Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1928
Index
_ 24 — Hogy a nyugdíjas tanítóknak a Főtiszt. Egyházi Főhatóság bölcs főhatósága alá tartozó államsegélyes nem állami elemi iskoláknál az üres állásokra való megválasztása minél nagyobb mérvben lehetővé váljék, van szerencsém a Főtiszt. Egyházi Főhatóságot tisztelettel kérni, méltóztassék intézkedni, hogy 1) a megüresedett állásokra a pályázati hirdetmény ! minden tanítónak könnyen hozzáférhető tanügyi közlönyben lehetőleg a „Néptanítók Lapjá"-ban is tétessék közre, 2) hogy a pályázati kérvények benyújtására megfelelő (a lap megjelenésétől számított legalább három hét) határidő állapíttassák meg, 3) hogy a pályázati hirdetményben is kitétessék, hogy az állás betöltésé1 nél a nyugdíjas tanerők előnyben részesülnek. A történt választások felülbírálásánál pedig méltóztassék a választásokat ebből a szempontból is felülvizsgálni s amennyiben azt méltóztatnék tapasztalni, hogy az állás betöltésénél a pályázó nyugdíjas tanerő mellőztetett, méltóztassék — amennyiben lehetséges — a választást a saját nagybecsű hatáskörében megsemmisíteni és új választást elrendelni. Ha azonban a történt választás alkalmá-l ; val az állásra egy már tényleges szolgálatban álló — akár állami, akár nem állami — tanító választatik meg a nyugdíjas tanerőve szemben, ebben az esetben a választás jóváhagyásának semmi akadálya nincs, mert a nyugdíjas tanerők csak kezdő, tényleges ren- j des tanítói alkalmazásban nem álló tanítókkal szemben részesítendők előnyben. Épígy figyelmen kívül hagyható annak a nyugdíjas tanítónak a pályázata, aki a nyugdíjazását, illetve „B" listára helyezését megelőzően jogerősen fegyelmi Ítélettel fegyelmi büntetésben részesütt. Ha azonban fegyelmi büntetése az ítélet óta tanúsított magatartása alapján minősítési táblázatából töröltetett, ebben az esetben az ilyen tanitó pályázata is az önhibájukon kívül nyugalomba helyezett tanítók pályázati kérvényével veendő egyenértékűnek. A választásoknak az 1907. évi XXVII. tc.. 21. §-a alapján itteni részről történő jóváhagyása alkalmával a legmesszebbmenő gondossággal fogom vizsgálat tárgyává tenni a történt állás betöltéseket s amennyiben azt látnám, hogy az állás betöltése alkalmával olyan nyugdíjas tanerő, aki ellen alapos kifogás nem hozható fel, mellőztetett, kénytelen leszek élni a fenthivatkozott törvényszakaszban biztosított jogommal s a megválasztott tanerő részére az államsegélyt nem fogom engedélyezni. Méltóztassék tehát a bölcs főhatósága alá tartozó elemi iskolák helyi hatóságainak (iskolaszékeinek)^ tekintetben a szükséges utasításokat megadni s felhívni figyelmüket arra is, hogy a fentiek szerint a nyugdíjas tanerőknek a tényleges szolgálatba való visszaállítása s ezzel a nyugdíj-teher csökkentése minden elemi iskola fenntartójának eminens érdeke, mert csak így lesz az államkincstár abban a helyzetben, hogy a szervezendő új állások részére megfelelő államsegély legyen engedélyezhető. A vármegyei közigazgatási bizottságokat egyidejűleg szintén felhívtam, hogy az államsegélyes elemi iskojáknál történt tanítóválasz-tásokat a fentieknek megfelelően tegyék beható vizsgálat tárgyává s nyugdíjas tanerők indokolatlan mellőzése esetén a választás jóváhagyását és az államsegély engedélyezését ne hozzák javaslatba. Kalocsa, 1928. márc. 17. f Gyula s. k. érsek. ÁRPÁD R.-T. KÖNYVNYOMDÁJA, KALOCSA.