Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1907

Index

— 169 — 5910. sz. „A Szent Család" című folyóirat ajánltatik. 6019. sz. Reviczky: „Miért bol­dogtalan oly sok házaspár" című népirat­kája ajánl­tatik. A tizennyolc éves múlttal dicsekvő „A Szent Család" című havi folyóirat jelenleg a sarútlan karmeliták budapesti zárdájának (VI. Huba-utca 12. szám) kiadásában jele­nik meg. A folyóirat a „Názáreti Szent Család" és a „Szent József Társulatok" hivatalos közlönye. Előfizetési ára egész évre 2 korona. A folyóiratot, úgyszintén a budapesti karmelitáknál kapható imaköny­vek és egyéb ájtatossági cikkekről szóló árjegyzéket, melyet •/• alatt mellékelek, aján­lom kedvelt papságom figyelmébe. Kalocsa, 1907. december 18. Reviczky Aladár 5680. sz. A Borromeus és ennek kiadványai ajánltatnak. missió társulati pap új­ból kitűnő népiratkát írt, melynek címe: „Miért boldogtalan oly sok házaspár, vagyis a vegyes házasságról." E füzetben szerző a vegyes házasságból a katholikus egyházra s magukra a hitvesekre származó bajokat írja le. A népirat terjesztése a kalocsai egy­házmegyében is nagyon kívánatos, mert sok helyütt a vegyes házasságok nagy mérték­ben el vannak terjedve s ily módon a ka­locsai egyházmegye is hozzájárul ahhoz, hogy a vegyes házasságok révén a katho­likus egyház Magyarországon — a szerző szerint — évenkint átlag 36,000 lelket el­veszít. A népiratka 16 fillérért kapható a Szent István Társulatnál. Kalocsa, 1907. december 29. A Borromeus című katholikus hitszónoklati folyóirat a mult hó folyamán a XXII. évfo­lyamot kezdette meg. Évenkint több mint 900 lapnyi terjedelemben jelenik meg. Több­nyire dogmatikus beszédeket közöl jeles szerzőktől, úgyszintén oktatássorozatokat a legkorszerűbb vallási és erkölcsi kérdésekről. A jelen évfolyamban főleg Aranyszájú szent János remekeiből lesz több értékes szemel­vény közölve. Előfizetési ára évenkint 8 korona. Megrendelhető a folyóirat szerkesz­tőjénél : Gerebenics Sándornál Győrött. Ugyancsak a Borromeus kiadásában jelent meg Szuszai Antalnak Apologetika című 416 oldalra terjedő műve. A nagy­méltóságú püspöki kar által hirdetett Apolo­getika-pályázatra beérkezett hét pályamunka közül mindkét bírálónak egybehangzó ítélete szerint ez volt a „legalaposabb, legrendsze­resebb, legmélyebben járó." Ezen munka a legújabb katholikus irodalmi művek leg­jelesebbjei közé tartozik. Minden lapja érde­kes, értékes. A modern világi katholikusokat tartja szem előtt s épp ezért a szent beszé­dek készítésénél is kitűnő segédkönyvül hasz­nálható. Ára fűzve 3-50 korona, egész vászon­kötésben 4-50 korona. A Borromeus előfizetői 1 — 1 koronával olcsóbban kapják. Végül melegen ajánlom kedvelt pap­ságomnak Szuszai: A házasság című hét szentbeszédét, melyet a Borromeus külön lenyomatban adott ki. E 40 lapos füzet ára 40 fillér. Kalocsa, 1907. december 2. M .inéi többet kell a katholikus társadalmi élet szervezése körül munkálkodni, annál jobban érezzük szükségét a korszerű fölada­tok felől kioktató könyveknek. Ezek közé tartozik Zeman Jenő hárskúti (U. p. Dernő) plébánosnak „Katholikus pap a modern tár­sadalomban" című 88 oldalra terjedő műve, melyet melegen ajánlok kedvelt papságom figyelmébe. A mű tiszta jövedelmét szerző a katholikus sajtóalap javára ajánlotta föl. Ára fűzve 70 fillér. Kalocsa, 1907. december 10. A Szent István Társulat Dítelján István által bunyevác nyelvre lefordított két nép­iratkát adott ki. Egyiknek címe Kartanija, a másiké Prokletstvo Zla Jezika ili Zalostau Dogogjaj Ive Pavic. A népiratkák egyenkint 6 fillérbe kerülnek. Ezen népiratkák terjesz­tését melegen ajánlom kedvelt papságom figyelmébe. Kalocsa, 1907. december 14. 5815. sz. Zeman: „Katholikus pap a modern társadalom­ban" című műve ajánl­tatik. bul. sz. A Szent Ist­ván Társulat illyr népirat­kái ajánl­tatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom