Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1940
Index
XII. PIUS PAPA SUMMI PONTIFICATUS KEZDETŰ APOSTOLI KÖRLEVELE. Tisztelendő Testvérek, Üdvöt és Apostoli Áldást ! A pápaság méltóságát és súlyos gondjait bízta Reánk az Úr kifürkészhetetlen tervében érdemeink nélkül éppen abban az évben, amelyben negyvenedik évfordulója van annak, hogy halhatatlan emlékű elődünk XIII. Leo a század fordulója előtt, a jubiláris Szentév küszöbén elrendelte az emberi nem felajánlását az egész földön Jézus legszentebb Szívének. Benső megelégedéssel és nagy örömmel fogadtuk az «Annum Sacrum» enciklikát, mint égi üzenetet (Acta Leonis, vol. XIX. p. 71), amikor mint újmisés elmondhattuk az oltárnál : «Az Úr oltárához megyek» (42. zs. 4.). És milyen lelkes buzgósággal csatlakoztunk lélekben azokhoz a gondolatokhoz és szándékokhoz, amelyek lelkesítették és vezették a Főpap valóban gondviselésszerű cselekedetét, aki fényes tehetségének alaposságával ismerte korának nyilt és titkos sebeit és szükségeit. Ezért mélységes hálát érzünk az isteni Gondviselés iránt, amely pápaságunk kezdetét ebbe az évbe helyezte, amelyben annak az említésre méltó eseménynek emlékét ünnepeljük és amely év papságunk első éve volt; igen szívesen megragadjuk ezt az alkalmat, hogy megdicsőült elődünk legszentebb szándékait követve a ((Királyok Királyának és az Urak Urának» (I. Tim. 6, 15. Titkos Jel. 19, 16.) köteles hódolatunkat bemutassuk, mint pápaságunk és tisztségünk első imádságát. Legyen ez a hódolat kezdete és feltétele a mi törekvésünknek, akaratunknak és reményünknek, tanításunknak és lelkipásztori tevékenységünknek, fáradságunknak és szenvedéseinknek türelme, amelyet mind csupán Jézus Krisztus országa elterjedésének szentelünk. Kimondhatatlan javak forrása. Ha az örökkévalóság fényében vizsgáljuk az utolsó negyven év külső eseményeit és belső fejlődését, megmérjük az innen származott eredmérfyeket és hiányokat, akkor mind világosabban jelenik meg előttünk szent jelentőségében az emberi nem felajánlása Jézus Krisztus Királynak, hogy mennyire megtisztított, felemelt és szentül megerősített mindnyájunkat; és éppoly világosan áll szemeink előtt, mily bölcseséggel törekszik az egész emberi társadalmat gyógyítani, nemesíteni és az igazi jólétet előmozdítani. Az a felajánlás Nekünk úgy tűnik fel, mint isteni buzdítás és a kegyelem hírnöke nemcsak az Egyház, hanem az egész emberi nem számára, amely buzdításra és irányításra szorul, az egyenes útról letért és csak a jelen földi dolgokkal törődik és ezért nyomorultul tengődik ; ez üzenet az összes embereknek, akik napról-napra nagyobb számban térnek el Jézus Krisztus hitétől, sőt elszakadnak törvényeinek elismerésétől és követésétől; végül üzenet a világ ama gondolata ellen, amelynek az evangélium által elterjedt hegyi beszéd tanítása a szeretetről és az önmegtagadásról, valamint az isteni Szeretetnek a Kereszten bemutatott áldozata botrány és ostobaság. Amint egykor az Üdvözítőnk előfutárja az érdeklődőknek odakiáltotta «Ime az Isten Báránya» (Ján. 1, 29.), hogy figyelmeztesse őket a «népek várományosára» (Agg. 2, 8.), bár ismeretlenül köztük tartózkodott, így Jézus Krisztus helytartója is kérve, könyörögve kiáltja : «Ime, Királyotok)) (Ján. 19, 14.) mindazoknak, akik — tagadók, kétségeskedők, t