Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1903

Index

— 28 — mat adót azért hagyta számításon kívül, mert azt nem a nevezettnek, hanem a mise­alapítványnak, mint jogi személynek adójaként tekintette. — Ezen utóbbi adó mellő­zése miatt a plébános által beadott panaszt a m. kir. közigazgatási bíróság alaposnak találta, mert a mise-alapítvány általános rendeltetéséből folyik, hogy annak, azaz kamatainak élvezetére az illető plébános jogosult s így a kérdéses tőkekamat-adó beszámítása szempontjából nem az alapítvány tulajdonjoga, hanem az alapítványnak a plébánia-hivatallal egybekötött haszonélvezete volt döntő. — E szerint az állandó bíráló választmány határozatában említett 564 korona 60 fillér adóhoz hozzászámít­ván a panaszló plébános által élvezett dejtei mise-alapítvány 64 korona 61 fillér adójának kétszeres összegét, el kellett rendelni, hogy nevezett plébános a legtöbb adófizetők névjegyzékébe 693 korona 82 fillér kétszeres adónak megfelelő helyen vétessék be. — A bíróság e harározat két példányát Pozsony vármegye főispánjának, mint állandó bíráló választmány elnökének 1902. évi november hó 26. napján 2742. szám alatt kelt jelentése mellékleteivel együtt megfelelő eljárás, illetőleg a panaszló részére az egyik példánynak az 1896. XXVI. t.-cz. 138. §-a és a 21973/M. E. 1896. számú végrehajtási rendelet 24. pontja szerint eszközlendő kézbesítése végett kiadja. — Kelt Budapesten, a magyar királyi közigazgatási bíróságnak 1902. évi deczember hó 9. napján tartott üléséből. — Szmrecsányi s. k. tanácselnök. Dr. Vasdényey Géza s. k. előadó. (P. H.) Kalocsa, 1903. február 27. 1493. sz. A lelkészek a javadalmi földek katasz­teri földmérési költségeit fizetni nem tartoznak. Nyit. •avármegye közigazgatási bizottságának Nyitrán, 1902. évi október hó 14-én tartott üléséből, 1012. tü. 2236. K. B. szám. Tárgyaltatott Gorelovics István brezovai plébános fellebbezési ügye Brezova község képviselőtestületének 5/85. sz. alatt hozott azon határozata ellen, melylyel a felmérési költségekből kifolyólag terhére kirótt községi pótadónak leírása, illetve vissza­térítése iránti kérelme elutasíttatott. Véghatározat: A vármegyei tiszti főügyész véleménye alapján ezen fellebbezés­nek hely adatik és a kat. felmérési kiadásokból terhére Brezova községnél 1900. és 1901. években kivetett összegeknek leírása s illetve, mivel ezek tőle már behajtattak, visszatérítése elrendeltetik. Indokok: Az 1875. évi VII. t.-czikk 57. §-a szerint a földadó szabályozásá­nak költségeit az állam viseli ugyan, de a községben teljesítendő írásbeli munkálatok végzésére szükséges irodai helyiségeket,^napszámokat és fuvarokat a községek tartoz­nak szolgáltatni. A községek ezen kiadásokat az 1886. évi XXII. t.-czikk 130. §-a szerint köz­ségi pótadóból födözik; minthogy pedig ugyanezen törvényczikk 148. §-a értelmében a lelkészek lelkészi hivataluk után élvezett javadalmaik után községi pótadót nem fizetnek, e szerint községi pótadóból födözendő kataszteri felmérési költségek sem vethetők ki a lelkészi javadalmakra. Miről a miavai járás főbírája útján Brezova község elöljárósága és fellebbező értesíttetik. Dr. Kramolin, főispán, elnök. Kalocsa, 1903. február 22. György, érsek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom