Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1936

Soha ennyi erőlködés nem folyt és nem -történt a kiterjedt csecsemővédelem, az ifjúság sport-mozgalma, a rendes testedzés, a belföldi és külföldi gyermeküdültetés, általában a gyermekvédelem és a vele kapcsolatos kérdések megoldása körül, mint épen manapság. És ez a törekvés ma már nemcsak egyes jobb csalá dok ritka kiváltsága, bizonyos osztályok avagy társulatok sajátos igénye és a társadalom jámbor óhajtása, hanem valóságos nemzetközi verseny, mellyel az ifjúság felkarolásában a komoly nemzetek saját életüket igyekeznek óvni, s amennyire lehet bebiztosítani. Ezért látjuk a sportélet számtalan fajában, a cserkészet felkarolásában, a levente-képzés kifejlesztésében a nemzeiek energiáinak nagyarányú kibontakozását. És tényleg ki tudná magába fojtani a lelkes örömet, midőn saját nemzetének serdülő fiait erőben és ügyességben nem csupán fejlődni, hanem a nagy versenyekben kitűnni is látja? Hihetetlen válságaink után és még ma is tartó elesettségünkben igaz boldogságot jelentett nekünk is, midőn a cserkészek utóbbi nagy világversenyein magyar gyermekeink mindig a legszebb sikerrel szerepeltek. Ám a testi ügyességek megszerzésén kívül hasonló igyekvést látunk ma mindenütt a szellemi képességek felfokozására és a tudományos felkészültség lehetővé tétele miatt is. Csonka hazánk határain belül — Ínségünk ellenére — nagyobb lendülettel folyik a tanulás, mint a béke boldog éveiben. Sőt a haza határain túl is sokkal több történik, mint annak előtte. Újabb intézetek s átmeneti, de komoly akciók állanak az ifjúság rendelkezésére, hogy így jobban fel tudjon készülni jövő életének nehéz küzdelmére. Amit pedig a szülők, rokonok avagy jóbarátok művelnek s áldoznak gyermekeik taníttatásáért, az szinte meghalad minden képzeletet. A tanintézetek — minden szigor s igény ellenére — állandóan telvék és a szülők a hősi áldozat számtalan jelével iparkodnak lehetővé tenni, hogy fiaik s leányaik tudásban és műveltségben mindent megkapjanak, ami reményt nyújthat boldogulásukhoz. Elismerjük és nyíltan hirdetjük, hogy mindez szép és mindez jó dolog. Szükséges ugyanis a test ápolása. Kell tej és napsugár, erő és egészség, családi áldozat és a társadalom összesegítése, hogy a nemzet jövő kincse, mely a magyar gyermekekben rejlik, ki tudjon fejlődni és be tudjon érni. Szükséges továbbá, hogy szellemi kiképzése terén mindazt megkaphassa, amit mind a maga, mind esetleg nemzete javára fel tud majd használni. Ez mind jó és szükséges is lehet, hogy a nemzet szemefénye, lelkes ifjúsága erős, egészséges és képzett lehessen. Ez mind jó és dicséretreméltó, de mindez nem elég. Mit érne ugyanis, hogyha gyermekeink a testi fejlettség ragyogó példái, az erő s egészség legszebb tipusai, igazi atléták s ezenkívül a modern tudomány és a művészetek hősei lennének, ámde szemhatáruk nem terjedne tovább mint e sártekéig és arasznyi földi életünkig? Mit érne, mit érne? Üres lenne, mint a vak elete, aki napot és eget nem látva üresnek képzeli az egész világot. Ebbe a világba, a sporttól, tornától, olimpiászoktól harsogó világba, a modern haladás, tudás és művészet vásári zajába, melyért ma a szülők túlnyomó nagy része mindent kész áldozni, csendül bele az Úr Jézus szava: „Engedjétek hozzám . . Engedjétek hozzám gyermekeiteket, akiket én nálatok is bensőbben szeretek, akik lelkük mélyén hozzám vágyakoznak, s akiknek én nemcsak itt a földön adhatok és adok néhány röpke évet, hanem nálam, az én közelemben örök, boldog, soha el nem múló életet is akarok juttatni, ha ők arra érdemet szereznek. S ez a krisztusi szó első sorban azért szól tinektek: apák, anyák, lelkendező szülők, mert a zsenge gyermek első irányáért, jó útra történő elindításáért ti feleltek neki. Ti tartoztok ápolni, gondozni apró testeiket, hogy el ne vesszenek, hogy kór és betegség idő előti el ne vigye őket; ti tartoztok gondoskodni, hogy eszük, szellemük megfelelő módon ki tudjon fejlődni, hogy a bennük rejlő nemes képességek el ne pusztuljanak; ámde ti tartoztok mindent megelőzve azzal is törődni, hogy a gyermek halhatatlan lelke már tőletek megkaphassa mindazt, ami benne a lélek ügyében biztos tájékozást, világos eszmekört és nemes vágyódást ébreszt és erősít a síron túl folytatódó örök élet iránt. Ezt azonban csupán az esetben tudjátok megtenni, hogyha magatok is beteltek és lángot fogtok Krisztus szellemétől. Senki sem közölhet ugyanis olyasmit más ember fiával, amivel maga sem rendelkezett soha. Ha tehát való^ ban, szívből kívánjátok féltett kincseitek, gyermekeitek igaz boldogságát, engedjétek, azaz inkább vezessétek őket testük-lelkük legjobb barátjához, a legjobb Mesterhez, aki nemcsak itt a földön teszi és teheti őket boldogokká, hanem ama másik életben is, mely a földi elmúlással kezdődik el bennünk. III. A harmadik osztályt, melyért az Úr felemelte szavát, a magukkal tehetetlen öregek és betegek alkotják, akikről ép azért, mert magukat nem tudják ellátni, mi — szülők, rokonok, igaz jóbarátok vagyunk kötelesek aként gondoskodni, hogy az élet örök forrásához ők is eljussanak. A szivek ajtaján értük is kopogtat az Úr Jézus szava : „Engedjétek hozzám Ahhoz a fájdalmas és sokszor igazán bántó állapothoz, melyben a kisdedek élnek és vergődnek egyes családokban, két hasonló emberi helyzet van e földi életben : a súlyos betegek s az aggok helyzete. Azoké az embertársainké, akiket vagy a kór szegezett az ágyhoz, vagy a kor fosztott meg a testi életnek minden erejétől. Ezért tartja már a közmondás is, hogy az aggkor második gyermekkor. Ha azonban a zsenge gyermekkor minden szeretetet, minden kíméletet és minden jóságot megkíván és megérdemel tőlünk, ugyanezt kell vallanunk s hirdetnünk erről a két fontos osztályról is. Sőt ezt fokozottan kellene hirdetnünk, mert míg a kisdedek felkarolására már e kornak végtelen bája is serkenti az embert, Második gyermekkor.