Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1915
Index
XXVI. őmagasságú és főtisztelendő Vaszary Kolos bibornok, volt esztergomi érsek s Magyarország hercegprímása f. hó 3.-án Balatonfüreden tartósabb betegeskedés után, életének 83-ik évében jámbor lelkét visszaadta Teremtőjének. Azon mélységes tisztelet s őszinte kegyelet, mely az elhunyt főpapot egész életén át környezte, méltóvá teszik őt arra, hogy elhunyta felett érzett bánatunknak e helyen is kifejezést adjunk s emlékét megörökítsük. Őrizzük és tiszteljük emlékét elsősorban mi papok, mert az elhunyt az igazi papi léleknek mintaképe volt. Szerény, igénytelen, jámbor papi lélek volt ő a szerzetesi cellában, a íőapáti széken s ugyanilyen alázatos papi lélek maradt akkor is, midőn nehéz viszonyok között bíbort kellett magára öltenie s az ország első főpapi székét elfoglalnia; s mint jámbor, szentéletű pap hunyta le szemét balatonfüredi magányában. Papi erényeihez méltóan sorakoznak izzó hazaszeretete, a trónhoz való törhetetlen ragaszkodása. A rajongással határos lelkesedéssel igyekezett tanítványaiban a hazaszeretet lángját meggyújtani, ezt élesztette ragyogó tollával s remek szónoklataival. Nálánál jobban senki sem tudott örülni hazájának boldogulásán s szelid lelkét mi sem töltötte el nagyobb bánattal, mint hazájának viszontagságai, a magyar nemzetet fenyegető veszélyek. Szerény iparos családból származva a szülői házból földi pályájára csak ártatlan tiszta szívet, őszinte vallásosságot, embertársai iránt való szeretetet hozott magával. Kiváló tehetsége s jeles lelki tulajdonságai később sem kápráztatták el, a beteges nagyravágyás sohasem zavarta meg lelke egyensúlyát, önzetlenségét, igénytelen életmódját megtartotta, mint egyszerű szerzetes s nem változtattak azon a reá ruházott egyházi méltóságok sem. Csak egy változott s növekedett benne s ez embertársainak szeretete, mert minél több jutott neki a földi javakból, annál nagyobb mértékben igyekezett mások nélkülözéseit enyhíteni, jót tenni anélkül, hogy ezért elismerést várt volna vagy, hogy az a legtöbb esetben csak nyilvánosságra is jutott volna. Ajánlom a megboldogultat T. Papságom s hiveim buzgó imáiba. Kalocsa, 1915. szeptember 4.
