Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1908

Index

3459. sz. Egyházi ingatlanokra végrehajtási zálogjogot bekebelezni nem lehet. i .A. kir. Kúria döntvénye. (Polgári ügyekben.) 81. szám. „Abban az esetben, ha a per bírósága a végrehajtást róm. kath. plébánia nevén álló ingatlan állagára rendeli el, a telekkönyvi hatóság a végrehajtási zálogjog bekebelezése iránti megkeresést az 1881. LX. t.-c. 136. §-ának második bekezdése értelmében telekkönyvi akadály miatt megtagadhatja-e?" (a 7633/1907. sz.-hoz.) Határozat. Ha a per bírósága a kielégítési végrehajtást róm. vagy gör. kath. plébánia nevén álló ingatlan állagára rendeli el, a telekkönyvi hatóság a végrehajtási zálogjog bekebelezése iránti megkeresést az 1881. LX. t.-c. 136. §-ának második bekezdése értelmében telekkönyvi akadály miatt köteles megtagadni. Indokok: Hazai törvényeink, valamint legfőbb fölügyeleti joguknál fogva királyaink is mindenkor szigorúan őrködtek a fölött, hogy a kath. egyházi javak alapítványi jellegükhöz képest eredeti rendeltetésüktől el ne vonassanak, s mindenkorra épségben fönntartassanak. E célból alkottattak ama számos, elvi szempontjaikban a gyakorlat által is követett törvények és törvényes szabályok, melyek az egyházi javak elidegenítését (elfoglalását, eladását, elcserélését, elzálogosítását, vagy egyébkénti megterhelését) következetesen és nyomatékosan tiltják, azzal a szigorú sanctióval, hogy az e törvénybe ütköző jogügyletek érvénytelenek és az elidegenített egyházi javak birtokosaiktól visszavétessenek anélkül, hogy az előbbi állapotba visszahelyezést a pénz, vagy egyéb érték visszaadásától tennék függővé. Ide tartoznak az 1435. 21. t.-c. (mely az elidegenítésről „absque speciali mandato regio" szól), az 1439. 21. t.-c., az 1550. 20. t.-c. (mely a visszaszerzést a főpapoknak hagyja meg „authoritate regia"), az 1559. 51. t.-c., az 1588. 36. t.-c. (oppignorata autem redimere et ordini ecclesiastico reddere dignetur sua majestas, juxta publicas constitutiones praecedentium annorum), az 1526. 23. t.-c. 1. §. in fine. Kiváló fontosságú az 1567. 31. t.-c., melynek 9. §-a az elidegenített (zálogba adott vagy eladott) egyházi javaknak a Felség általi visszaszerzését rendeli és hozzáteszi: „et qui pro eis pecuniam mutuarunt, querant ab eo, cui mutuum dederunt", 12. §-a ily törvénybe ütköző cselekményektől a főpapokat és másokat is eltilt és kijelenti (13. §.), hogy az ily törvényellenesen létrejöttjogügyletek érvénytelenek; végre: H. K. I. R. 10. c. 3. §. II. R. 45. c. 1. §. és 51. c. 1. §. Az egyházi javak elidegeníthetésének tilalma tekintetében sem hazai íróink közt, sem a gyakorlatban nem volt és ma sincs számbavehető nézeteltérés. Frank Ignácnak tanítása szerint „az egyház javait sem zálogul, sem örökre eladni, sem akármiféle javait kisebbíteni nem szabad." (Osztó igazság I. 130. §. 3.) Wenzell: „Az egyházi javadalmakhoz tartozó jószágok . . . közforgalom tárgyai nem lehetnek." (Magy. és erd. mag. j. rendsz. I. 336. 1. 148), Kövy, Fogarassy (49. §. végén), Récsy (Magyarország közjoga 228. I. 3., Kőnek. Egyházjogtan kézikönyve 7. kiad. 216. 1., Szeredy. Egyházjog 3. kiad. II. kötet 1639. 1. Boncz Ferenc. A vallás körüli felségjogok 154. és köv. 1., Dósa. Erdélyhoni jogtudomány 1861. 2. könyv — 178. §. 231. és köv. 1. Már a „holtkéz" elnevezés is tudvalevőleg onnan vette eredetét, hogy a törvények tilalmánál fogva az egyházi javak soha el nem idegeníthetők, „amely jószág kézről-kézre nem mehet, hanem örökké egy kéznél marad, az már adás-vevés tekintetében mintegy megsemmisült." így Frank id. m. 129. és 206. 1. Hogy a kath. lelkészségeknek (plébániáknak), mint a katholikus egyház szerves intézményeinek javadalmai, tehát az összes azokhoz tartozó ingatlanok szintén egyházi