Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1904
Index
30. §. Kiváltságos írásbeli végrendeletet az 1-ső §. a) pontja esetében tanúk alkalmazása nélkül; b) pont esetében pedig, — valamint kiváltságos szóbeli végrendeletet is, — két tanú jelenlétében lehet tenni; és a b) pont esetében elég, ha a tanúk közül írni és olvasni csak egy tud is. Minden esetben, akik a 14-ik életévüket betöltötték, ha különben a 2. §. szerint kizárva nincsenek, tanúkul alkalmazhatók. Ragályos betegség esetében a tanúk együttes jelenléte nem szükséges. 31. §. A 27., 30. §§-ok értelmében készített kiváltságos végrendelet föltétlen érvényességgel csak azon esetben bír, ha a végrendelkező a kiváltságos végrendelkezésnek alapjául szolgáló kivételes helyzet megszűntétől számított három hó alatt meghal. A kiváltságos végrendelet azonban ezen határidő eltelte után is érvényben marad, ha a) az, aki a végrendeletből jogokat érvényesíteni kíván, bebizonyítja, miként a három havi határidőtől az elhalálozás bekövetkezéseig, az örökhagyó oly állapotban volt, hogy újabb végrendeletet nem tehetett; b) ha a végrendelkező a végrendelkezés alapjául szolgáló kivételes helyzet következtében az 1868. LIV. t.-cz. 523. g-ának c) pontja értelmében nyilváníttatik holtnak. 32. §. Azon végrendelet, melyben leszármazó egyenes örökösök és házastárs javára tétetik intézkedés, alaki kellékek tekintetében akkor is érvényes, ha azt a végrendelkező egész terjedelmében önkezűleg írta és aláírta. Az ily végrendeletben foglalt más személyek javára szóló intézkedések hatálylyal nem bírnak. V. FEJEZET. Az öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozásokról. 33. §. Öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozások alaki kellékek tekintetében csak azon esetben érvényesek, ha a jelen törvényben az írásbeli magánvégrendelet, a közvégrendelet, vagy a közjegyzőkhöz letéteményezett írásbeli magán-végrendeletre előírt alaki kellékekkel készíttetnek. A 13. §. azon rendelkezése, mely szerint egy okiratba több végintézkedés nem foglalható össze, öröklési szerződésekre nem alkalmazandó. VI. FEJEZET. A külföldön alkotott végrendeletek, öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozások alaki kellékeiről. 34. §. A külföldön tett végrendeletek, öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozások alaki kellékek tekintetében akkor is érvényesek, ha azon ország jogszabályainak, melyben keletkeztek, megfelelnek.