Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1900
Index
VIII. Felhivatnak az összes t. cz. Lelkész urak, hogy a •/. a. mellékelt kérdőívet az illető statisztikai adatokkal kitöltve a •//. mellékelt borítékban közvetlenül és haladéktalanul a m. kir. központi statisztikai hivatalnak megküldjék. A kérdőívek minél szabatosabb és teljesen egyöntetű elvek szerint való kitöltése érdekében tájékoztatásul szolgáljanak az Orsz. Statisztikai Hivatalnak alább közölt kérelmei. 528/eln. szám. M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal — Nagyméltóságú Érsek Úr ! Vonatkozással f. évi január hó 18-án 504. szám alatt kelt nagybecsű átiratára, az 1899. évi hitéleti adatok begyűjtésére szánt B) jegyű kérdőivekből, valamint a kérdőíveknek a m. kir. központi statisztikai hivatalhoz való beküldésére szolgáló borítékokból 130 darabot azzal a tiszteletteljes kéréssel van szerencsém mellékelni, hogy e kérdőíveknek lehetőleg 3 hét alatt tisztelettel alulirt hivatalhoz juttatásáról gondoskodni méltóztassék. Egyidejűleg van szerencsém Nagyméltóságodat tisztelettel felkérni, hogy a szóbanforgó kérdőivek szétosztása alkalmával a Nagyméltóságod bölcs kormányzása alatt álló főegyházmegye plébánia hivatalaihoz intézendő nagybecsű körlevelébe a kérdőívek minél szabatosabb és teljesen egyöntetű elvek szerint leendő kitöltése érdekében a következő tájékoztatásul szolgáló pontokat felvenni szívesked jék : a) A kérdőív 5. kérdésére válasz gyanánt csak azon egyén vagy jogi személy nevezendő meg, a kit a plébánia hivatal betöltésénél kijelölési jog illet meg. Nem számíthatók tehát ide azok, a kik a plébánia hivatal betöltésénél kegyúri jogot nem gyakorolhatnak, habár az egyház terheinek viseléséhez járulnak is. Ha valamely egyházra vonatkozó kegyúri jog fennállása jogvita tárgyát képezi, az említett kérdésre válasz gyanánt az irandó be : „vitás". b) A 6. kérdés feltevésével a m. kir. központi statisztikai hivatal a hivőkkel való érintkezésének s jelesül a hitszónoklatoknak és az istenitiszteletek alatt a nép énekének nyelvét óhajtja megtudni s ennélfogva e kérdésre a rítus nyelvét jelentő „latin" nyelvnek megnevezése helytelen és kerülendő. A mely egyházban több nyelv használatos, ott a 6. kérdés 1. pontjára adott válasz gy ranánt e nyelveket a velük való élés gyakoriságának sorrendjében kell megnevezni, az oly esetekben tehát, a midőn pl. a német vagy tót nyelv gyakrabban használtatik, mint a magyar, nem szabad a nyelv megjelölésére magyar-német, magyar-tót s több eféle kifejezést használni, hanem ily esetben a valósághoz híven német-magyar, tót-magyar stb. megjelöléssel kell élni. A 6. kérdés 1. pontjában pedig azon időközöket, a melyekben az egyes nyelvek használtatnak, szabatosan és oly tüzetességgel kell bejegyezni, hogy a válaszból alulirt hivatal mindenkor pontosan megállapíthassa, hogy a mellékesen használt nyelven vagy nyelveken évenkint mikor, illetve hány ízben tartatik hitszónoklat s mikor és hány ízben énekel a nép ezen nyelveken. Önként értetik, hogy ha a nyelvhasználat az anyaegyházban és a leányegyházakban, vagy azok némelyikében eltérő, a válaszban ezen különbséget is pontosan fel kell tüntetni. Fogadja kérem Nagyméltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Budapest, 1900. évi február hó 19-én. Jekelfalussy, igazgató. Kalocsa, 1900. február 23. 1221. sz. Statisztikai adatok kívántatnak.