Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1937

— 10 — Krisztus 5s a falu. A falunak még egy nagy kincse van, mit a város épen a faluban áhítozva keres és ez az Isten szabad természete. A városok komor palotái, gyárai, házai, túlzsúfolt utcái ugy össze préselik az ottlakó szegény embereket, hogy a napnak éltető fényéből, a szabad levegő csodás hatásából igen sokszor semmi sem jut nekik. Százezrek szorongnak dohos, földalatti pincelakásokban, vagy olyan házakban, melyekben a komor falak közül az eget se látják, vagy alig láthatják. Az ilyen szegé' nyek vágyva-vágynak a szabad természet áldásai után, melyeket a falu állandóan élvez. Ezek között első a fényes napsugár, mely a falu minden zugát végig aranyozza. Azután az üde, ózondus levegő, melyet a bérházak komor kőfalai nem tudnak elzárni, melyet a nagy gyárak fojtogató füstje nem ront meg a vidék szerény népe előtt. Ezeken túl vannak a mezők pompája, az erdők rejtelme, a feslő természet ezernyi más kincse, melyek csupán akkor tűnnek elénk, ha az Ur kertjében szabadabban mozgunk. Mindezek a kincsek önmagukért szólnak és arra hivnak fel minden érző, gondolkodó lelket, hogy a falut és az ő kincseit óvjuk, védjük s tartsuk meg tovább is. A falu ugyanis közös java az egész világnak, minden nagy városnak, gazdagnak, szegénynek, urnák és munkásnak, mert a falu az élet forrása. „Ha pedig a forrás, melyből minden táplálkozni szokott, valahogy megromlik, vele pusztul minden."

1

0 III. Mentsük meg a falut, mert a falut Krisztus is szereti. Hogy a falut Krisztus is szereti, főleg a feut elmondottak után nem lehet kétséges. Krisztus Urunk, mint az Isten Fia s éppen ezért valóságos Isten, legjobban ismeri minden teremtményét. Tudja és ismeri azokat az értékeket, melyek a faluban tényleg fellelhetők, vagy szerényen meghúzódnak benne. És O, aki minden teremtmét , A nyét igazán szereti, az írásnak ama szava szerint: „Mert szeretsz mindent, ami vati"

11 — tehát a bűnöst is, várván, hogy meg térjen, — szereti a falut, mint amely a Teremtőhöz bizonyos szempontból közelebb állónak és kedvesebbnek látszik, mint a nagyvárosok sürü kőtömege. És hogy ezt a szeretetet közelebbről lássuk, ujitsuk föl emlékezetünkben az Ur 1

0 Scint. Ign. — 11 Bölcs. 11. 25. Jézus életének legszebb stációit és rögtön meglátjuk, hogy ez a szeretet merre is vonzotta. Fogantatásának újvilágot bejelentő hirét Gábriel arkangyal egy faluba vitte.

12 Születése ismét egy bájos falucska: a kies Betlehem határába esett. Igaz, hogy övéi nem fogadták be őt

1

3, de azért az első rokonszenves szivek mégis a környékről siettek eléje, midőn az angyalok hivő szavaira a derék pásztorok oda gyülekeztek az újszülött szerény jászolához.

1

4 Midőn pedig a gyilkos Heródes pusztulása után ^ Egyptom földjéről visszatért az elhagyott hazába, nem a zajos város, hanem a festői és kedves Názáreth kötötte le földi életének legnagyobb részére. Itt töltötte a szerény gyermekkort s egész ifjú korát mintegy 30 évig. Magam is bejártam azt a kedves helyet, ahol a szentcsalád kis háza állhatott, melynek helyén ma egy ujabb bazilika épül. Láttam a vidéket, melynek kedves falusias tája, hegyei, völgyei, virágai Őt is lekötötték, melyeknek képei csodás módon betöltötték lelkét. Ezért szólt Ő annyi szeretettel mindama dolgokról, melyek a faluval, annak vidékével állanak kapcsolatban. Ha a mezők virágait, a gondos magvetőt, az ég madarait, vagy a pásztort és az ő juhait érintik szavai, mindig a » falunak meleg szeretete ragyog és sugárzik a mi szivünk felé.

1

5 Midőn pedig elhagyva a magányt kilépett a nyilvános életbe s végig járta a köves Júdeát, a sík Szamariát s az északibb Galilea összes vidékeit, amint el-elfáradt a nagyobb városok zajos népe között, kiment a vidékre egy kissé pihenni. És a vidék népe viszonozta ezt a rokonszenvet. Seregestül követték őt, ahol csak megjelent. Elbűvölve hallgatták szavait, kitartva mellette még a pusztában is, hol két izben csodás módon meg is vendégelte fáradt hallgatóit.

1

0 Csodáinak jelentékeny része a falvakra esett. Kána, Kafarnaum, Naim, Tibériás és ezek vidéke, sőt azok az egyszerű utak is, melyeken a szomjas tömeg az Urat kisérte, tanúskodnak róluk. Ki ne tudná, milyen hatalommal, milyen gyengédséggel segített Kánában a zavarba jutott mennyegzői népen, mikor szükös viszonyaik miatt elfogyott a boruk.

17 Ki ne emlékeznék a pogány százados meg12 Luk. 1. 26. - is Ján. 1. 11. — u Luk. 2. 16—20. — 1

5 Máté 6. 28., Luk. 8. 5., Márk 4. 4., Ján. 10. 11. — " Máté 15. 36., Márk 6. 41. - " Ján. 2. 1. 11.