Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1910

Index

Örök üdvösségünknek elengedhetetlen föltétele tehát az Úr Jézusban, az ő isteni természetében, megtestesülésében, megváltó halálában, dicsőséges föltámadásában és menybemenetelében, tanításának kétségtelen igazságában, anyaszentegyházának isteni rendelésében és tekintélyében való rendületlenül erős, minden kinyilatkoztatott igazságra kiterjedő egyetemes és érdemes jócselekedetekben nyilvánuló eleven hit. Mert szent Pál tanúsága szerint „hit nélkül lehetetlen kedvesnek lenni az Istennél."

1 Üdvözülésünknek ezen szükséges, nélkülözhetetlen föltétele amily súlyos, szigorú kötelességeket ró reánk egyrészről, ép oly vigasztaló, sőt boldogító előnyöket biztosít számunkra másfelől. Mert a hit kezdete és befejezése minden földi és mennyei boldogságnak. Boldog az az ember, kinek hite van, mert a hitigazságoknak alázatos, en. gedelmes elismerése és elfogadása alapja minden boldogságnak. Még boldogabb az igaz, ki hite szerint él, mert a hitigazságoknak megfelelő élet, a hit által előírt törvényeknek megtartása és kötelességeknek teljesítése képezi az igazi boldogságnak befejezését és koronáját. E kettős igazságról akarok ma, kedves Híveim, hozzátok röviden szólani, hogy ezáltal Titeket — különösen most a nagyböjtnek, a magunkbaszállás és önmegtagadás idejének küszöbén, -- keresztény katholikus hitetek lángoló szeretetére és törvényeinek lelkiismeretes megtartására buzdítsalak. * A hit, mint fönnebb mondám, szigorú kötelességeket ró reánk és súlyos áldozatokat követel tőlünk. Mert mit tesz keresztény katholikus módon hinni? Nemde anynyit tesz, mint Isten megelőző és segítő malasztja által természetfölötti módon támogatva mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott 1 Zsid. 11, 6. és az anyaszentegyház által hitigazság gyanánt tanít, kétségtelenül igaznak tartani, még pedig nem azért, mivel az illető kinyilatkoztatott tannak benső igazságát saját értelmünk természetes világánál belátjuk, hanem mivel magának a kinyilatkoztató Istennek tekintélyére támaszkodunk, ki sem nem tévedhet, sem bennünket meg nem csalhat, s aki az ő anyaszentegyházát is minden hitbeli tévedéstől megőrzi. Midőn tehát Isten az ő végtelen Fölségénél és korlátlan uralmánál fogva hitet követel tőlünk, ezzel emberi természetünknek legnagyobb áldozatát, értelmünknek föltétlen alávetését kívánja tőlünk. Azt kívánja, hogy az ő tekintélye előtt fönntartás nélkül meghajoljunk, hogy kevélységünket legyőzzük, kíváncsiságunkat megfékezzük, hogy bölcsek és tudatlanok egyaránt hódoljunk meg Isten szava előtt és senki se kutassa, hogy Isten ezt miért nyilatkoztatta ki így és nem máskép. Isten továbbá teljes, egyetemes áldozatot követel tőlünk. Azt kívánja, hogy válogatás nélkül minden kinyilatkoztatott igazságot készséggel fogadjunk el, akár örvendetes legyen az reánk nézve, mint például a mennyországra vonatkozó tan, akár fájdalmas, mint a kárhozatról és pokolról szóló tanítás, akár könnyű legyen a megértésre, mint a világ teremtése, akár nehéz, mint a Szent Háromság hitcikkelye. A hitigazságok oly szoros egészet képeznek egymás között, hogy aki egyetlenegy hitcikkelyt elvet, vagy fölötte szántszándékkal kételkedik, annak egyáltalán nincs hite, mert nem hisz Isten végtelen bölcseségében és igazmondásában, vagy az anyaszentegyház csalhatatlan isteni tekintélyében és ez által elvesztette hitének alapját. De még ez sem elég; Isten még többet, nagyobbat, t. i. nemes és nagylelkű hitet kíván tőlünk. Azt akarja tudniillik, hogy hitünket nyíltan és bátran megvalljuk. Mert — szent Pál mondása szerint — „szívvel