Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1927

Index

- 44 ­1057. sz. isk. Iskolalátoga­tók a gazda­sági irányú továbbképző népiskolák­ban. célt szolgálnak és a belföldön nem állíthatók elő­A behozni szándékolt áru rendeltetésének igazolására szükséges az illetékes egyházi ha­tóság bizonylata; azt a körülményt pedig, hogy az ajándéknak jelzett tárgyak külföldiek által csakugyan ajándékoztattak, a vonatkozó levele­zés felmutatása mellett a m. kir kereskedelmi miniszter úr állapítja meg, nemkülönben azt is, hogy a külföldön vásárolt árút belföldön elő­állítják-e vagy sem. Ezek közlése mellett felhívom t. papságo­mat, hogy megrendelést, amennyiben vámmen­tességre igényt tart, csak akkor eszközöljön külföldről, ha a vámmentességet a a m kir. pénzügyminiszter útján előzetesen megszerezte Harangok vámmentes behozatala csak akkor engedélyeztetik, ha azok ajándékképen kerülnek az országba Tudomás és miheztartás céljából értesítem a hatóságom alá tartozó iskolák helyi hatósá­gait, hogy a nm. V. K. M. az 1876. évi XXVII. tc. 3. §-ában nyert felhatalmazás alapján Bács­Bodrog vármegye területére Kamenszky Béla kiskunhalasi állami gazdasági szaktanítót, az egyházmegyének Pest vármegyébe eső részében pedig Szabó Sándor áll gazdasági népiskolai igazgatót bízta meg tanfelügyelő iskolalátogatást teendők vég/.ésével Az állami felügyeletet gyakorló eme tan­felügyelőségi közegek munkájának megkönnyí­tése és eredményesebbé tétele céljából elrende­lem, hogy a hatóságom alá tartozó elemi nép­iskolák igazgatói közöljék az illetékes iskola­látogatóval, mikor van a továbbképző tanfolyam munkanapja s melyek az előrelátható szünet­napok, melyek a naptári munkanapra esnek 1084. sz. isk. A tanítói pályázati hirdetések előzetesen bemutatan­dók. Előfordult szabálytalanságok megelőzése céljából utalással a Circ 1923. évfolyamában 829 isk sz. a. közölt hatósági intézkedésre el­rendelem, hogy a t. c. lelkész urak minden r. kat. tanítói vagy tanítónői állásra hirdetendő pályázati szöveget ezentúl előzetes jóváhagyásra a meghirdetés előtt két példányban hivatalom­nak okvetetlenül bemutassák, még pedig a szó­banforgó állás eredeti vagy legalább is hitelesí­tett javadalmi jegyzőkönyve kíséretében. A pá­tyázati szöveg pedig akként állítandó ki, hogy a pályázók a folyamodványokat mindig a kerü­leti esperes-tanfelügyelő cimére küldjék Az es­3296. sz. Vendég­ellátás a kalocsai papnevelő­intézetben. peres pedig készítse, illetőleg írja alá a minősí­tési táblázatot is és a pályázat eredményét a választási iratokkal így felszerelve terjessze ide jóváhagyás végett Kalocsai nagyobb papnevdőintézetem rend­jének kellő megóvása, szűkös helyiségeinek cél­szerű kihasználása és nehéz anyagi helyzeté­nek némi kímélése céljából már 1924-ben (2322. körlevél. 18 lap) elrendeltem, hogy akik tisztelendő papságomból a nagyszemi­náriumban óhajtanak megszállni, szándékukat az idő pontos megjelölésével a nagyszeminárium igazgatóságának (rektorának vagy gondnokának) előzetesen, idejekorán bejelentsék, hogy ők a kívánalom teljesítéséről gondoskodhassanak, akadály esetén pedig az illetőt megfelelően tájé­koztathassák. Ennek dacára ismételten megtör­tént, hogy egyesek minden bejelentés nélkül (nem egyszer éjszaka idején) beállítottak a sze­mináriumba s az összes érdekelteket a legna­gyobb zavarba ejtették....Hasonló kellemetlensé­gek kizárása végett fenti rendelkezésemet meg­újítom, a vendégeknek ettől eltérő felvételét a papnevelőintézetnek megtiltom s az ellátás díjait egyidejűleg megállapítom. Erre nézve az érdek­lődők a papnevelőintézet gondnokánál tájéko­zódhatnak. Sacrae Rituum Congregationi propositum fűit sequens dubium: .,An liceat Missam cumi cantu vei lectam celebrare coram Ssmo Sacra­1 mentő velato vei in pyxide exposito, intra vei extra tabernaculum ?" Et quatenus Negatíve: „Utrum huiusmodi usus saltem tolerari. possit?" Et Sacra eadem Congregatio, audito spe­ciális Commissionis suffragio, respondendum censuit: „Negatíve ad utrumque." Hac nacta occasione ipsa Sacra Rituum Congregatio decreta N. 3448. Societatis Jesu, 11. Maii 1878, et N. 4353, Marianopolitana, 17. Április 1919, circa Missam et sacram Commu­nionem in Altari expositionis Ssmi Sacramenti, adhuc in suo robore manere deciarat; eorum­que observantia a Revmis locorum Ordinariis peculiari studio curanda est. Atque ita rescripsit ac declaravit, die 27. Julii 1027. f A. Card Vico, Ep. Portuen. et Rufinae S. R. C. Praefectus — Angelus Mariani, Secre­tarius. (L. S.) Kalocsa, 1927. október 4. f Gyula s. k. érsek. Nr. 3519. Dubium circa Missam cele­brandam coram Ss. Sacramento. /RPAP R -T. KÖNYVNYOMDÁJA, KALOCSA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom