyugalmát mozdítja elő és megveti a haza boldogabb jövőjének alapjait. A fiaknak a Teremtőtől a szülőknek ajándékozott lelke, a keresztségben Jézus Krisztus királyi jelével meg lett szentelve és kitüntetve, szent kincs, amely fölött az Isten féltékeny szeretete őrködik. Maga az isteni Megváltó, aki valamikor az apostoloknak mondotta : ((engedjétek hozzám jönni a kisdedeket)), bár jósággal és irgalommal volt telve, kemény büntetéssel fenyegette meg azokat, akik a neki kedves gyermekeket rossz példával botránkoztatják meg. És melyik botrány ostorozandóbb és legkárosabb a gyermekekre és ártalmasabb a jövő nemzedékekre, mint a gyermeki erkölcsöknek az a nevelése, amely az ifjúságot oly cél felé vezeti, amely távol áll Krisztustól, aki az út, az igazság, az élet és az isteni Üdvözítőtől titokban vagy nyíltan elidegeníteni törekszik? Ez az isteni Megváltó, akitől a jelen és a jövő ifjúi kort szégyenletesen elvonják, ugyanaz, aki az Örök Atyától minden hatalmat megkapott és akinek a kezében van letéve az államoknak, a népeknek és nemzeteknek sorsa. Egyedül hozzá tartozik azok életének megteremtése, megrövidítése vagy növelése, jóléte és nagysága. Minden földi dolgok közül egyedül a lélek rendelkezik halhatatlansággal. Ezért az a nevelési rendszer, amely nem tiszteli a keresztény családnak az isteni törvénytől védett szent határait és azok alapjait felborítja, az ifjaknak elzárja az utat Krisztushoz, akik így nem «merítenek örömmel vizet az Üdvözítő forrásaiból)) (Iz. 12, 3.), a Krisztustól és az Egyháztól való elhidegülést mint a nemzethez vagy valamelyik osztályhoz való hűség jelét hirdeti, az kétségkívül önmaga ellen mondja ki a kárhozat büntetését és majd tapasztalja a próféta szavainak félre nem érthető igazságát: