Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1935

Index

— 21 — dalomra fölragyog majd a várva várt nap, amikor Krisztus országában Krisztus békéjének boldog­ságát élvezhetjük. Végül mély hálánkat és atyai hajlandóságun­kat akarjuk nyilvánosan kifejezni irántatok -— Kedves Testvéreink a püspökségben — és rajtatok keresztül összes fiainknak -— a világi és szerzetes papoknak azért a buzgó munkáért, amellyel az isteni megváltás tizenkilencszázados jubileumi évének megünneplését a hívek nagy lelki hasz­nára fordítottátok. Azután maradandó emléket óhajtunk állítani annak az örök papságnak, amelyben való folytatólagos részesülés a Mi pap­ságunk, valamint a tiétek és a világ összes papjai­nak papi hatalma. Ugyanazért a szertartások kongregációjának meghallgatása után Jézus Krisz­tus az örök főpap tiszteletére külön votív misét szerkesztettünk s azt jelen körlevelünkkel együtt közöljük. A misét a liturgikus szabályok korlátai közt csütörtöki napokon lehet mondani. Most pedig — Tisztelendő Testvérek — apos­toli és atyai áldásunkat adjuk mindenkire, amint azt a közös atyától mindenki kívánja és várja. Legyen a hála áldása a jó Isten összes jótétemé­nyeiért az elmúlt évben — a megváltás szent emlékévében — és a jókívánságok áldása a kezdő újévre. Kelt Rómában, Szent Péternél, 1935 december 20-án, papságunk 56, pápaságunk 14. évében. XI. Pius pápa. Nihil obstat. Dr. Joannes Drahos, ra. p. censor. — Nr. 329/1936. Imprimatur. Strigonii, 30. Januarii 1936. Dr. Július Machovich, m. p. vicarius generális.

Next

/
Oldalképek
Tartalom