Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1912

Index

78 A katholikus hitegységnek hatalmas megnyilvánulása lesz a kongresszus. Úgy leszünk, mint az első pünkösdi ünnepen, „minden nemzetből, mely az ég alatt va­gyon" (Ap. Csel. 2, 5.) nyelvekben külön­bözők, de egyek a hitben s mindnyájunk ajkai megelevenítik a Titkos Jelenések könyvének fönséges látványát: „Méltó a Bárány, hogy erőt és Istenséget, bölcse­séget és erősséget, tiszteletet, dicsőséget és áldást vegyen. (Apoc. 5, 12.) Mindezek után fölhívom Tisztelendő Papságomat, hogy a híveket a kongresszus fontosságára figyelmeztessék, őket minél tömegesebb részvételre fölhívják s a jelent­kezőkre vonatkozó adatokat legkésőbb július 20 ig a magyar csoport középponti bizottságához, az Országos Katholikus Szövetséghez elküldjék. Különös szolgálatot tehetnek ez ügyben az egyházmegyei oltáregyesületek, amelyeknek alapszabályszerű célja is az Oltáriszentség tiszteletének előmozdítása. A jelentkezésre és a dolog technikai részére vonatkozó utasítások abban a füzetben foglaltatnak, amelyet a napokban küldött szét az Or­szágos Katholikus Szövetség. Ha pedig valaki ezt meg nem kapta volna, forduljon egyenesen oda (Budapest, IV. Ferenciek tere 7. III. lépcső I. em. 8.), ahonnan a kellő számú példányokat megkaphatja. Minthogy pedig a kongresszus előkészíté­sére a Katholikus Szövetségnek sok ki­adása van, s azoknak födözésére a Kath. Szövetség egymaga nem képes s így rá van utalva a papságnak és a híveknek adományaira: akik a kongresszus költségei­nek födözésére áldozni tudnak és akarnak, azoknak adományait szintén a katholikus Szövetséghez juttassák. „Az örökkévalóság halhatatlan és lát­hatatlan Királyának, az egyedül való Isten­nek pedig tisztelet és dicsőség mindörökön örökké. Amen." Kalocsán, 1912. június 28. A, nagy katholikus vezérférfiúnak, Zichy Nándor grófnak arcképe után kitűnően sike­rült heliogravure kivitelű (rézfénynyomatú) reprodukciót a Szent-István-Társulat könyv­kereskedése (Budapest, IV. Kecskeméti-u. 2.) most bocsátotta forgalomba. E kép nagysága margóval 40x50 cm. és 4 cm. széles ke­mény tölgyfakeretben 15 koronáért kapható. Zichy Nándor gróf emlékét ily módon is megörökíteni óhajtván, a szóban forgó képet a T. Papság s a hívek figyelmébe melegen ajánlom. Kalocsa, 1912. június 6. A m. kir. belügyminiszter úr átiratban kérte a hercegprímás Oeminenciáját, hogy a püspöki kar az elhagyott és államilag gondozott gyermekek ingyenes temetéséről gondoskodjék. A nm. püspöki karnak a f. évi április hó 25-én tartott értekezletén ez ügyben hozott határozata alapján fölhívom a T. Papságomat, hogy az ily gyermekek teme­tésénél stóladíjat ne szedjen. Kalocsa, 1912. június 20. K^ersch Mihály kúlai plébános a szent misében előforduló feleletek énekmódjához orgonakíséretet adott ki, mely a Graduale Romanum vatikáni kiadásának megfelelően készült. A mű ára 3 K, azoknak azonban, kik a Sursum Corda birtokában vannak s e füzetet szept. l-ig megrendelik: 2 K. Mivel tapasztalat szerint a kántorok a különféle hangnemekben adandó válaszokat sok esetben nem tudják az orgonával kí­sérni, e szükséges füzetnek a templom­pénztárból való megrendelését megengedem. Kalocsa, 1912. június 26. JVTinél inkább sürgeti Szentséges Atyánk X. Pius pápa a gyakori szent áldozást, annál szükségesebb, hogy a hívek erre vonat­kozólag a kellő oktatásban részesüljenek és a papság e sok tekintetben új működés mód­3376. sz. Zichy Nándor gróf arcképe. 3449. sz. Lelenc­. gyermekek ingyen temetendők. 3359. sz. Kersch: Orgona kísé­rete a tem­plompénztár­ból meg­vehető. 3360. sz. Lintelo: Eucharisz­tikus Triduum c. műve ajánl­tatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom