Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1935

Index

— 4 — legnagyobb bűnöket is megbocsátja)).

1 S ennek okát és magyarázatát is adja a tridenti szent zsinat a következő szavakkal: «Azonos ugyanis itt az áldozat és a papok keze által az áldozatot bemutató azzal, aki a kereszten önmagát föláldozta, csak a fölajánlás módja különböző)).

2 Világosan kitetszik e tényből a katolikus pap hivatásának fönsége. Hatalma van az Úr Jézus Krisztus teste fölött. Csodásan lehívja azt az oltárokra és mintegy magának az isteni Megváltónak kezeivel az örökkévaló Istennek kedves áldozatul fölajánlja. Joggal mondja Aranyszájú Szent János : ((Bámulatos titkok ezek — csodálatosak és félelmetesek)).

3 De nemcsak az Úr Jézus Krisztus valóságos teste fölött van hatalma a papnak, hanem a titokzatos teste — az Egyház — fölött is magasztos és bőséges hatalmat kapott. Nem szükséges — Tisztelendő Testvérek — a Jézus Krisztus titokzatos testéről szóló gyönyörű tant, Szent Pál apostolnak annyira kedves tételét, bővebben magyarázni. Röviden azt jelenti, hogy a testté lett Ige isteni személye és mindazok az emberek, akiket testvérekként magához ölelt s akikhez a belőle áramló természetfölötti hatás eljutott, egy testet alkotnak, amelynek Krisztus a feje. Mivel pedig a pap a rendes kiszolgáltatója majdnem az összes szentségeknek, amelyeken mint vezetőcsöveken keresztül a Megváltó kegyelme az egész emberiséghez szétfolyik, azért ő valóban az Isten titkainak sáfára

4 azzal a rendeltetéssel, hogy azokat Jézus Krisztus titokzatos testének tagjaihoz juttassa. A pap állandóan a keresztény hívek rendelkezésére áll halandó életük minden órájában, hogy a krisztusi kegyelmet, amely a természetfölötti élet alapja, Istentől nyert hatalmánál fogva nekik adja, vagy ha már megkapták, növelje. Amint az ember a világra születik, a pap a keresztség vizével megtisztítja és felsőbb, nemesebb, azaz természetfölötti életre újraszüli, amiáltal Isten és az Egyház fiává teszi. Azután, hogy a lelki harcok megvívására megerősítse, a magasabb méltóságban levő pap a bérmálás szentségével Krisztus katonáinak sorába iktatja. Mikor a gyermek az égből szállott angyali kenyeret már a közönségestől megkülönböztetni és kellően értékelni 1 Conc. Trid. sess. 22. c. 2. 2 s

es

s_ 22. c. 2. 3 De sacerdotio", lib. III. 4. Migne P. G. 48, 642. 4 I Kor. 4, 1. tudja : a pap ezzel az élő és életet adó étellel táplálja és megerősíti. Ha az ember szánalmasan elbukik, a pap őt a penitenciatartás szentségével fölsegíti. Isten nevében és tekintélyével támogatja. Ha pedig házasságra lép s így a teremtő Isten segítőtársául szegődik, hogy az emberi életet az utódokra átterjessze s így a földön a keresztény hívők, az örök boldogságban pedig a választottak száma szaporodjék, akkor is mellette áll a pap, aki házasságát és tiszta szeretetét megáldja. Amikor a mulandó emberi élet vége közeledik s az emberek különös erőre és segítségre szorulnak, hogy az isteni Bíró előtt megállhassanak, ismét csak a pap az, aki a haldokló test fájó tagjai fölé hajol s azokat szentelt olajjal megkenvén kiengeszteli és megenyhíti. S miután a pap a hívőket földi zarándoklásuk útján egészen az örökkévalóság kapujáig elkísérte, a halhatatlanság illatát lehelő imádságok közt követi porhüvelyüket a sírig. De még a másvilágon sem hagyja el őket, hanem az enyhülésre és közbenjárásra szorulókat imádságával vigasztalja. Tehát mint kalauz az igaz úton, mint az üdvösség és engesztelés közvetítője, mint égi kegyelmek adományozója állandóan a hívők mellett áll, a bölcsőtől a sírig, sőt egészen a mennyország öröméig. A bűnbocsánat szolgája. Az összes hatalmak közül, amelyeket a pap Krisztus titokzatos teste fölött kap, azt az egyet akarjuk most bővebben ismertetni, amelyet az imént már futólagosan említettünk s — Aranyszájú Szent János szavai szerint — az Úristen még az angyaloknak és arkangyaloknak sem adott meg,

1 tudniillik a bűnbocsátó hatalmat. «Akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik ; és akiknek megtartjátok, meg vannak tartva.))

2 Valóban félelmetes hatalom ez s anynyira az Istennek sajátja, hogy még a gőgös emberi elme sem akarta annak halandó emberekre bízliatását elismerni : «Ki bocsáthatja meg a bűnöket más, mint egyedül az Isten?»

3 Mikor tehát látjuk, hogy tényleg ember gyakorolja ezt a hatalmat, nem állhatjuk meg, hogy meg ne ismételjük a kérdést, nem ugyan a farizeusok botránykozá1 De sacerdotio lib. III. 5. 2 Ján. 20, 23. 3 Márk 2, 7.