Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1915

Index

51 félreesőbb helyeken lakó hivek közé is el­juttatja. Nekünk tehát olcsó, népszerű, jó ki­állítású, az újabb mozgalmakra is figyel­met fordító, minden hivő által könnyen hozzáférhető katolikus olvasmányokra van szükségünk. Szükséges, hogy kiváló hit­buzgalmi folyóirataink jobban forgalomba jöjjenek. Ezeknek terjesztése, illetve megszer­zése nagy mértékben előmozdíttatik azzal, ha templomainkban könyvestáblákat állí­tunk fel, amelyeken ezen füzeteket elhe­lyezzük s a hívek lelkiiismeretére bízzuk, hogy a füzetek árát az ugyanott levő per­selyben elhelyezik. A füzetek kiválasztására s a részlet kérdésekre vonatkozólag a 7. a. mellékelt nyomtatvány, mely dr. Robitsek Ferenc tb. kanonok, központi papneveidei alkormányzó tollából, e nagyjelentőségű mozgalom meg­indítójától származott, ad bővebb felvilá­gosítást. Miért is ismétlések elkerülése vé­gett csak a következőkre hívom még fel T. Papságom figyelmét. Megengedem, hogy a könyves táblák beszerzésének mintegy 15 K-nyi ára a templompénztárakból fedeztessék, úgyszin­tén, hogy a füzetek beszerzésére a temp­lompénztárakból 40 K-ig terjedhető előleg adassék. Nagyon fogok örvendeni, ha látni fo­gom, hogy T. Papságom ez ügyet lelke­sen felkarolja s főleg a papi tanácskozmá­nyokon szóvá teendi, hogy mily tárgyú füzetek kiadására volna szükség, esetleg ilyenek megírására vállalkoznék, s a felme­rülő óhajokról az egyházi hatóságot ér­tesítené. Valamint magam is több ily könyves­tábla készítéséről és felállításáról gondos­kodtam, igen óhajtom, hogy ilyen köny­vestábla lehetőleg egyházmegyém minden egyes plébániai és szerzetesi templo­mában felállíttassák, ennek tartalmára a hivek figyelme gyakrabban fel'nivassék, s oly helyeken, ahol több pap van alkal­mazva, ezeknek gondozása egy-egy papra bizassék. Nincs kifogásom azonban az el­len sem, hogy erre alkalmas világi egyén is felkéressék. Bárki fogja is azonban e könyves táblákat gondozni, megkívánom, hogy az elért eredményről a kat. egyesületek mű­ködéséről febr. hóban adatni szokott jelen­tésekben részletes beszámolás történjék. Ezzel kapcsolatban felhívom T. Pap­ságom figyelmét a kalocsai olvasógyárban s a szabadkai sz. Antal nyomdában kap­ható magyar, német és bunyevác népirat­kákra, amelyek tapasztalat szerint köz­kedveltségnek örvendenek. Koronkint pe­dig, ha arravaló ujabb anyag rendelkezésre fog állani, az egyházmegyei körlevelekben közöltetni fog az ajánlatos füzetek soro­zata a beszerzési hely és ár pontos meg­jelölésével. Teljesen meg vagyok róla győződve, hogy e vállalkozás, ha megértésre, jóindu­latra talál és lelkesen felkaroltatik, a leg­nagyobb lelki javak állandó és bőséges forrásává válik, mely sok örömére leend T. Papságomnak. Buzgó imában kérem a jó Istent, hogy e reményeink a külföldi példákhoz hasonlóan nálunk is minél fo­kozottabb mértékben megvalósuljanak. Kalocsa, 1915. márc. 3. TTorváth Béla pécsegyházmegyei plébá­nosnak a bunyevácajkú hívek ré­szére irt „Mali Molitvenik" című imafü­zetét a T. Papság figyelmébe melegen ajánlom. Használhatósága mellett bizonyít az a körülmény, hogy a pécsi egyházme­gyében két hét alatt 4000 példány kelt el belőle. Kapható a szerzőnél (Németi, u. p. Szalánta, Baranyamegye), ára 20 fillér. A Nt. plébános uraknak szívesen küld a szerző mutatványpéldányt ingyen. Kalocsa, 1915. március 14. i 1142. sz. Horváth „Mali Molitvenik" című imafü­zete ajánltatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom