Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1928

Index

— 2 — mindenekelőtt a templom szentségének és méltóságának megóvásáról kell gondoskodnunk, ahova a hívek épen azon okból gyülekeznek, hogy ezen szellemet annak első és mellőzhetetlen forrásából merítsék, mely nem más, mint a sz. titokban és az egyház nyilvános és ünnepies imádságában való tevőleges részvétel. És hiába remélnők, hogy e végett bőven fog reánk az ég áldása leszállni, ha a mi szolgálatunk, melyet a Magasságbelinek bemutatunk, ahelyett, hogy kellemes illatként szállna fel hozzá, inkább azon ostort adja az Úr kezébe, mellyel egykor az isteni Üdvözítő a templomból annak méltatlan megszentségtelenítőit kiűzte Azért, hogy ezentúl senki se élhessen azzal a mentséggel, hogy nem ismeri tisztán az ő kötelességét és hogy a már elrendelt dolgok egynémelyikének magyarázásánál minden bizonytalanság megszűnjék; hasznosnak véltük röviden rámutatni azon elvekre, melyek az egyházi zenét az istenitiszteletnél szabályozzák és egyúttal általános áttekintést nyújtani az egyháznak azon szabványairól, melyek az e tárgyban gyakrabban előforduló visszaélések ellen irányulnak. Miért is saját elhatározásunkból és legjobb tudomásunk szerint közzé tesszük jelen Utasításunkat, melyet mint az egyházi zene törvénykönyvét apostoli teljhatalmunknál fogva törvényerővel akarunk felruházni és annak szigorú megtartását jelen kézírásunkkal mindenkinek legszigorúbb kötelességévé teszünk. Az egyházi zenére vonatkozó utasítás. I Általános elvek 1. Az egyházi zene, mint az ünnepies istenitisztelet kiegészítő része, osztozik annak általános céljában, mely nem más, mint az Isten dicsősége és a hívek megszentülése és épülése. Hozzájárul az egyházi szertartások díszének és fényének emelésehez; és mivel főrendeltetése abban áll, hogy a hívek értelme elé tárt istentiszteleti szöveget megfelelő dallamba öltöztesse, azért különös célja az, hogy magának a szövegnek nagyobb hatást kölcsönözzön és ezáltal a hívek könnyebben gyulladjanak áhítatra és alkalmasabbakká váljanak a kegyelem azon gyümölcseinek befogadására, melyek a szent titkok ünnepléséhez vannak kötve. 2. Következéskép az egyházi zenének fokozottabb mértékben kell mindazon kellékekkel bírnia, melyek az istentiszteleti szertartások tulajdonát képezik, nevezetesen bírnia kell a formák szentségével és tökéletességével; amiből önként következik második főjellemvonása, t. i. az egyetemesség. Szentnek kell lennie, vagyis távol kell állania minden világiasságtól, nemcsak önmagában, hanem az előadás módjára nézve is. Valódi művészetnek kell lennie, mert különben lehetetlen, hogy a hallgatók lelkére azt a hatást gyakorolja, melyet az egyház elérni óhajt, midőn a hangok művészetének helyet enged az istenitiszteletnél. De egyszersmind egyetemesnek kell lennie oly értelemben, hogy, habár minden nemzetnek szabadságában áll az egyházi zenedarabokban teret engedni azon különös formáknak, melyek némikép az ő sajátos zenéjöknek jellegét képezik, ezen formáknak mégis oly módon kell az egyházi zene általános jellegébe beilleszkedniük, hogy más nemzetbeli hallgatóra kellemetlen benyomást ne gyakoroljanak. II. Az egyházi zene fajai. 3. Ezen tulajdonságok a legnagyobb fokban a Gergely-féle (gregorián) énekben találhatók fel, mely ennélfogva a római egyháznak sajátos éneke, az egyedüli ének, melyet ez az atyáktól örökölt, melyet ősrégi szertartási kézirataiban (codexeiben) a századok hosszú során át féltékenyen megőrzött, melyetegyenesen mint sajátját állítja a hívek elé, melyet a szertartások egyes részeiben kizárólag megkövetel, és amelyet az újabb kutatások oly szerencsésen visszaállítottak eredeti épségébe és tisztaságába. Ezen okokból a Gergely-féle ének minden időben az egyházi zene legtökéletesebb mintaképének tekintetett, úgy, hogy teljes joggal lehet a következő általános szabályt felállítani: egyházi szempontból bármely zenemű annál szentebb és liturgikusabb, mennél jobban megközelíti menetében, ihletében és ízlésében a gregorián dallamot, ellenben annál kevésbbé méltó a templomhoz, mennél távolabb áll ezen legfőbb mintaképtől. Az ősi hagyományos gregorián ének tehát mentől nagyobb mértékben visszaállítandó az istentiszteleti szertartásoknál és mindenki legyen arról meggyőződve, hogy bármely egyházi ténykedés mitsem veszít ünnepiességéből, ha azt a gregorián éneken kívül semmi más zene nem kiséri is. Különösen pedig arra kell törekedni, hogy a gregorián ének újból visszatérjen a nép gyakorlatába s így a hívek ismét tevékenyebb részt vegyenek az isteni tiszteletben, úgy mint az hajdan szokásban volt 4. A fentemlített tulajdonságok kitűnő mértékben feltalálhatók a klasszikus polifoniában (többesszólamú énekben) is, különösen annak azon alakjában, melyet a Római Iskola művelt,