Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1927

Index

— 11 — FŐEGYHÁZMEGYEI HIUATALOS KOZLEMENYEK 5. szám. 815. sz. Böjti szózat. „Ut omnes unum sint." Tisztelendő Testvéreim és kedves Hiveim! Az Ür Jézus minden egyes szava megkapja a leikel. Az Isten ereje, a Megváltó vágya, a jóbarát szeretete sugárzik belőlük. így szólt egykor az édes anyjához, mint gyügyögő gyermek, igy kellett szólnia a szerény műhelyben nevelő atyjához, a csendes Józsefhez, így beszélt a hatalmas templomban, mikor, mint serdülő, kedves gyermek-ifjú a bá muló Írástudók előtt törvényt magyarázott, igy beszélt Jánossal, a puszták fiával, mikor a Jordánban keresztvizet kivánt, s igy hangzottak az ő csodálatos isteni szavai, mikor harminc évi rejtett élet után kilépett a nyilvánosság elé s összeválogatta a tizenkét halászt, akikből azután sok sok tanítással ugyanannyi apostolt fejlesztett. És ha végignézzük az ő három éves nyilvános életét és végigolvassuk a szent iratokban az ő beszédeit, földöntúli érzésekkel telik meg a szivünk. Már első lépése és első csodája Kána városában nemcsak a kút vizét változtatta borrá, nemcsak a tanítás, az igehirdetés kezdetét jelezte, hanem az elfásult, rideg lelkekben is szikrát, lángot gyújtott. Azután a temérdek tanítás, a sok szívhez szóló lelkes példabeszéd s azok a a feltűnő, megindító jelek, melyeket gyakorolt, mint a hegyi patak kristálytiszta vize, ugy áradtak isteni lelkéből, nemes ajkairól Hogy csak egyet-kettőt ragadjak ki a nagy tömkelegből: bizonyára emlékeztek a szeretet kettős parancsára,

1 mellyel tengelyéből emelte ki a régi világot; az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek meghirdetésére,

2 melyekkel a régi, rideg, önző tusakodást a szelid irgalom s a nemes szivjóság útjára terelte; vagy a nyolc boldogság fenséges tanára,

1 mely az erénytgyakorló hősöknek, s az Isten nevében némán, megadással szenvedő lelkeknek már itt a földön is egy új, addig ismeretlen mennyországot nyitott. Avagy gondoljatok a sok csodálatos példabeszéd közül, melyeket elmondott, egyikremásikra : a tékozló fiú megrázó sorsára,

2 kiben minden bűnös ember magára ismerhet; a szívtelen gazdag s a nyomorult Lázár fájó esetére,* mellyel a föld javainak okos és istenes használatára int; az esztelen, gőgös farizeus és a szegény vámos imájára

4, mellyel a büszkeség levetkőzésére, gyarlóságumk beismerésére, alázatra, istenfélelemre, magunkbaszállásra figyelmeztet minket. Mindez fenkőlt és szivbemarkoló! Ha azonban Krisztus minden szava ennyire megkapó, mit mondjunk és mit hirdessünk ama szavairól, melyeket ép szenvedése előtt, az utolsó vacsorának záró imájában foglalt össze örök tanulságul ? „Atyám . .. nem kérem, hogy vedd el őket e világból, hanem, hogy óvd meg őket a gonosztól ... hogy mindnyájan eggyé legyenek, amint te Atyám énbennem és én tebenned." „Hogy eggyé legyenek, mint mi is egy vagyunk" „. . . hogy megismerjenek téged, egyedül igaz Istent és akit küldöttéi Jézus Krisztust" „. . . hogy a szeretet, mellyel engem szerettél, bennök legyen és én őbennök "

5 Ez az éjszakába, ez a szenvedésbe, ez a megváltásra induló Istennek, ez az Ur Jézusnak utolsó imája, amit még hivei, apostolai közt intézett Atyjához. „Hogy eggyé legyenek

u hitben, szeretetben. Tizenkilencszáz éve már annak, hogy ez 1 Máté 22-37-39. Márk 12. 30-31. Luk. 10. 27. » Máté 26. 35—36. 16. i Máté 5. 3-11. — ! Luk. 15. 11—32. — ' Luk. 20-31. — * Luk. 18.10—14. — > Ján. 17. 3. 21-22. 27