Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1915

Index

— 101 — XXIII. 3745. sz. Harangok át­engedése hadicélokra. 7\ T. lelkészi hivatalokhoz 1915. junius 22. én 2746. sz. a. intézett bizalmas rendeletemben jelentést kívántam azon hasz­nálatban már nem levő s műemlékek jelle­gével már nem biró harangokról, melyek ellenszolgáltatás nélkül a hadvezetőség ren­delkezésére bocsáthatók volnának. A T. lelkészi hivataloktól beérkezett jelentések tanúsága szerint aránylag kevés ily hasz­nálatban már nem levő harang van egyház­megyénkben. Miután azonban a mindinkább nagyobb arányokban dúló háborúban ren­geteg fémmennyiségre van szükség: elérke­zett az ideje annak, hogy a haza védel­mezésére minden rendelkezésünkre álló fém­tárgyat, — hacsak azok egyáltalán nem nélkülözhetők, — készséggel feláldozzuk. Itt elsősorban a harangok veendők figyelembe. Köztudomásu dolog, hogy az egyház egyes esetekben még a szent edényeknek rendeltetésöktől való elvonását is meg­engedi. Lehet-e azonban fontosabb cél, mint szeretett hazánknak, nemzetünknek, egyházi és társadalmi intézményeinknek, a családi tűzhelyeknek s magántulajdonunk­nak oltalmazása? Ezen fontos cél elérésére mindenek­előtt szükséges, hogy diadalmasan előre­törő vitéz katonáink számára az óriási küzdelem győzelmes befejezéséig biztosít­suk a szükséges fegyvereket és lőszereket. Evégből szükségesnek mutatkozik a ren­delkezésünkre álló fémek s ezek között harangjainknak feláldozása is. A hadvezetőség rendelkezésére bocsát­ható fémmennyiség megállapítása végett kimutatást kíván a nm, vallás- és közoktatás­ügyi miniszter úr arról, hogy hány harang van az egyházhatóság s az egyes hitköz­ségek tulajdonában. Ezen kimutatás összeállítása végett fel­hívom a T. lelkész urakat, hogy sürgősen, legkésőbb 1915. szept. 10-ig a ./• a. csatolt rovatos ivben foglalt kérdésekre válaszoljon. A nm. vallás és közoktatásügyi minisz­ter úrnak a harangoknak hadicélokra való átengedése tárgyában e hó 18.-ról 7903. sz. a. hozzám intézett megkeresése szerint a rendelkezésre bocsátott harangok értéke súlyegység alapján meg fog téríttetni, hogy így a háború befejezése után új harango kat lehessen beszerezni. Annak megállapítása végett, hogy mely harangok visszatartása volna kívánatos s vájjon mennyiben óhajtja a hitközség a harangok értékének megtérítését, hallgassák meg a T. lelkész urak az egyháztanácsot, (ahol ez nincs, az iskolaszéket) s a meg­állapodást foglalják jegyzőkönyvbe s küld­jék fel ennek másolatát az érseki hatósághoz. A még szükségesnek mutatkozó utasításo­kat akkor fogom megadni, amikor a haran­gok elszállítása tényleg el fog rendeltetni. Kalocsa, 1915. augusztus 24. lelkészeknek s a kántoroknak párbér címén járó gabonamennyiség bizto­sítása tárgyában a Hercegprímás Ő Emi­nenciájától vett értesítést ezennel közlöm. Magyarország bibornok Hercegprímá­3778. sz. A párbér ga­bonáját házi szükséglet­ként vissza­tarthatják a hivek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom