Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1907

Index

ködésökben szüntelenül segíti és vigasztalja, amint erről az egyház kétezer éves története fényesen tanúskodik. De másrészt az is tagadhatatlan, hogy a fönt idézett szavak nagyon jól és helyesen vonatkoztathatók a legméltóságosabb Oltáriszentségre is. Mert hisz a kenyér színe alatt is szakadatlanul velünk van az isteni Üdvözítő, és velünk fog maradni, míg az utolsó katholikus papnak szive meg nem szűnik dobogni, vagyis a világ végéig. Sőt nemcsak maradandóan van velünk, hanem jelenlétét mindennap annyiszor újítja meg, ahány szentmise mutattatik be naponkint az egész földkerekségen az Úrnak. 0 itt az Oltáriszentségben szünet nélkül teljesíti azon igéretét, melyet tanítványainak e szavakkal tett: „Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok."

1 — Nem, mi nem vagyunk árvák. Itt van köztünk az oltáron szüntelen a mi legjobb Atyánk, a mi legédesebb Testvérünk, leghívebb barátunk, akihez mindenkor a legnagyobb bizalommal közeledhetünk. Kitárhatjuk előtte szivünket, elpanaszolhatjuk neki bánatunkat és aggodalmainkat, ő maga bíztat bennünket erre, midőn így szól: „Jőjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok és terhelve vagytok, és én megnyugtatlak titeket."

2 Sőt még ezzel sem elégedett meg az Úr Jézus szerető szent Szive. Neki nem volt elég, hogy az Oltáriszentségben állandóan köztünk éljen, bátorításunkra és vígasztalásunkra legyen. 0 nemcsak az oltárszekrényben akart köztünk maradni, hanem mibennünk is lakóhelyet akart magának szerezni, lelki eledelünkké akart lenni, hogy a kenyér színe alatt őt szivünkbe fogadhassuk, vele a legbensőbben egyesülhessünk. Azért mondja tanítványainak: „Aki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, én bennem lakik és én ő benne."

3 1 Ján. 14, 18. 2 Mát. 11, 28. » Ján. 6, 57. Valóban Kedves Híveim nem vagyunk képesek eléggé méltányolni, mily megbecsülhetetlen kincset bírunk a legméltóságosabb Oltáriszentségben; mily nagy vígasztalásunkra szolgál az Úr Jézus állandó jelenléte az oltárszekrényben; mily édes lelki táplálékot nyújt nekünk a szent áldozásban és mily hathatós áldozat gyümölcseiben részesülünk naponkint a szentmisében. A jelen alkalommal csupán az elsőről, az Úr Jézus köztünk való állandó tartózkodásának boldogító jótéteményeiről akarok hozzátok röviden szólni, kifejtvén egyszersmind néhány szóval azon kötelességeket is, melyeket ezen nagy jótétemény hála fejében reánk ró. I. Ha megfontoljuk azon áldásos működéseket, melyeket a kenyér színe alatt rejlő isteni Üdvözítő itt az oltárszekrényben kifejt; úgy találjuk, mikép ezek elseje abban áll, hogy az Úr Jézus folytonosan kitárja fölöttünk az ő végtelen szeretetének védő szárnyait, és távol tartja tőlünk a mennyei Atya igazságos haragjának fenyegető büntetéseit. „Rettenetes az élő Isten kezeibe esni," mondja szent Pál apostol.

2 És ez a rettenetes sors vár mindnyájunkra, ha bűneink által Isten haragját vonjuk magunkra. De ne essünk kétségbe, van egy hathatós oltalmazónk, aki tudja is, akarja is Isten haragját irántunk kiengesztelni, ha bűneinket megbánva töredelmes szívvel és nagy bizalommal folyamodunk hozzá. És ez a hatalmas védőnk nem más, mint az Úr Jézus a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Az ő közöttünk való puszta jelenléte is már hathatós oltalmunkul szolgál. Mert a mennyei Atyának szeme folyton a legnagyobb gyönyörűséggel nyugszik isteni Fián, kiről egykor maga mondá: „Ez az én szerelmes Fiam, kiben nekem jó kedvem telik."

3 1 Zsid. 10, 31. 5 Mát. 17, 5.