Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1917

Index

45 — 370 sz. isk. A ker. tanf. értesítése a zá­róvizsgálatok­ra kiküldendő tanfelügyelők kinevezése tárgyában. T3ácsbodrogmegye kir. tanfelügyelőjének idecsatolt értesítése szerint a Nm. val. és közokt. minisztérium b. Gubitza Kálmán volt ker. iskolafelügyelő helyébe 1 Gondos Gyula zombori áll. iskolai tanítót nevezte ki. Midőn ezt tudomásvétel végett köz­löm felhívom a Nt. iskolaigazgató urakat, hogy az iskolafelügyelők által közvetlenül kért adatokat lehetőleg soron kívül rendel­kezésükre bocsássák. 1381/917. sz. Nagyméltóságú és Főtisztelendő Érsek Ur! Kegyelmes Uram! Van szerencsém mély tisztelettel ér­tesíteni Nagyméltóságodat, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszter ur 0 Nagy­méltósága hivatalomhoz intézett 13505/917. VII. b. sz. rendeletével a tankerületemben működő elemi népiskolák VI. fiúosztályá­nak záróvizsgálataira kiküldendő iskolafel­ügyelők megbízatása iránt tett javaslatomat tudomásul vette, s egyben az elhunyt Gu­bitza Kálmán zombori sz. kir. város és a zombori járás iskolafelügyelői teendőinek ellátásával Gondos Gyula állami elemi nép­iskolai igazgató-tanító zombori lakost meg­bízni kegyeskedett. Midőn ezen személyváltozást is nagy­becsű tudomására hozom, van szerencsém tisztelettel felkérni, hogy az 1916. évi feb­ruár hó 18-án 777/816. tfl. sz. a. kelt meg­keresésem értelmében a bölcs felügyelete alatt álló iskolai hatóságokat utasítani mél­tóztassék, hogy az iskolafelügyelők által közvetlenül kért adatokat lehetőleg soron kívül rendelkezésökre bocsássák. A leg­mélyebb tisztelettel maradtam, — Zombor, 1917. évi március hó 16-án —Nagyméltó­ságodnak alázatos szolgája: Faragó József kir. tanfelügyelő. Kalocsa, 1917. március 20.-án. 'T^udvalevő dolog, hogy a közélelmezés a mai nyomasztó háborús viszonyok között rendkívüli nehézségekbe ütközik, minélfogva minden rendelkezésre álló esz­közt és módot meg kell ragadni és felhasz­nálni arra, hogy a termelés fokozása által az élelem úgy a hazát védő katonaság, valamint az otthon lévő lakosság számára biztosíttassék. Ezen munkából megfelelő irányítás és kellő buzdítás mellett már a zsenge tanuló ifjúság is nem megvetendő eredménnyel kiveheti a maga részét s ne­vezetesen a nem nagy munkaerőt igénylő hernyóírtásra, amely a bő gyümölcstermés­nek egyik elengedhetetlen előfeltétele, igen hasznosan igénybe vehető. Miért is felhívom a fennhatóságom alá tartozó népiskolák igazgatóságait, hogy a helyi viszonyokhoz képest tegyék lehetővé a tanuló ifjúságnak a küszöbön lévő kora tavasszal, esetleg mérsékeltebb díjazás mel­lett is, a hernyók irtására való felhasz­nálását. Kalocsa, 1917. március 20 án. Geyer József Esztergom Főegyház­megyei áldozópap: Művészi orgona cím­mel a szakköröktől kedvezően fogadott mű­vet adott ki. E művet a templomi orgonajáték ja­vítása szempontjából is melegen ajánlom T. c. Papságom figyelmébe. A mű megrendelhető a szerzőnél: Budapest, IX. Mester utca 12. sz. a. Kalocsa, 1917. március 23-án. 7\ m. kir. vall. közokt. minisztériumnak 125604/916 VII. c. számú rendelete értelmében kimutatás készítendő a szünetelő vagy meggyengült elemi iskolákról. Felhívom a Nt. iskolaigazgató urakat, hogy ezen kimutatást az alábbi minta sze­rint készítsék el, és azt az illetékes kir. tanfelügyelőhöz küldjék be. 411. sz. isk. Hernyóírtás népiskolai tanulók által. 1521. sz. Geyer : Mű­vészi orgona című műve ajánltatik. 381 sz. isk. A bácsm. kir. tanfelügyelő kimutatást kér a szünetelő vagy meg­gyengült is­kolákról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom