Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1918

Index

— 77 kelt körrendeleteimben közöltem a m. kir. hon­védelmi miniszter úr 1918. évi 217888/3. szám alatt kiadott azon rendeletét, mely szerint a a liadrakélt sereghez beosztott, népfelkelési hadi szolgálatra fegyver nélkül alkalmas segédszolgála­tos legénységi állományú, valamint honvédcsapat­szolgálatra nem alkalmas, helyi (irodai, hadtáp, kiképzési stb.) szolgálatra alkalmas eászlós tan­személyzet a tényleges katonai szolgálat alól felmenthető. Az eddig beérkezett névjegyzékekből azon­ban azt láttam, hogy a fenti rendelet tévesen magyaráztatott; nevezetesen a mögöttes ország­részekben tartózkodó, tehát, nem a hadrakelt sereg kötelékébe beosztott tanszemélyzetre nézve is a 6782/1918. ein. körrendeletem * mellékletét képező névjegyzék állíttatott ki, holott ezekre nézve a szokásos nagy ívalakú névjegyzékek szerkesztendők. A felmentések gyors keresztülvitele céljá­ból tehát szükséges, hogy a felmentésre javas­latba hozott tanszemélyzetre né'/.ve a rendele­teknek megfelelő helyes névjegyzékek szerkesz­tessenek. E célból a következőkre van szerencsém a Cím figyelmét felhívni: 1. Nagy ívalakú névjegyzékek állítandók ki s terjesztendők fel, (3 példányban.) Minden a mögöttes országrészekben tartózkodó csapattesthez beosztottakra nézve és pedig a legénységi állományúaknái tekintet nélkül arra, vájjon arcvonal (front) szolgálatra alkalmasak-e vagy sem; a tiszteknél pedig csak az esetben, ha arcvonal (front) szolgálatra nem alkalmasak és különös figyelemmel kell lenni minden eset­ben arra, hogy a névjegyzék 7., 8. és 9.; a B) osztályú népfölkelőknél a 10. rovat, pontosan kitöltessék, mert a felmentések gyors keresztül­vitele a legtöbb esetben azért ütközik akadá­lyokba, mert a felmentésre javasolt egyén csa­patteste pontosan megjelölve nincs; 2. a 678211918. ein. számú rendeletem, il­letve a honvédelmi minisztérium 217,888/3— 1918. számú rendelete alapján kiállítandó kis ív alakú névjegyzék szerkesztendő és terjesztendő fel és pedig minden egyénről egy-egy példány­ban ; a hadrakelt sereghez beosztott, (akiknek had­táp, vagy tábori postájuk van) a népfölkelési hadi­szolgálatra fegyver nélkül alkalmas segédszolgála­tos legénységi állományúakról, valamint ugyan­csak a hadrakelt sereghez beosztott honvédcsa­patszolgálatra nem alkalmas helyi (irodai, hadtáp, kiképzési stb.) szolgálatra alkalmas zászlósokról. 3. Felmentés iránt előterjesztés nem tehető: a) azokról, akik akár legénységi állomá­nyúak, akár tisztek, ha frontszolgálatra alkal­masak s a hadrakélt sereg kötelékébe tartoznak, (hadtáp vagy tábori postaszámuk van.); b) az örszolgálatosokról, ha a hadrakelt se­reg kötelékébe tartoznak, (hadtáp, vagy tábori postaszámuk van); c) az 1894—1900. évfolyamba tartozókról, akár legénységi állományúak, akár tisztek, te­kintet nélkül arra, vájjon arcvonal (front) szol­gálatra alkalmasak-e, vagy segéd- vagy örszol­gálatosak-e, a mögöttes országrészekben tartóz­kodnak vagy pedig a hadrakelt seregnél vannak. d) Névjegyzék nélkül felmentés egyáltalán nem tárgyalható, tehát egyszerű kérvény, vagy beadványra nem intézkedhetem. — Budapest, 1918. évi szeptember hó 26. A miniszter helyett: Nagy János, államtitkár. Kalocsa, 1918. október 24-én. Paulum Szabados parochum Adorjánensem die 15. mensis currentis anno aetatis suae 56-o, presbyteratus vero 32-o post diu­turnam aegritudinem susceptis moribundo­rum sacramentis pie in Domino obiisse do­lenter significo et animam optimi íratris consuetis ad aram precibus commendo. Coloczae, die 19. Octobris 1918. Georgius Bokán zelosus, catechetaBajaensis, die 8. mensis currentis anno aetatis suae 30-o. presbyteratus vero 8-o. moribun­dorum sacramentis piissime susceptis ani­mam Deo reddidit. — Tristissimum hunc nuntium dolenter significans animam denati fratris consuetis ad aram precibus commendo. Coloczae, die 19. Octobris 1918. Ladislaus Drozdik cooperator zelosus Pé­terréveensis anno aetatis suae 29-o, pres­byteratus vero 5-o die 20. mensis curren­tis pie susceptis moribundorum sacramentis animam Deo reddidit. Quod perdolenter significans animam denati fratris praeseriptis ad aram precibus commendo. Coloczae, die 29. Octobris 1918. Nr. 4995. Obitus Pauli Szabados publicatur. Nr. 4994. Obitus Georgii Bo­kán publi­catur. Nr. 5170. Obitus Droz­dik Ladislai publicatur. Pro complendo beneficio parochiali Baja­ensi per resignationem Rssmi Danielis Voj­nits abbatis, parochi vacante concursus us­que ad 15. diem mensis Decembris dura­turus cum eo hisce indicitur, ut illud pa­tronatui Communitatis catholicae Bajaensis obnoxium obtinere cupientes et synodali examine probati recursum suum patronatui praefato inseriptum mihi substernant. Nr. 5196. Concursus pro Baja indicitur.

Next

/
Oldalképek
Tartalom