Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1904

Index

190 493. sz. isk. Az orsz. kath. tanítói segélyalap központi bi­zottsága köz­gyűlésének jegyzőkönyve kivonatban. Ne vesd meg esdeklő fiaidat, s a bűnök bocsánatjáért könyörgőket régi irgal­masságod karjával támogasd; mert noha mi elhagytuk a fiúi kegyeletet, de Te mégis anyánk maradtál. Légy szószóló melettünk Fiadnál, hogy akarata szerint intézzük életünket, s Téged Nagyasszonyunknak és védőnknek valljunk s tiszteljünk életünknek minden napjaiban. Kelj föl tehát, Anyánk! Te uralkodjál fölöttünk, és Fiad, Jézus Krisztus a mi Üdvözítőnk. Fogadd el könyörgésünket, melyet színed elé terjesztettünk, hogy közben­járásod által segíttetve, a jelen élet után az örökkévaló boldogságba juthassunk. Ti is, hazánknak védőszentjei: szent Béla püspök és vértanú, sz. István király, sz. László király, sz. Imre herczeg, sz. Erzsébet asszony, sz. Margit szűz, Isten minden meg­dicsőült szentjeivel együtt, esedezzetek érettünk a mi Urunk Jézus Krisztusnál. Amen. Kalocsa, 1904. november 16. A z orsz. kath. tanítói segélyalap központi bizottsága ez évi aug. 27-én tartott köz­gyűlésének terjedelmes jegyzőkönyvéből a kiválóbb érdekű pontokat a következőkben közlöm iskoláink hatóságainak s a tanító uraknak tudomásul. VIII. Elnök jelenti, hogy a nagymélt. püspöki karhoz, a káptalanokhoz és a szerzetes rendek főnökeihez intézett kérelem folytán a következő adományok folytak be: Mélt. gróf Csáky Károly váczi püspök úr adománya 100 kor. Mélt. dr. Kunc Adolf csornai prépost úr adománya 200 kor. Mélt. Takáts Menyhért jászói prépost úr adománya 50 kor. A beszterczebányai káptalan adománya 50 kor. A csanádi káptalan adománya 20 kor. Az eperjesi káptalan adománya 20 kor. A győri káptalan adománya 100 kor. A kegyestanítórend adománya 20 kor. A nagyszombati káptalan adománya 20 kor. A szepesi káptalan adománya 40 kor. A veszprémi káptalan adománya 100 kor. Összesen: 720 kor. XI. Elnök jelenti, hogy néhai Klempa Simon volt nagyszombati káptalani pré­post az Orsz. Kath. Segélyalap javára végrendeletében 300 koronát hagyományozott. Ezzel kapcsolatban bejelenti, hogy egy tanító ellen foganatosított fegyelmi vizs­gálatból 20 korona bírságpénz folyt be. Ezzel együttesen összesen 1040 koronát van szerencséje a jelenlevő számadó gondnok úr ő Méltóságának átadni. XV. Ezek után az elnök előterjeszti a bajavidéki r. k. tanítói egyesület válaszát, amelyet a mult évi közgyűlési határozat 5. pontjára adott. Eszerint: „A választmány mély sajnálatának ad kifejezést azon félreértés felett, mely az egyesület mult évi át­irata nyomán keletkezett, s ennek eloszlatása czéljából értesíteni határozza a Segély­alap központi Bizottsága főtisztelendő Elnökségét az iránt, hogy az egyesületet kérdé­ses átiratában a legjobb szándék vezérelte és azzal — azt határozottan hangsúlyozni kívánja, — a központi Bizottságot meggyanúsítani, vagy megvádolni nem akarta, csupán illő kérelmének óhajtott kifejezést adni és a Bizottság méltányosságában és lelkiismeretességében nem kételkedik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom