Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1935

Index

— 12 — Vájjon a jó pap elmélkedhetik-e az evangéliumi parancsok fölött s hallhatja-e a Jópásztor panaszát : «Egyéb juhaim is vannak, melyek nem az akolból valók, azokat is ide kell terelnem p)

1 megláthatja-e a szántóföldeket, amelyek már fehérek az aratásra,

2 anélkül, hogy buzgósága lángra ne gyulladjon az Úr eltévedt juhainak az igaz útra való terelésére, és hogy az aratás Urának föl ne ajánlja fáradhatatlan munkáskészségét? Vájjon nézheti-e a megszámlálhatatlan sokaságot elgyötörve és lesújtva, mint a pásztor nélkül való juhokat,

3 nemcsak a misszionáriusokra bízott távoli országokban, hanem — fájdalom — oly városokban és falvakban, hol már régóta él a kereszténység — anélkül, hogy átérezné a nagy szánalmat, amely az Úr Jézus isteni szívét annyiszor megindította?

4 Lehetséges-e ez a papnál, aki jól tudja, hogy ajkáról az élet igéi fakadnak és kezén át az újjászületés és örök üdvösség isteni kegyelme árad? Nem tudunk eléggé hálát adni a fölséges Úristennek, hogy az apostoli buzgóság lángja — mint drága fénykoszorú — igenis ott ragyog a katolikus papság homlokán, s atyai szívünk kimondhatatlan vígasztalódására láthatjuk Tisztelendő Testvéreinket, kedves fiainkat — a püspököket és papokat mint válagatott és elrendezett hadsereget, amely az egyház Fejének parancsára készségesen menetel a földkereség határához, hogy hivatása szellemében megharcolja békés, mégis kemény harcait, az igazság harcát a tévedés ellen, a világosságét a sötétség ellen, az Isten országáét a sátán országa ellen. Papi engedelmesség. Mivel a katolikus papság lendületes és bátor katonaság, föltétlenül szükséges nála a fegyelem, vagy jobb keresztény szóval az engedelmesség. Ez az engedelmesség az egyházi hierarkia különböző rendjeit szép összhangba foglalja, úgy, hogy «az anyaszentegyházat valóban csodás változatosság övezi, ékesíti és kormányozza, mert egyeseket benne főpapokká, másokat kisebb rangfokozatban papokká szentelnek s a sok és változatos rangú tagokból Krisztus egységes teste 1 Ján. 10, 16. 2 Ján. 4, 35. 3 Máté 9, 36. 4 Máté 9, 36. 14, 14. 15, 32. Márk 6, 34. 8, 2. stb. lesz.))

1 Engedelmességet fogadtak a papok saját püspökeiknek közvetlenül a szentelés után. Ugyancsak engedelmességet esküdtek a püspökök fölszentelésük napján az Egyház látható Fejének, Szent Péter utódának, Jézus Krisztus helytartójának. Adja Isten, hogy az engedelmesség kapcsolja folyton szorosabbra egymáshoz az egyházi hierarkia különféle tagjait és valamennyit a Fejhez, s így az egész küzdő Anyaszentegyház legyen félelmetes az Isten ellenségei előtt, mint a táborok elrendezett serege.

2 Az engedelmesség mérsékelje egyeseknek talán túlbuzgó hevét; ösztökélje mások ernyedtségét és fáradtságát; jelölje ki mindegyiknek a maga szerepét és teendőjét. S a maga helyén valamennyi úgy teljesítse kötelességét, hogy a hivatalos tekintéllyel ellentétbe ne jusson, ami csak gátolná az Egyház átfogó munkásságát. Fogadja mindegyik elöljáróinak rendeleteit mint Jézus Krisztus parancsait, aki végeredményben az egyetlen, akinek engedelmeskedünk, a katolikus vallás alapítója és vezére, aki értünk «engedelmes lett a halálig, és pedig a halálig a keresztfán.))

3 Az isteni főpap az ő föltétlen engedelmességét a mennyei Atya iránt különös nyomatékkal akarta szemünk elé állítani. Azért bőséges tanúságokat találunk róla a próféták és evangélisták írásaiban. «A világba bejövén, így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem... Akkor mondám : íme eljövök. A könyvtekercsben rólam van írva, hogy megcselekedjem, ó Isten, a te akaratodat.))

4 «Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, ki engem küldött»

5 s a kereszten függve nem akarta lelkét előbb az Atya kezeibe ajánlani, míg ünnepélyesen ki nem nyilvánította, hogy mindazt, amit az írások felőle hirdettek — azaz a mennyei Atya által rábízott föladatot — teljesen bevégezte egészen a titokzatos panaszig «szomjúhozom», amit azért mondott, hogy az írás beteljesedjék.

6 Eljárásával örök példát akart mutatni, hogy még a leglángolóbb lelkipásztori buzgalom is mindenkor alávetve legyen az isteni akaratnak — azaz mindig az egyházi elöljárók akaratához igazodjék, akik köztünk a mennyei Atyát képviselik és parancsait velünk közlik. 1 Pontificale Rom. de ord. presb. 2 Én. én. 6, 3. 9. 3 Filipp. 2, 8. 4 Zsid. 10, 5—7. 5 Ján. 4, 34. 6 Ján. 19, 28.