Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1933

Index

— 24 — Róma majdnem 400 milliónyi katolikus hívőt egyesít már egy lelki táborban. S ez a város ennek a tábornak lüktető központja, mely annál kedvesebb, mélyebb és nemesebb vonzóerőt fejt ki a lelkekre, minél nagyobb lelki energiát bocsát a világba. Ez az energia az örök városban mindig hatalmas volt. Ámde ritkán lehetett erősebb, mint ebben a most folyó szent évben, mikor a Megváltás tizenkilenc száz esztendős fordulóját üljük. Az idén ugyanis Krisztus helytartója a rábízott csodás hatalommal megnyitotta, mondhatnók kitárta a lelki kegyelmek összes zsilipjeit, hogy a bajban, keserű gondokban, nehéz válságokban fuldokló világot újból felemelje a tisztább régiók, az égiek szent világa felé Meg is indult egy olyan vándorlás Róma és az örök város szentélyei felé, aminőt még ott is nagyon ritkán tapasztal az ember. A világnak minden országából, minden vidékéről számtalan zarándok sietett és siet Krisztus országának élő központjába, hogy mélységes bűnbánattal lelkét megtisztítsa, ingadozó hitét, fakuló reményét és hervadó szeretetét új lángra lobbantsa a vértanuk ereklyéi előtt, az ősi templomok csodás derűjében és az apostolok virágos sírjain. Ezért láttunk mi is annyi zarándokot az örök városban és ezért hatott meg a nagy bazilikák roppant hajóiban azoknak éneke és buzgó imája, akik sokszor velünk egy időben, de más és más nyelven végezték az egyformán előírt ájtatosságokat. Közös gondok vontak barázdákat mindnyájunk arcára, mert hiszen a mai válság fojtogató láza mindenüvé elért. Közös vágy ült minden zarándoknak csillogó szemében, hogy önmagán és mások bajain képes legyen újból segíteni. Közös remény lobogott fel mindenek szívében, hogy az Úr kegyelme nem hagy el bennünket s hogy a súlyos szenvedések után felemeli a benne bízókat. S amint végigjártuk szent Péter templomát, hol az első pápa és annyi utóda sirbatéve pihen, az ősi Lateránt, a templomok elsejét és anyját, melyben egyebek közt az utolsó vacsora asztalának lapját is láthattuk, a Szűz Anya legnagyobb szentélyét, a Santa Maria Maggiore templomot, melyben az ő első képén kívül a kis jézus jászolának jelentékeny részét őrzi a kegyelet, s végül szent Pál apostolnak a falakon kivül levő, márványburkolattól, színes ablakoktól, fenséges képek közt tündöklő templomát: szivünk-lelkünk betelt a szentévnek minden emlékével, minden kegyelmével, s ennek hullámai ma is egy jobb világ révpartjai felé ringatnak bennünket. Bármily lenyűgöző és szép volt azonban az ősi templomok ezernyi emléke, a nagy bazilikák csodás melegsége és a katakombák szívhez szóló csendje, szivünk-lelkünk az élő Péterhez, Péter utódához, Krisztus Urunk földi helytartójához vonzott mindnyájunkat. Engem, mint főpásztort a minden öt évben kötelező hivatalos jelentésen kívül a benső kegyelet és a hála siettettek hozzá, zarándoktársaink szívéí-lelkét pedig a nagy vágyon kívül az a nemes, gyermeki szeretet ösztönözte főként, mely bennünket magyarokat lelkünk fővezére, Krisztus helyettese, hazánk és nemzetünk legnagyobb barátja, igaz jótevője iránt mindenkor áthatott. Mélységes örömmel vettük tehát a hírt, hogy -- bár ugyanakkor sok külföldi zarándok volt velünk a városban — Ő Szentsége minket, magyarokat érkezésünk után másnap este már külön elfogad. Azért este későn, hogy utána se őt, se bennünket ne zavarjon semmi. Az esti harangszó elhangzása után összegyűltünk tehát a Vatikán előtt. Villany-lángok ragyogó fényénél vonultunk fel a márvány lépcsőkön abba a terembe, melyben Ő Szentsége fogadni kívánta magyar gyermekeit. Alig telt el egy gyenge fél óra és az egyik szomszédos teremből, ahol szintén zarándokok voltak egy távolabb fekvő északi országból, megnyíltak az ajtók és az Egyház feje szűkebb kísérettel, hófehér ruhában megjelent közöttünk. Aranymisés Szentséges Atyánkat kitörő örömmel, lelkes éljenekkel, megindult léiekkel fogadta a csapat. Ő Szentsége helyet foglalt a magas trónszéken és végigtekintve a sűrű sorokon jóságos mosollyal és olyan közvetlen, szívhez szóló hangon üdvözölt bennünket, melynek rezgéséből öröm és megnyugvás, mérhetetlen jóság és igaz szeretet sugároztak felénk. S mivel előzőleg bátrak voltunk figyelmét felhívni a súlyos helyzetre, amelyben már több mint tíz év óta vergődünk és vérzünk s hogy ennek dacára hitünk, bizodalmunk Isten irgalmában nem csappant meg soha, hűségünk és szeretetünk pedig Egyházunk fejéhez, Péter utódához, Szentséges Atyánkhoz egyre erősödött, mert nála megértési, őszinte részvétet, atyai jóságot tapasztaltunk mindig ügyeink és szenvedésünk iránt —, szinte megindulva tárta ki karjait s intézte szavait nemcsak hozzánk, hanem bennünk egész nemzetünkhöz. Örömének adott kifejezést, hogy a súlyos válságok dacára oly sokan eljöttünk az atyai