Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1918
Index
58 — 2476. sz Gyűjtés a vf rös kereszt egylet javárf Ságomat, hogy egyrészt vegye rá jómódú és jólelkű gyermektelen híveit a felebaráti szeretet ezen legszebb és legmegfelelőbb gyakorlására, másrészt pedig kutassa föl azon hadiárvákat, akiknek szükségük van arra, hogy örökbefogadással biztosíltassék életük fentartása. Az előzőkben kifejtett hadiárva actio sikerre csak akkor vezet, ha T. c. Papságom továbbra is felajánlja és teljesíti eddigi buzgó szolgálatát. — Ezen szolgálat most mindenekelőtt és bármelyik módon segítendő árváról küldendő pontos és szabatos jelentésben áll. Ezen jelentést ezen évben június 30-áig elvárom. Csak az addig beérkező jelentéseket lehet kellően elbírálni s a szükséges intézkedéseket idejében megtenni. Az örökbe fogadásra a bizottságnál levő kérelmekben egy zágrábi nagykereskedő egy 12 éves fiút, — egy nemesmiliticsi család egy 9—11 éves leányt, — egy újverbászi család pedig egy 10—12 éves leányt kívánna. Kalocsa, 1918, május 17-én. A vörös kereszt egylet országos központja "ez évben is megismételte azon kérését, hogy 1 az egyesület céljaira a templomokban, illetve a hívek közt gyűjtés eszközöltessék. Ezen kérelmet indokolja azon körülmény, hogy az általános drágaság a vörös kereszt egylet működését is megnehezíti, továbbá az az örvendetes esemény, hogy a vörös kereszt egylet az orosz fogságból hazatérő vitézeink támogatását is célul kitűzte. Mindkét ok eléggé szívhez szólóan serkent ezen érdemdús egylet támogatására. Az egyesület lehetőleg sz. Péter és Pál napján óhajtaná a gyűjtések eszközlését. Mivel azonban a következő napon a sz. László társulat részére való gyűjtés fog megtartatni, teljesen T. C. Papságom belátására bízom a gyűjtéseknek mily napon való eszközlését. Azt sem kívánom, hogy a gyűjtés kizárólag a templomban történjék. Csak azt óhajtom, hogy a gyűjtések a hazafias ügyhöz méltó buzgósággal, őszinte keresztény szeretettel, mely az ér" tünk szenvedőkön hálás szívvel akar segíteni, végeztessenek és lehetőleg minél nagyobb érdekeltség bevonásával tartassanak meg. Az adományok jul. 31-ig a ft. alap. hivatalba küldendők. Kalocsa, 1918. május 14. Tekintettel arra, hogy különféle katolikus illetve hazafias célokra évenkint ismételter kell a templomokban gyűjteni és e gyűjtései által rendesen a templompénztár károsodik mely az aznapi perselypénztől a legtöbb he lyütt elesik: néhol úgy iparkodnak a gyűjtése ket szabályozni, hogy a templomban a külön féle gyűjtések céljaira egy meghatározott per sely helyeztetik el, ennek rendeltetésére a hívet ismételten felhívatnak, s e perselyből időről időre a különféle célokra adományok vétetnel ki. A kalocsai egyházmegyében a tornyos templomban van e szokás meghonosítva éf tapasztalat szerint igen jól bevált. A hivek ide juttatják adományaikat a plébános úr felhívá sára, az egyes alkalmakkor való külön gyűjtés feleslegessé vált s ennek dacára az adomá nyok összege felülmúlja a szokásos átlagot. Amennyiben jelenleg új persely beszerzése nehézséget okoz, a meglevő perselyek egyike volna e célra felhasználható. Ajánlom a gyűjtés ezen módját kedvel Papságom szíves figyelmébe. Kalocsa, 1918. május 15-én. Tekintettel arra, hogy az új egyházjogi törvénykönyv e hó 19-én érvénybe lép s a codex mindeddig nem juthatott el az egyes lelkészekhez: a magyar püspöki kar ápr. 26-án : tartott tanácskozmányából kifolyólag a ' . a mellékelt új intézkedéseket tájékozásul közlöm T. c. Papságommal. Kalocsa, 1918. május 17. A régi templomi felszereléseknek a profanizálástól való megóvása tárgyában hozzám intézett kultuszminiszteri átiratot magamévá tevén lelkiismeretes betartás végett T. c. Papságommal egész terjedelmében közlöm. Egyúttal hivatkozással az 1900. évi 900. sz. körlevélre újból a T. C. Papság figyelmébe ajánlom, hogy a kiselejtezett egyházi felszereléseket a kalocsai központi oltáregylethez juttassa, illetve azokat előzetes érsekhatósági engedély nélkül soha senkinek el ne adja. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. 36.973-1918. szám. III—B. ü. o. Ingó műemlékeink védelméről hazánkban még törvényileg nem történt gondoskodás. Ennek hiányában úgy a magán, mint a köztulajdonban levő, főképen pedig az egyházak féltve őrzött 2489. sz A különféle gyűjtések céljaim templom . ^persely fel&llit;iss aj&nltattk: 2491. sz A kánonjogi eodexnek a házasságot. érintíö főbb újításai. 2313. sz Régi templom felszerelési tárgyak csak hatósági ongedéllyel adhatók el.