Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1894
Index
154 — 4329. sz. „Népoktatásügyi községi közigazgatás" czimű könyv ajánltatik. 4330. sz. „Az iszákosság korlátozásáról ezimű könyv ajánltatik. 524. sz. isk. Tanítói állomásra pályázat. JVTinthogy Szabó Mihály kolozsvári segédtanfelügyelőnek „Népoktatásügyi községi közigazgatás" czimű könyve sok oly intézkedést is tartalmaz, melyek a róm. kath. iskolákat s főkép a tanítók ügyeit közelről érintik, s emellett számos, a népoktatási alaptörvényeket magyarázó döntvényt foglal magában: az iskolaszékek azt előnyösen használhatják. A könyv ára 2 frt 00 kr., kapható szerzőnél Kolozsvárott. Budapest, 1894. deczember 13. 521. sz. isk. Báró Sina-féle alapítványra pályázat. Osillag Gyula budapesti egyetemi tanárnak a budapesti katholikus Kör által kiadott, „Az iszákosság korlátozásáról" czimű munkáját, mely e nagyfontosságú kérdést úgy ethikai, mint nemzetgazdasági szempontból tárgyalja, kimutatva azon rettenetes pusztításokat, melyeket e betegség úgy a vallás-erkölcsi, mint a gazdasági téren okoz, és megjelölve egyúttal az annak elterjedését megakadályozó eszközöket, a t. cz. Papságnak s ez által híveimnek igen melegen ajánlom. Ara a könyvecskének 50 kr. Budapest, 1894. deczember 13. G yurgyevón (Bács megye) egy újonnan szervezett hat osztályú róm. kath. tanitói állomásra pályázat nyittatik. Jövedelme: a) Haynald-alapból készpénzben 350 frt. előleges negyedévi részletekben; — b) a hívektől készpénzben 50 frt; — c) háromszáz hivő után stóla illeték; — d) szép lakás, (2 szoba, konyha, élés kamra, pincze, fészer és istálló) az uj iskolaépületben, 800 • ölnyi kerttel. Pályázhatnak csak okleveles fértitanitók ; kántori teendőkben jártasok előnyben részesülnek. Pályázati határidő decz. 25-ike. A kellőképen felszerelt folyamodványok a kalocsai érsek ünagymóltóságára czimezve Főt. Eigl József apátesperes úrhoz Futtakra küldendők. Kalocsa, 1894. deczember 14. A nm. vallás- ós közoktatásügyi minisztériumnak a báró Sina Simon-féle, a néptanítók segélyezésére szolgáló alapítványra vonatkozó körözvénye tudomás vétel végett azzal közöltetik, hogy az alapítvány elnyeréséért benyújtott folyamodványok az egyházi hatósághoz legkésőbb deczember 25-ikéig annál is inkább beterjesztendők, mert a később érkezett folyamodványok figyelembe nem fognak vétetni. A folyamodványok az 1868. évi körrendeletek 85. lapján 1839. sz. a. közlött alapító levél értelmében szerelendők fel. Valamennyi főtiszt, egyházi főhatóságnak. — A vallás- és közokt. m. kir. JMinistertől. 54551. szám. A báró Sina Simon-féle népiskolai volt tanítók segélyezésére rendelt alapítványnál egyenként évi egyszáz frtos 5 hely lévén üresedésben: van szerencsém a főtiszt. Főhatóságot tisztelettel felkérni, hogy ezen helyek betöltése czóljából, az 1868. évi október hó 11-én 15784. sz. alatt közölt alapító levél értelmében, hármas kijelölését f. évi deczember hó végéig hozzám juttatni méltóztassék. — Budapest, 1894. évi november hó 28-án. — A miniszter helyett: Pulszky s. k. államtitkár. Kalocsa, 1894 deczember 14. Georgius Archi-Episcopus.