Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1904
Index
— 200 — 581. sz. isk. Zombor. Két belvárosi tanítói állomásra pályázat. közigazgatási bizottsága által 1903. évi 1580. sz. alatt hozott határozat ellen beadott panaszát tárgyalás alá vévén, következőleg ítélt: A magyar királyi közigazgatási bíróság a panaszt elutasítja. Indokolt: P. község az ottani magánkórházban elhalt H. Anna közsegélyre szorult m i illetőségű egyén sírhelyének megváltásáért az illetőségi községtől a szabályrendeletében megállapított 12 korona díjat követeli, amely követelésével a vármegye alispánjának 6140/903. sz. alatt hozott, s a közigazgatási bizottság által helybenhagyott határozatával az 1899. évi 51.000. sz. alatt kibocsátott belügyminiszteri szabályrendelet 16. §-a alapján elutasíttatott P. község a közigazgatási bizottság határozata ellen intézett panaszát arra alapítja, hogy miután a nevezettet M. szállította a kórházba, a temetési költségek is csak azt terhelik. Az idézett belügyminiszteri szabályrendelet 16. §-a szerint a közsegélyre szorultak eltemetéséről a tartózkodási község köteles gondoskodni; az pedig, hogy minő körülmények között került az elhalt a községbe, ezen kötelezettségre befolyással nem bír, mert a szabályrendelet e tekintetben kivétel nélkül rendelkezik, épen úgy, mint az annak hatályba lépte előtt 1881. évi 9945. sz. alatt kiadott belügyminiszteri rendelet, melyben kimondatott, hogy a gyakorlat és viszonosságnál fogva minden község a határában talált, vagy ott elhalt teljesen vagyontalan egyének eltemetésével járó mellőzhetetlen költségeket viselni tartozik. Miután pedig a sírhely-megváltási díj is a temetési költségek közé tartozik, P. mint tartózkodási község, annak megtérítését az illetőségi községtől jogosan nem követelheti, minélfogva panaszának helyt adni nem lehetett. Kalocsa, 1904. november 27. Zombor szab. kir. város róm. kath. iskolaszéke részéről a belvárosi fitanodában betöltendő két magyar tannyelvű tanítói állomásra pályázat hirdettetik. Netáni előléptetés esetén az ekként megürülendő magyar tannyelvű külvárosi, vagy a magyar-bunyevácz tannyelvű tanyai osztály tanítói állomása szintén be fog töltetni. A belvárosi tanítói állomások évi javadalmazása 1200 korona törzsfizetés és 200 korona lakpénz; a külvárosié 1000 korona törzsfizetés és 200 korona lakpénz, a tanyai állomásé 800 korona törzsfizetés, egy szoba és konyhából álló lakás, és 500 • öles konyhakert. Ezenfelül az 1893. évi XXVI. t.-cz. 2. §-a értelmében minden tanító 100 korona ötödéves korpótlékban részesül, mely korpótlék öt ízben válik esedékessé, és 500 koronáig emelkedhetik. Az ismétlő iskola köteles ellátásáért külön díj nem jár. Minden félreértés elkerülése czéljából kijelentetik az is, hogy az iskolaszék mindenkorra fenntartja magának azon jogát, mely szerint az egyes osztályok tanítóit a szükséghez képest és belátása szerint — illetményeik megcsonkítása nélkül —• más osztályba is áthelyezhesse. A bel- és külvárosi állásokra csak okleveles férfi-tanítók jelentkezhetnek; — a tanyai állásra pályázhatnak okleveles tanítónők is, oly megjegyzéssel mégis, hogy a tanítónő férjhezmenetele esetén állásáról minden kárpótlás vagy végkielégítés nélkül lemondani tartozik, illetve állása megüresedettnek tekintetik. A kellően felszerelt kérvények a zombori róm. kath. iskolaszékre czímezve főtiszt. Fejér Gyula apát-plébános úrhoz legkésőbb 1904. évi deczember hó 10-ig beterj esztendők. Kalocsa, 1904. decz. 1. Adalbertus JVIayer, Vicarius Capitularis.