Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1904

Index

— 35 16. §. A 2-ik, 3-ik, 9-ik és 12. §§-ok intézkedései a szóbeli magán-végrendeletekre is alkalmazandók. 17. A szóbeli magán-végrendelet föltétlen érvényességgel csak azon esetben bír, ha a végrendelkező a szóbeli végrendelkezéstől számított három hó alatt meghal. — Ha a végrendelkező ezen határidő után hal meg, a szóbeli végrendelet csak akkor érvényes, ha az, aki a végrendeletből jogokat érvényesíteni kíván, bebizonyítja, miként a három havi határidőtől az elhalálozás bekövetkezéséig az örökhagyó oly állapotban volt, hogy újabb végrendeletet nem tehetett. 18. §. Ha a szóbelileg nyilvánított végrendelet tartalma később írásba foglaltatik s az írott magán-végrendeletekre előírt alaki kellékekkel elláttatik, akkor az ekként írásba foglalt végrendelkezés új végrendeletnek tekintendő s ennek érvényessége az írásbeli magán-végrendeletekre megállapított szabályok szerint ítélendő meg. 19. §. Ha az örökhagyó által írásba foglalás végett kijelentett végakarat írásba foglalva nem lett, vagy az írásbafoglalás be nem fejeztetett, vagy az írásbeli magán-végrende­letekre előszabott alaki kellékek meg nem tartattak: akkor az ily módon kijelentett végakarat szóbeli végrendelkezésnek csak azon esetben tekinthető, ha a szóbeli magán­végrendeletek alaki kellékei megtartattak és a végrendelkező határozottan kinyilatkoztatta, miként az általa tett nyilatkozatot szóbeli végrendeletnek kívánja tekinteni. 20. §. Ezen fejezet intézkedései a szóbeli magán-fiókvégrendeletekre is alkalmazandók. III. FEJEZET. A közvégrendeletekről és közjegyzőnél letéteményeseit írásbeli magánvégrendeletekröl. 21. §• Közvégrendeletet közjegyző és kir. járásbíróságok előtt az 1874. XXXV. tör­vényczikkben előírt módon lehet tenni. Némák és siket-némák, még ha írni és olvasni tudnak is, továbbá a 18 éven aluli kiskorúak, amennyiben végrendelkezési képességgel bírnak, csak közvégrendeletet tehetnek. A 12. és 13-ik §§-ok rendelkezése a közvégrendeletekre is alkalmazandó. 22. §. írásbeli magán-végrendeletnek a közjegyzőnél való letétele az 1874. évi XXXV. törvényczikk 106. §. értelmében történik. 23. §. A végrendelkező által önkezűleg írott és aláírott végrendelet tanúk alkalmazása nélkül is, az idegen kézzel írott, de a végrendelkező által önkezűleg aláírott végren­• • 6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom