Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1917
Index
— 31 — és egyéb bőrszükségleteinek biztosítása elsőrendű hadi érdek, ámde az állatállomány apadása és korlátozott vágása a bőrgyártást erősen megapasztotta és emiatt ma e téren a leggondosabb takarékosságra van szükség. A polgári lakosság bőrszükségletét az utóbbi hónapokban is csak bizonyos korlátok között lehetett biztosítani, de a jövőben, a mindennél előbbre való katonai érdekek miatt, a polgári érdekeknek még job ban háttérbe kell szorulniok. Ebből az okból tehát a polgári lakosságnak olyan bőrpótló anyagokat kell használnia, melyek a polgári céloknak megfelelnek,melyeket azonbanaküzdő csapatok részére igénybe venni nem lehet. Ilyen pótlóanyagok kínálkoznak az u. n. hasított bőr- és a fatalpakban, továbbá idetartozik a már elviselt lábbeli bőranyagának újból való cél- és szakszerű feldolgozása, felhasználása. Ezekre eddigelé a polgári lakosság részéről nem fordíttatott olyan figyelem,mint amilyen kívánatosésamilyent a kérdés anyagi szempontból érdemel. A katonai célra szolgáló bőrgyártásnál a hulladékokból, az úgynevezett hasított bőrből, sajátlagos ragasztószerrel olyan cipőtalpakat állítanak elő, melyeket köznapi, tehát erősebben igénybevett használatra is kielégítő eredménnyel alkalmazni lehet. E gyártmány mellett az utóbbi időben e fatalpaknak készítése nagyon fellendült és ma már az egyszerűen a cipőre reászegelt, de kopogó fatalpon kívül olyan bőrhulladékkal hangtalanná tett hajlítható fatalp is van, melynek viselése kényelmes, a lábat felesen nem terheli meg, tehát alkalmas arra, hogy a valódi bőrtalpat pótolja. Ezeknek a pótlóanyagoknak ismerete nem ment még át a köztudatba, e mellett — sajnos — a nép egyes rétegei bizonyos idegenkedéssel is viseltetnek irántuk és a velük járó anyagi előnyök ellenére is, nem hajlandók fatalpú cipőt viselni. E surrogatumoknak igénybevétele mellett igen nagy bőranyag készlet van a meglevő, már elviselt és nagyrészben használaton kívül helyezett lábbeliben is. A hadseregnél az elnyűtt lábbelinek célszerű újból való át- és feldolgozására már hónapok óta külön e célra berendezett műhelyek vannak szervezve, amely műhelyekben nemcsak az elnyűtt cipőknek újból való használhatóvá tételére, hanem a legkisebb bőrhulladéknak felhasználására is különös gondot fordítanak úgy annyira, hogy a legcsekélyebb bőr sem megyen kárba. Az a bőranyag tehát, amit a múltban, mint értéknélkülit ellöktek, ma a front mögötti katonaságnak igen nagy szolgálatot tesz. Amit a hadvezetés katonai célból cselekszik, azt megteheti a polgári társadalom is, ezt hazafias kötelességből minden magyar embernek meg kell tennie, ezért a különböző szövetkezeteknek, egyesületeknek, üzemeknek és testületeknek stb. tagjaik érdekében olyan külön javítóműhelyeket kellene felállítaniok, melyeknek feladata az elnyűtt cipőknek szakszerű foltozása, javítása, bőranyagoknak újból való feldolgozása. A cs. és kir. hadügyminiszter úr hajlandó az e célra szervezett javítóműhelyek munka- vagy művezetőinek, az illető erkölcsi testület kérelmére, valamelyik hadi javítóműhelynek látogatását megengedni, hogy egy részről a szükséges gyakorlati fogásokot elsajátíthassák, másrészről meggyőződhessenek arról, hogy új bőr alkalmazása nem feltétlen szükségesség. De nemcsak a lábbelivel, hanem egyáltalában a ruházattal való ellátás körüli nehézségek is szükségessé teszik, hogy a szövetkezetek, egyesületek, tisztviselői alakulatok stb. a ruházatnak minél jutányosabb áron való előállításáról, lehetőleg egyöntetűvé és egyszerűbbé tételéről, a meglevő ruházatnak minél hosszabb ideig való viselhetéséről, tehát javításáról, tisztításáról, kifordításáról, gyermekek részére való átalakításáról, szóval az ócska ruhaneműnek a legcélszerűbben való értékesítéséről