Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1928

Index

nem tanulságos is, mert a modern kísérleti lélektan felfedezéseit ügyesen alkalmazza, a testiség- kicsapongásai! pedig már azáltal is eléggé elitéli az iró, hogy azokat a maguk utálatos rútságában a hős lelkiismeret-furdalásainak közepette mutatja be vagy pedig azáltal, hogy elénk tárja azt, ami nem egyszer megtörténik, hogy t. i. a legundokabb gyönyörök kicsapongásainak helyét néha valamiféle megbánásnak gyásza foglalja el. Sem a stilus művészies volta, sem az orvostudomány, sem a bölcselettudomány, — ha ugyan van ezekből valami jelzett Írásművekben — sem az írók bármely szándéka nem akadályozhatja meg, hogy az olvasóknak lelkét, akikben az emberi természet megromlása folytán általában igen nagy az emberi gyöngeség és erős a tisztátalan bűnre való hajlandóság, az ilyen tisztátalan iratok olvasása lassankint be ne hálózza és eszüket elcsavarva szivüket meg ne rontsa, hogy zabolátlanul mindenféle vétkekbe esve a végén megundorodva önmagunktól s erkölcsi fertővel teljes életüktől nem ritkán öngyilkosokká legyenek. Hogy a gonosz világ, mely Istent megvetve csak önmaga érdekeit keresi, e könyvekben örömét találja, azokat terjeszti, az nem csoda, de annál fájdalmasabb az, hogy még olyan írók is, akik keresztényeknek nevezik magukat, nem átallják ilyen káros művek írására fordítani munkájukat és fáradságukat. Vagy tán lehetséges az, hogy aki teljesen letér az evangélium erkölcsi alapelveinek talajáról, még ragaszkodhassék az áldott jézushoz, aki pedig szigorúan parancsolja mindenkinek, hogy a testet minden bűneivel és kívánságaival együtt keresztre. feszítse ? „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem." (Mt. 16, 24.) Sőt nem ritkán olyan merész és szemérmetlen írókat is találunk, akik nem szégyenlik azokat a bűnöket világgá hirdetni, melyeknek még említését is megtiltá az apostol a keresztény híveknek mondván : „A paráznaság pedig és bármely tisztátalanság ... ne is említtessék közöttetek, amint szentekhez illik." (Eph. 5, 5.) Végre valahára tanulják meg az ilyenek, hogy lehetetlen két urnák szolgálni t. i. Istennek és a bűnös szenvedélynek, vallásosságnak és erkölcstelenségnek. „Aki nincs velem, ellenem van" mondja az Úr Jézus. (Mt. 12, 50.) Az pedig bizonyos, hogy nincsenek Jézussal azok az irók, akik sikamlós irataikkal a jó erkölcsöt megrontják, amely tiszta erkölcs pedig az államnak és családnak igazi fundamentuma. Ennélfogva látva az erkölcstelen iradalmi termékek ekkora özönét, melyek évről-évre rászakadnak majdnem minden nemzetre, a hit és a jó erkölcs védelmére rendelt Congr. S. Officii Szentatyánk XI. Pius apostoli tekintélyével és nevében minden Ordinariusnak megparancsolja, hogy korunk e baját minden eszközzel orvosolni el ne mulasszák. Mert valóban az ő kötelességük legnagyobb gondossággal őrködni ezek felett és megvizsgálni mindazt, amit bárki is nyomtat és kiad egyházmegyéjük területén, hisz a Szentlélek őket rendelte Isten egyházának kormányzására. Mindenki jól tudja azt, hogy a világ minden részében olyan nagy számmal jelennek meg könyvek, hogy azokat az apostoli szentszék mind nem vizsgálhatja meg. Ezért rendelte el b. e. X. Pius pápa is „Sacrorum Anlistitum" kezdetű molu prcpriojában: „Bármiféle veszedelmes könyvek is jelenjenek meg egyházmegyéitek területén, bátran távolítsátok el azokat, ha szükséges élve még a nyilvános és ünnepélyes eltiltásnak eszközével is. Akármennyire is törekszik ugyanis az apostoli szentszék ezen írásmüveknek az olvasók kezeiből való eltávolítására, annyira elszaporodtak azok, hogy valamennyinek megbélyegzése erejét meghaladja. S igy bekövetkezhetik az, hogy nem egyszer akkorra készül el az orvosság, amikorra hosszú idő multával a baj már egészen súlyossá vált." De nem is lehetséges, hogy a Congr. S. Officii minden ilyen — habár nagyon ártalmas — írásművet külön cenzúrával sújtson. Ezért tehát az Ordináriusok az 1397 cn. 4. §-ának előírása szerint törekedjenek e legszigorúbb kötelezettségnek eleget tenni akár saját maguk személyében, akár a X. Pius „Pascendi dominici gregis" kezdetű enycliciája alapján megalakított „Consilium a Vigilantia" által. Ne mulasszák el azonkívül az egyházmegyei folyóiratokban közhírré tenni e tiltott és leginkább ártalmas könyvek jegyzékét. Mindenki tudja, hogy az egyház általános törvénnyel is elrendelte, hogy necsak a tiltott könyvek „Index"-ébe névszerint felvett könyvek, hanem mindazok az ártalmas írásművek, amelyek a jó erkölcsöt adott alkalommal vagy tervszerűen sértik, tilosak legyenek. Ebből tehát következik, hogy halálos bűnt követnek el, akik megfelelő engedély nélkül határozottan erkölcstelen könyvet olvasnak, habár egyházi tekintély névszerint nem tiltotta is el azt. És mivel e fontos dologban a hivek közt nem egyszer téves és káros vélekedések vannak, az Ordinariusok főpásztori intelem útján gondoskodjanak arról, hogy a plébánosok és azok