Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1937

- 19 ­1937. É V I FŐEGYHÁZMEGYEI HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK 6. szám. 1779. sz. A Kommu­nizmusról szóló Divini „Redempto­ris" cimű, „A kat. val­lás helyzeté­ről Mexikó­ban", „A kat. egyház helyzetéről Német­országban" című pápai körlevelek megküldet­nek. őszentsége XI. Pius pápa apostoli tanítói tekintélyével élve Divini Redemptoris címen kör­levelet bocsájtott ki az istentelen kommuniz­mus ellen, amelyben ismerteti a kommunizmus tanításait és gyümölcseit. A forgalomban levő s kommunisták által terjesztett hamis beállítá­sokkal szemben világosan körvonalazza a kom­munizmus eszményét, az ember és család hely­zetét a kommunista rendszerben, a társadalom kialakulását, amint az a kommunizmus nyo­mán több országban bekövetkezett. Ezzel szembehelyezi az Egyház tanítását, s megjelöli azokat a módozatokat, amelyek mellett az egészséges társadalmi rend kialakul­hat. Ugyancsak atyai szívének sugallatát kö­vetve két megrendítő körlevelében ismerteti a mexikói és németországi katolikusok helyzetét, elvi jelentőségű megállapításokat tesz, s meg­szabja, minő magatartást kell a két ország hivő katolikusainak a jelenlegi szomorú helyzetben tanúsítaniok. A három körlevelet magyar fordításban •/. alatt csatoltan azzal küldöm meg t. papsá­gomnak, hogy azok tartalmát tüzetesen tanul­mányozza, a híveket a szószékről vagy más alkalmas előadások keretében az azokban foglalt elvek és tények felől tájékoztassa, s így elérje azt, hogy ezekben a nehéz és sokszor helyte­lenül beállított kérdésekben egységes, katolikus közvélemény alakuljon, amely mint kat. híve­ink szilárd meggyőződése, minden ellentétes híresztelésekkel s hírlapi közlésekkel szemben belytállhasson. Nr. 1536. Obiius Ste­phani Szé­kely publica­tur. Dolenter pcrfero ad notitiam ven. et hon. cleri, R. D. Stephanum Székely, administratorem in Dunaszentbínedek, anno aefatis suae 52-o, presbyteratus vero 9-o, die 2. Maii a. c. post brevcm — semper tamen latenlem — infirmita­tem sacramentis infirmorum iteralis vicibus munitum Coloczae diem supremum egisse. Animam defuncti confratris, qui consummatus in brevi explevit tempóra multa, cum eo con­suetis ad aram suffragiis commendo, ut ipsi, cui Sacerdos in aeternum, Christus Dominus, sacerdotale donavit meritum, ludex quoque iustissimus donet et praemium. Pro complendo beneficio parochiali Bát­monostor per translationem Francisci Horváth de jure et facto vacanti concursum usque ad 10-am mensisjunii a. c. duraturum cum eo hisce indico, ut illud liberae collationis archiepiscopa­lis obnoxium consequi cupientes et examine synodali probati recursum suum usque ad praefixum terminum Mihi exhibeant. Die 20. Junii a. c. tres diaconos Archi­dioecesis Nostrae, scil. Michaelem Asztalos Farka?, Stephanum Bagó et Gregorium Diny­nyés ad s. presbyteratus Ordinem promovebi­mus, quo die graliam divinam impetraturi omnes Archidioecesis sacerdotes missam celeb­rantes instar orationis imperatae sumant collec­tam pro collatione ss. Ordinum fidelesque suos moneant, ut pro ordinandis vocationibusque sacerdotalibus preces fundant. Nr. 1689. Concursus pro parochia Bátmonos­tor indicilur. Nr. 1636. Collecta pro ordinandis dicenda. A kalocsai főegyházmegye Missziós Pénz­tárának állapota 1936. december 31-én. BEVÉTELEK• Álhozat az 1935. évről ' — 10 S P 5.10074 I. Hitterjesztés Egyesülete: Főegyházm. gyiijtés, templomi s egyéb gyűjtések II. Jézus Szent Gyermeksége Műve III. Unió Cleri és Opus S. Petri IV. Kat. Világmisszió folyóirat — — V. Kínai Magyar Misszió - — P P P P P 1529. sz. Kimutatás a missziós pénztár Sllapotáról. 1.622 77 545 60 18994 Összesen : 10 S P 10.063 09 KIADÁSOK : Az 1955. évi jövedelem az Egyházm. Tkptár útján elküldve : Orsz. Missziós Tanács­nak, Hillerjesztés Egyesületének, Opus S. Petri és Jézus özent Gyermekség Egyesülelének, Ternay 1.-nek ... 10 S P 5.10074 I. Hitieriesztés Egyesülete : Portó, pósta­tkpénztári átutalás, apróbb kiadások P II. Unió Cleri és Opus S. Petri Egyesülel: Portó, film kiadások _ — P III. Kat. Világmisszió folyóirat póstatkptári kezelése - — P IV. Kínai Magyar Missziónak átadva — P 70-79 6060 24"­89-94 Összesen : 10 S P 5.346 07 Összes bevétel : 10 $ P 10.06309 összes kiadás: 10 $ P 5.346 07 Maradvány : P 4.717'02

Next

/
Oldalképek
Tartalom