Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1918

Index

— Sö háborúba. Amíg az öldöklés tartott, addig megtettük itthon azt, amit a hazafias köte­lesség tenni parancsolt; katonáink pedig felülmúlhatatlan vitézséggel harcoltak, s gyűjtötték homlokukra a győzelmi babért. És mégis, noha ügyünk a legigazságosabb volt, vissza kellett lépnünk, mert az ellenség­nek túlereje a döntő, utolsó időszakban nem engedett mást, mint választani: vagy a további céltalan vérpazarlás, vagy a fegyverletétel között. Az emberiesség az utóbbit, a fegy­verletételt parancsolta annál inkább, mert úgy szövetségeseink, mint a magunk sorai­ban is, ingadozni kezdett az önbizalom, az erkölcsi erő. így hát a háború számunkra elveszett. Viszont megkaptuk országunk teljes függetlenségét, megkaptuk a népsza­badság uralmát, amely úgy nálunk, mint általában a müveit világban a közhatalom birtokába jutva, minden emberi előrelátás j szerint meg fogja akadályozni minden időkre a világöldöklést. Az események ezen irá­nyításában a Gondviselés legbölcsebb vég­zését kell imádnunk és valóban elmond­hatjuk az Úrról, amit a próféta mondott: Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, az én utaim fölülhaladják a ti utaitokat! (Is. 55. 8. 9.) Az Úr keze elvezetett oda, ahol a győzőnek és a legyözöttnek egy­aránt meg kell hajolni egy magasabb aka­rat előtt és ahol a kisebb nemzetek jövendő sorsa is biztosítottnak mutatkozik a hatal­masok eltiprása ellen. Rendkívül súlyos gondok nehezednek még reánk. A legfőbb gond hazánk épsége, amelyet betörő csapatok és a diadalmi má­morban megnövekedett hódítás vágya fe­nyeget. A betörésekkel szemben, amennyi­ben azok a kötött fegyverszünet feltételein kívül esö vállalkozások, reméljük, meg fog- j ják az országot védelmezni hős fiaink. A kormány felhívására már is mennek a leg­ifjabb korosztály vitézei a zászlók alá. Kész­ségesen mennek, mert tudják, hogy az or­szágban maradnak és csak az országért fognak, ha kell, küzdeni. Bizalommal vár­hatjuk, hogy kipróbált vitézségük, hüségük visszautasít minden jogtalan próbálkozást. Ami illeti az ország épségével szemben tá­madt kívánalmakat, nem bízhatunk másban, miut ügyünk igazságában, amely előttünk ragyogott a háború kezdetekor, a háború alatt s nem bukott el a háborúval sem. A müveit \i!ág ítélőszéke előtt, a béke­tárgyaláson, ez az igazság lesz legfőbb védelmünk, ügyünk szószólója. Igazságunkat támogatják országunk földrajzi helyzete, a különböző ajkú népek elosztásának módja és aránya. Hisszük, hogy mindezek a világ ítélőszéke elé terjesztve a mohó vágyaknak határt parancsolnak és országunk létérdékét megoltalmazzák. A háború kíséretében járó egyéb csa­pásokat : a szenvedést, a nyomort, a szük­séget, betegséget, pusztulást, fogadjuk mint Isten látogatását, amely ártatlanokat is sujt, hogy érdemük nagyobb legyen, de egyben büntetésül szolgál. A mi ügyünk igazságos volt és ezen igazságunk a maga helyén és idejében javunkra is fog szolgálni. De igazságban voltak-e az ország százezrei és milliói az Istennel és szent törvényével szem­ben ? Nem mondották-e a belátóbbak, az iga­zak, ép a buzgó keresztények sorából, ami­kor látták — még a béke idejében — a mód feletti féktelenséget, tobzódásokat, lelketlen árdrágításokat, a családi élet megbomlását; nem mondották e : ez így soká nem tarthat; kell, hogy az Isten karja lesújtson ! És vájjon a háború alatt változott-e a világ? jámborab­bak, józanabbak, bűnbánóbbak lettünk e? Fájdalom, az ellenkezőt kell kejelentenünk. Kezdetben mutatkoztak ugyan a magábaszál­lás jelei; de azután csakhamar megindult az irtózatos futam a pénz, a gyors meggazdago­dás után. A legnagyobbtól a legkisebbig, a dicséretes kivételektől eltekintve, ezren meg ezren rohantak a vagyon, a cifrálkodás, az élvezetek után. Ne csodáljuk tehát, Krisz­tusban Szeretteim, ha az igazságos Isten lesújt reánk és büntetésével megtorolja azt a mérhetetlen pusztítást, amelyet a tenger­módra feldagadt bűnök a lelkekben okoztak. Nincsenek kivéve az Isten büntetése alól győzedelmes ellenfeleink sem: mert ugyanazon bűnök náluk is büntetésért ki­áltanak az Éghez. Ma még győzelmi éne­keket zengenek; de a mutatott öröm közé végtelenül sok keserű üröm vegyül: meg­keseríti győzelmi torukat, hogy a győzelem irtózatos vér- és vagyonáldozatba került; megkeserítik az özvegyek, árvák jajkiáltásai, az elhamvadt városok, sőt egész vidékek füs­tölgő üszke; megkeseríti az az aggodalom —

Next

/
Oldalképek
Tartalom