Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1930

Index

— 50 ­egyház a felnőttekfői is húsvét táján a szent­áldozást és nem okvetlenül vele összeköttetés­ben a gyónást is követeli. 5. A Quam singulari az első áldozás idejét az első gyónással köti össze; de nem tiltja azt, hogy aki bűntelen és a sz. áldozás­hoz szükséges kellékekkel rendelkezik, az első gyónás előtt a szent áldozásban részesüljön. A Quam singulari szerint attól a kortól kezdve, „mikor a gyermek eszével élni kezd, tehát úgy a hetedik év körül, esetleg azon fölül, vagy akár épen azon alul is . . . kezdődik a szent gyónás és szent áldozás parancsának kötele­zettsége" ? ahol tehát a hitoktatás kedvező körülmények között történik, megvan a lehető­sége annak, hogy a hetedik évnél jóval fiata­labb gyermekek is sz. áldozáshoz járuljanak. 6. Ezt a rendelkezésünkre álló lehetőséget lelkiismeretesen kihasználni egyik legfontosabb kötelességünk és legédesebb örömünk. 2 Az a nemzedék lesz a legértékesebb, amelynek lelke kora ifjúságában öntudatosan olvadt össze az Úr Jézuséval, gyakorlatot szerzett a kísértés leküzdésére, a bűn kerülésére, a lélek tiszta­ságát megtartotta, megszerette és legnagyobb örömének tekinlette. Nagy felelősséget vállal tehát magára az, aki, mikor könnyen megtehette volna, elmulasztotta ennek a minden jóra kész gárdának életbe hívását. Soha nagyobb meg­nyugvással nem áldoztattam híveket, gyerme­keket, mint amikor ezeknek az állva áldozók­nak pici szájába helyeztem a benne alig elférő szent ostyát, mert teljesen biztos voltam abban, hogy egyik sem áldozik méltatlanul. 7. Megfigyeléseimet kiterjesztettem az első áldozás után következő időre is. Figyelmeztet­tem az ovodások szüleit és nevelőit, hogy a gyermekek továbbra is áldozhatnak, ha őket erre bocsáthatóknak tartják. A Szentlélektől vezetett egyház fentidézett utasítását követve megbíztam a vallásos szülők lelkiismeretessé­gében, hogy nem fogják megengedni gyerme­keiknek sz. áldozását abban az esetben, ha ezek aggodalomra okot adó viselkedést tanú­sítanának. S ez a „királyi papság" 3 jól mű­ködött. Vannak olyan szülők, akik azóta hó­napokon keresztül szent áldozáshoz vezetik még nagyobb gonddal nevelt gyermekeiket. Emberi gyarlóság és kisebb hiba a szü­lőknek ebbe a közreműködésbe is belevegyül­het. Ilyenekért azonban ne utasítsuk vissza őket! Ha minden kis hibát megakadályozni akarnánk, akkor sz. Pál apostol szerint „ki 1 Circ. 1910. 194. lap. 2 Codex I. C. Canon 860. a Pét. 1. II. 9. kellene e világból mennetek akkor nekünk sem volna szabad a gyóntatószékben ülnünk s a híveknek a szent áldozást megengednünk. Bíznunk kell tehát a jó hívek lelkiismeretessé­gében és Isten kegyelmében. 8. Mindezekre az értékes tapasztalatokra való tekintettel és a kezdet nehézségeinek mi­nél könnyebb leküzdhetése végett intézkedtem az iránt is, hogy az ovodások első és gyakori áldozására vonatkozó adatok összegyűjtesse­nek és közöltessenek. A „Kalocsai Néplap" 1929. május 29. száma, továbbá a "/• a. mellékelt feljegyzések, úgyszintén Sudbrack Károly S. J. atyá­nak Csávossy Elemér S. J. atya fordításában megjelent és ezen körlevelemhez csatolt műve a függelékben közlik ezeket a kisdedek lelküle­tére természetfeletti fényt vető adatokat, melyek bizonyára megnyugtatólag hatnak azokra, akik némi idegenkedést éreznek ezzel a mozgalom­mal szemben. 9. Ugyancsak t. Papságom munkájának megkönnyítése végett már a mult évben elren­deltem, hogy a kalocsai iskolanénéknek egy­házmegyém területén levő összes ovodáiban az ovodások az első és a gyakori sz. áldo­zásra előkészíttessenek. A világiak által vezetett ovodákra nézve ilyen rendelkezést nem tettem. Örömömre szolgálna, ha a jó példát a világi óvónők is követnék. Remélem, hogy meg is teszik, legkivált, ha papságom őket ebben az irányban támogatja. 10. Erre való tekintettel küldöm meg minden plébániára a fentnevezett könyvet, amely bőséges és ügyes oktatásokat ad arra nézve, hogyan részesítsük eucharisticus szel­lemű nevelésben a kis gyermekeket, mire ok­tassuk őket, hogy megértsék és megszeressék Azt, Aki a kis ostyában jelen van, s Akit ma­gukhoz vesznek a sz. áldozásban. 11. Mihelyt tehát az idő jobban megeny­hül, a templomok felmelegszenek s az ovodások az első sz. áldozásra elkészültek, kérem t. Pap­ságomat, hogy az erre alkalmasaknak Ítélendő ovodásokat, a megfelelő vizsgálat megtartása és a bűnbánat ismételt felkeltése után a sz. áldozáshoz bocsássák. Hívják fel továbbá az óvónőket, hogy a gyermekek előkészítésére és sz. áldozásaira vonatkozó tapasztalataikat írásba foglalva Hozzám ennek az iskolai évnek végén az illetékes plébános urak útján felter­jesszék. Mivel pedig a Sacra Tridentina Syno­dus kezdetű pápai körlevél 2 a gyakori szent áldozás kellékei gyanánt a megfelelő ismeretek 2 drb. Sudbrack — Csávossy : „Az Úr Jézus kis kegyeltje" c. műve ajánltatik. c. 1 I. Kor, 5, 10. 2 Circ. 1906. 65. lap. <

Next

/
Oldalképek
Tartalom