Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1931

Index

í - 53 1931. É V I FŐEGYHÁZMEGYEI HIUATALOS KÖZLEMÉNYEK 10. szám. 5945. sz. Főpásztori szózat Sz Erzsébet ha lálának 700 ik évfoduló jára. A gyermek. Alig zajlottak le a Sz. Imre jubileumi év ünnepségei, új ünnepre készül a keresztény világ s vele a magyar katolikusság egyeteme : Árpádházi Sz. Erzsébet megdicsőülésének 700 éves jubileumára. Csodálatos az Isten az ő szentjeiben. A kegyelem erejével kiemeli a választottakat a közönséges halandók soraiból, kijelöli helyüket a történelem egyes korszakaiban, hogy az életszentség magas fokára emelkedve Vele szeretetben egyesüljenek s a forrongó világba beleállva örök gondolatait minél tökéletesebben megvalósítsák. A szentek egyénisége és működése a halállal nem enyészik el nyomtalanul, hanem irányt szab a kornak, amelyben éltek, sőt késő századokra kihat mint élet- és lélekformáló erő, melynek hatása örökké új marad és soha meg nem fogyatkozik. Árpádházi Sz. Erzsébet mindössze 24 évet élt. Rövid, szinte arasznyi létet szabott ki számára a Gondviselés, de ezalatt a rövid idő alatt tökéletes szentté formálódott a kegyelem, a közreműködő akarat és az egyéniséget alakító szenvedés erejével. Alakja annyira vonzó, hogy varázsa alól senki sem vonhatja ki magát. Életének egy-egy kiemelkedő mozzanata a művészleikeket remekművek alkotására ihleti, a tökéletességre törekvőket Isten szeretetére és a felebaráti szeretet hősies gyakorlására serkenti. Sz. Erzsébet az Árpádházi szentek egyik kimagasló alakja. Annak a családnak nemes törzséből sarjadt, amely annyi szentet és boldogot adott az egyháznak, hogy páratlanul áll a királyi családok sorában. Alig 4 éves korában idegen országba, Thüringiába kerül s Hermann tartományi gróf udvarában nevelkedik, hogy egykor az ifjú fejedelemnek Lajosnak hitvese legyen. A jámbor krónikások megható jeleneteket örökítenek meg Sz. Erzsébet gyermekkorából. Már 5 éves korában összekulcsolt kezekkel imádságba merülten térdel az oltár előtt s alázatos szivvel a földet csókolgatja. Gyermeki kedvteléseit és játékait megszakítva játszótársaival gyakran a közeli kápolnába megy rövid imádságra. Apró ajándékokat oszt ki a szegény gyermekek között s viszonzásul csak azt kívánja, hogy egy Miatyánkot vagy Üdvözlégyet imádkozzanak érte. A heidelbergi krónika így jellemzi a szent gyermeket: „Isten lakozik szivében, bensőséges szeretettel gondol Rá mindenkor, lelki szemei elől sohasem téveszti. Minden érzelme, gondolata, cselekedete Istenre van irányírva." Lelke hófehér, szive Isten szeretetétől ég, jótékony keze alamizsnát oszt, a fejedelmi udvar fénye, a világ hiúsága el nem kápráztatja. Mint elrejtett virágszál serdül a wartburgi várban és növekszik kedvességben Isten és emberek előtt. Már mint apró gyermek sűrű fátyollyal takarja el arcát a kíváncsi szemek elől, hogy egyedül Istennek tessék. A segítségért, alamizsnáért hozzáfordulóktól semmit meg nem tagad, ha őt védőszenjének Sz. Jánosnak nevében kérik valamire. Életszentségének szembeszökő és korán mutatkozó jelei miatt környezetének egyik-másik tagja neheztel rá, túlbuzgónak tartja s jegyesét Lajost arra akarja rábírni, hogy visszaküldje őt Magyarországba. De a tisztalelkű jegyes védelmébe veszi a bájos gyermeket és örömét leli abban, ha imádságos lelkűnek, jótékonynek láthatja aráját. Az 122í-ik esztendőben vezette oltárhoz Lajos, az ifjú fejedelem, Erzsébetet. Hófehér lélekkel, tiszta szívvel léptek mindketten Eisenachban az oltárhoz, hogy egymásnak örök hűséget fogadjanak. A fejedelmi ifjú méltó társa volt Erzsébetnek Bátorszívű, tísztalelkű lovag, akiről elragadtatással írnak a krónikások. Jelmondatát e három szóba szokta összefoglalni: „Jámboran, tisztán, igazságosan." Csakugyan ez a három szó szabott irányt az ifjú fejedelem életének. Lajos és Erzsébet szerették egymást, Az ifjú hitves,