Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1928

Index

— 98 lehetőleg háromszor (22.) módosítások fogadtattak el. Több hozzászólás történt a III. 26. ponthoz, mire a zsinat a szöveget az eredeti fogalmazásban elfogadta. Déli háromnegyed egy órakor a főpásztor az ülést felfüggesztette s közölte a zsinati atyákkal, hogy az ülés d. u. fél négy órakor folytatódik. Délután fél négy órakor az ülés a főszékesegyházban folytatódott. Több észrevétel után a IV. 45. pont a következő változtatással lön elfogadva: Június hó 30-ig terjesztessenek be. Élénk vita keletkezett az V. 53. pont körül. A zsinat többsége az eredeti szövegezés mellett döntött. Egyebekben a zsinat a határozati javaslatok szövegét változtatás nélkül elfogadta. V. A tárgyalás befejeztével a főpásztor ornátusban az oltárhoz lépett és a következő beszédet intézte a jelenvoltakhoz: Tisztelendő Testvéreim! Az egyházmegyei zsinat munkáját egy évi szorgos előkészület és az imént megtartott beható tanácskozás után Isten kegyelmével befejeztük. Mélységes hálával eltelve borulok le az Űr oltára előtt, hogy kegyes segítségét, melyben a zsinat tárgyainak megállapítása, a szakosztályok üléseinek megtartása és az ünnepélyes zsinati tárgyalás során bennünket részesített, buzgó imában megköszönjem. De köszönöm Tisztelendő papságomnak is azt a megértő, buzgó támogatást, mellyel a lelkek javára irányuló, törvényes előírásoknak megfelelni és a zsinat szervező munkájában részt venni iparkodott. Jól eső biztatás ez a jövőre nézve, melyben megkezdett munkánkat folytatnunk kell. A hála és az elismerés érzésén kívül szükségünk van azonban alázatos imákra és bizodalmas könyörgésekre is. Csontig és velőig áthat ugyanis az a tudat és az a szent meggyőződés, hogy legjobb szándékú törekvéseinknek csak abban az esetben lesz foganatjuk, ha a Mindenható, aki bennünket eddig megvilágosított, buzdított és megsegített, a zsinat határozatainak megvalósítására irányuló nehéz munkánkban is állandóan gyámolítani fog bennünket szentséges kegyelmével. Bármily sokat tanulmányoztunk, tanácskoztunk és határoztunk is ugyanis a mai napig, az igazi apostoli munka tulaj donképen ezután kezdődik, mikor mindazt, amit a zsinat tárgykörébe tartozó kérdésekben határozatilag kimondottunk, a mindennapi életben valóra váltani iparkodunk. És itt azzal a bizalmas kéréssel fordulok mindnyájukhoz, hogy szent hivatásunk eredményes és üdvös betöltése érdekében legyünk mindenkor katolikus szent hitünknek és a bensőséges imának lánglelkü kerubjai, akik a modern világ és a világszemlélet minden kísértését megalkuvást, csüggedést nem ismerő lélekkel elszántan legyőzik, a lelkek mentésének tengernyi akadályát Isten erejével könnyen elhárítják, az ingadozókat saját vonzó példájukkal öntudatra rázzák, imádságukkal pedig leesdik azt az égi erőt, mely a föld képét felderíti és a hervadó lelkek szomorú arculatát a kegyelem fényébe öltözteti újra. „Emitte Spiritum tuum et creabuntur et renovabis faciem terrae." A szent hiten és a reményt keltő imádságon kívül áradjon szét azonban szivünkben az irgalmas Istennek és a reánk bízott lelkeknek lángoló szeretete is, s akkor a hivatás terhén kívül érezni fogjuk annak gyönyörűségét — „iugum ením meum suave est et onus meum leve" — a magunkra vállalt kötelezettségek nehézségein túl tapasztalni fogjuk azoknak balzsamos vigaszát, s a földi életet felemésztő munka súlyos keresztjén túl látni, érezni és élvezni fogjuk annak felemelő, boldog varázsát is. Ámde legyünk készen emellett arra is, hogy minden jószándékunk, imánk és törekvésünk dacára is jelentkezni fognak fojtogató, nem várt nehézségek. Ne feledjük azonban soha sem, hogy ezek munkánk értékéből mit sem vonhatnak le, ha mi erős, kitartó lélekkel iparkodunk legyőzni azokat bízva Urunk és Mesterünk buzdító szavában: „Confidite, ego vici mundum" (Ioan. 16. 33.) s ama másik, nagy ígéretében: ,,Quí autem perseveraverit usque ad finem, hic salvus erit." (Matth. 10. 22.) Ezt az állhatatosságot igyekezzünk megszerezni és ha megvan, megtartani az utolsó percig. Buzgó elődeink az utolsó egyházmegyei zsinatot 1878-ban, vagyis éppen 50 évvel ezelőtt tartották — ugyancsak Kalocsán. Az ott hozott üdvös statutumok immár több mint egy félszázad óta irányították, lelkesítették a főegyházmegye lelkipásztorait. Tisztelettel nézünk az ő munkájukra és bízvást reméljük, hogy a jelen gyülekezet minden imájából, minden apostoli fellángolásából és közös erővel megalkotott határozatából szintén áldás és kegyelem fakad a lelkekre. Szankcióul pedig mindazokhoz, amiket itt, az Ür színe előtt megbeszéltünk, elfogadtunk és elhatároztunk, csak egyet ajánlok, csak egyet kötök ki: szeressük az Istent, az Ő szentegyházát, a hívő lelkeket és a saját szegény lelkünket is olthatlan, égő szeretettel, s akkor ez a szent láng nemcsak megvilágít, nemcsak áttüzesít, hanem magával is ragad majd bennünket minden szent