Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1917

Index

38 — 1 j 1 1 1 1115. sz. Körrendeletek költségeinek fedezéséhez minden tem­plompénztár 25 koronával járul. bégletek fedezésére fordított 6 korona is­kolai alapjáruléknak, valamint az állami egyenes adók után kivetett hozzájárulás erre a célra fordított hányadának a megfi­zetésére tehát H G m la­kost a fennti alapon kellett kötelezni. A mi a jelen esetben lényegileg egyedül vitás azt a kérdést illeti, hogy a felebbező mint honoratior az egyházi közszükségletek fe­dezéséhez is tartozik-e hozzájárulni: az ál­lami egyenes adók után kivetett hozzájá­rulás erre a célra szolgáló hányadának a megfizetésére H G m la­kost a következő indokokból kellett köte­lezni. Az állami tisztviselők törvényes pót adómentessége nem terjed ki az őket ter­helő egyházi adóztatásra, mert az egyházi adók az egyházhoz való kapcsolaton ala­pulnak s e részben külön törvényes men­tesség megállapítva nincsen. A törvények­ben a községi és egyébb köztartozás te­kintetében taxatíve a köztisztviselőknek ki­mondott mentessége pedig per analogiam ki nem terjeszthető, mivel minden mentes­ség mint kivétel, a legszorosabban értel­mezendő. A ni r. kat. iskolaszék tehát helyesen járt el az egyházi adó ki­rovásánál is s éppen akkor ütközött volna az egyenlő és igazságos megadóztatás alap­elvébe, ha egyes osztályokat az egyházi adózás terhei alól törvényes alap és ok nélkül felmentett volna. Erről a Közig Bi­zottságot folyó évi február hó 23-án 263. sz. alatt kelt felterjesztése csatolmányait idezárva, tudomás és további megfelelő el­járás végett értesítem. Bpest, 1916. decem­ber hó 18-án. A miniszter rendeletéből: Dr. Breyer István s. k. min. osztálytanácsos. Kalocsa, 1917. február 23-án. A Hután az egyházmegyei körrendeletek előállítási költségei a jelen háborús viszonyok folytán rendkívül emelkedtek, kénytelen vagyok a templompénztáraknak 1916. évi 1270. sz. alatt előírt hozzájáru­lási összegét is felemelni. Elrendelem tehát, hogy minden tem­plompénztár f. é. július hó 1-től kezdődő­leg további rendelkezésig az eddigi 10 ko­rona helyett 25 koronát küldjön egyenesen a ft. Alapítványkezelő Hivatalba. Kalocsa, 1917. március 6-án. A /[ últ évi körrendeleteim XXIV. számá­ban 179. oldalon 4975. sz. a. el­rendeltem, hogy istentiszteletek tartásánál az oltárokon csak két gyertya égjen, har­madik gyertya csak akkor vehető igénybe, ha a két gyertya fényénél lehetetlen volna az olvasás. Ezen rendelkezésemet most ismét meg­újítom. — Egyben felkérem T. c. Papsá­gomat, hogy ne csak arra ügyeljen, hogy a templomban redukáhassék a gyertyahasz­nálat, — hanem nagy gondot fordítson, hogy hívei se égessenek feleslegesen gyer­tyát. — A hívek eddig búcsúk alkalmával néha nagyon sok gyertyát égettek el ájta­tos buzgóságból. Ugyanez tapasztalható a temetéseknél, ravatalozásoknális. Világo­sítsa fel a T. c. Papság a híveket, hogy ezen jámbor szokásukról ideiglenesen mond­janak le. A gyertyával nagyon kell taka­rékoskodnunk, mert, ha ezt nem tesszük, akkor a lövészárkokba szükséges gyertya­mennyiség nem lesz elszállítható. Hogy ez meg ne történhessék, tegyen meg minden tőle telhetőt T. c. Papságom. Kalocsa, 1917. február 24-én. 940. sz. A gyertyák használata korlátozandó. • A^z iskolaigazgató Lelkész urak számára miheztartásul közlöm a nagymélt. m. kir. Vallás- és Közokt. Miniszter úrnak az elemi iskola VI. osztályából kikerülő tanu­lók bizonyítványaira vonatkozó legújabb rendelkezését: „A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztertől. — 102144/VII. b—1916. sz. — Valamennyi kir. tanfelügyelőségnek. — Több esetben kétség merült fel aziránt, hogy az elemi iskolák VI. osztályának si­311. isk. 1915. sz. Az elemi is­kolai VI. o. végbizonyít­ványon kívül a rendes osz­tálybizonyít­ványok kia­dása is kö­telező.

Next

/
Oldalképek
Tartalom