Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1901

Index

— 3 — megkeresztelt és anyakönyvezett, nem állapítja meg feltétlenül az illető egyén vallási hovatartozását, mert az 1868. évi Lili. t.-czikknek a kérdéses egyének vallási hovatartozásra nézve hatályában fenntartott 12. §-a értelmében a vallási hovatartozás kérdésének eldöntésére nézve kizárólag a szülők vallása irányadó. Az esetre tehát, ha valamely házasulónak felekezeti születési (keresztelési) anyakönyvi kivonatában a szülők vallása határozottan meg van jelölve, s ennek alapján az állami anyakönyvezető arról győződik meg, hogy az úgynevezett elkeresztelés esete tényleg fennforog, akkor a házasuló vallási hovatartozását az esetre is, ha a fél más vallásfelekezethez tartozónak vallja magát, mint a melyet a törvény értelmében követnie kell, az állami törvény értelmében tartozik megállapítani s az ezzel ellenkező tényleges állapotot figyelembe nem veheti, mert a vallás szabad gyakorlatáról szóló 1895. évi LIII. t.-cz. végrehajtása tárgyában 56/896. V. K. M. sz. alatt kiadott rendelet) 5. §-ában kifejezett elv szerint mindazokat, kik valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetből szabályszerűen ki nem léptek, illetőleg az 1868. évi LIII. t.-cz, értelmében át nem tértek, ezentúl is az illető vallásfelekezethez tartozóknak kell tekinteni, habár más vallás követőinek tartják is magukat. A törvényben megállapítoft alakszerűségek mellett történő áttérés a megfelelő életkort elért egyének vagy férjhez ment nők számára a lehetőséget ez esetben is megadja arra nézve, hogy az úgynevezett elkeresztelés folytán keletkezett tényleges állapot s a jogi helyzet közötti eltérés az érdekeltek vallási meggyőződésének megfelelőleg megszüntettessék, s az érdekelt fél annak a vallásnak kötelékébe átlépjen melyen tényleg neveltetett. Az állami törvény érvényesülése tehát a kérdéses esetekben nem fog a felek vallási meggyőződésének rovására oly kényszerhelyzetet teremthetni, a mely alól a felek szabad elhatározásukhoz képest törvényes uton ki ne térhetnének. Abban az esetben viszont, ha az úgynevezett elkeresztelés ténye a házasuló fél születési (keresztelési) anyakönyvi kivonatából ki pem tűnik: az ily egyén azon vallásfelekezethez tartozónak vélelmezendő, melynek születési (keresztelési) anyakönyvébe bevezettetett, ha csak e vélelmet maga az érdekelt fél ellenbizonyitékkal meg nem dönti. Ép ezért az esetben, ha a születési (keresztelési) anyakönyvi kivonatban a szülők vallása kitüntetve nincs, az állami anyakönyvezetőnek nem kell a házasulótól más okmányok felmutatását követelnie, hanem a házasulót azon vallásfelekezet tagjául kell bevezetnie, melynek születési (keresztelési) anyakönyvébe bevezettetett, kivéve ha a házasuló más vallásfelekezethez való tartozását maga állítja, s ezt hitelt érdemlő módon igazolja is. Az előadott elveket a konkrét esetre alkalmazva, azt látjuk, hogy a vőlegény születési anyakönyvi kivonatában, melyet az a-i róm. kath. egyház anyakönyvéből ezen egyház segédlelkésze állított ki, az atya vallásául Hhv. (helvét hitvallásúdnak bejegyezve, vagyis az elkeresztelés ténye a vőlegényre nézve ez esetben magából a születési anyakönyvből megállapítható. Ilyképen — tekintettel az előadottakra — helyesen járt el a házasságkötésnél közreműködő s-i anyakönyvvezető, midőn a vőlegény vallásául a törvénynek megfelelőleg az ef. ref. vallást jegyezte be a házassági .anyakönyvbe, s kiigazítási eljárás hivatalból való indítására nincs szükség. Kalocsa, 1900. decz. 16. 1*