Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1900

Index

— 47 A püspöki kar, hogy hiveik közül minél többen részesülhessenek az öröm­esztendei, vagy rendes jubileumi nagy búcsúban, s hogy a magyar kereszténység meghonosításának 900 éves jubileuma minél méltóbban megölessék, egy magyar nemzeti zarándoklat rendezését határozta el s gondoskodott arról, hogy a zarándok­latot rendező bizottság által készített felhívás és programm minden egyes plébánia hivatal útján a hívek tudomására jusson. Előnyösen ismervén a gondjaimra bízott egyházmegye lelkészkedő papságának buzgó lelkületét s híveinek ájtatos jámborságát: nem tartom szükségesnek, hogy a zarándoklat sikerének biztosítása czéljából előbbit a minden irányú szíves közreműködésre, utóbbiakat pedig minél nagyobb részvételre különösebben is lelkesítsem és buzdítsam. Bizton reménylem tehát, hogy lelkészkedő papságom a rendező bizottságnak azóta mindenüvé eljutott plakátját nemcsak ki fogja függeszteni a templom kapuján, hanem megmagyarázván vasárnaponkint a szószékről a híveknek a zarándoklat kettős czélját, azokat a jubileumi nagy búcsúnak elnyerése végett teljes lelkesedéssel a zarándok­latban való részvételre is fogja buzdítani és serkenteni. Egyebekben pedig ismertessék meg jó papjaim híveikkel a programm alapján a részvétel feltételeit, a jelentke­zéseket fogadják el a plébánia-hivatalban, közöljék a résztvevők nevét a kezükben levő jelentkező lap alapján érseki irodámmal sürgősen (ez három napi időközben a rendező bizottságot a jelentkezésekről értesíteni fogja) és a netán szükséges felvilá­gosítások és útbaigazítások nyerése czéljából forduljanak a jelentkezők érdekében bizalommal a zarándoklat-rendező bizottság irodájához (Budapest, I. Krisztina-városi plébánia). Ugyancsak a résztvevők érdekében történik, midőn végül e helyt beszerzés végett a Szent-lstván-Társulat azon alkalomszerű kiadványait ajánlom, melyeket a zarándokok hasznosan értékesíthetnek. E kiadványok a következők: „Örömesztendő, azaz nagy jubileumi búcsú az 1900-iki szentévben" (ára 40 fillér); „Jubileumi kalauz a bucsu elnyerésére" (ára 16 fillér); „Jubileumi szent énekek" (ára 8 fillér); „Róma zarándokkönyv, vagyis a magyar ember útmutatója az örök városban" (ára 24 fillér) és „XIII. Leo pápa élete" (ára 10 fillér.) Kalocsa, 1900. márczius 13. György s. k. érsek. 1350. sz. Felhívás a római zarán­doklat ügyé­ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom