Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1892
Index
— 130 — tesen föltüntetendő, nemkülönben a kamatjárandóság is a megfelelő csonka időre számítandó, hogy a megadóztatás az 1883 : XLIV. t. cz. 3. §-ának megfelelő szellemben legyen foganatosítható. 6) Az év közben kiadott tőkéknél hasonló módon tüzetesen kitüntetendő a kamatozás kezdetének időpontja, hogy a megadóztatás szintén ne az egész évre. hanem csakis a megfelelő időszakra eszközöltethessék. A bevallási íveknek ós mellékleteiknek ilyetén a pénzügyi hatóság által kívánt kellékek szerint pontos kiállítása esetén az adókivető hatóság a hivatalból beszerzett más adatok fölhasználásától eláll, és a kivetés alapjául kizárólag az alapkezelő lelkészek bevallásait fogadja el, minek folytán a hosszas időfecsérlő és sok munkát okozó felebbezések megszűnnek. Ezúttal különös hangsúlylyal legyen ismételve a in. kir. pénzügyi bíróságnak 1888ban hozott és az 1890. évi 3282. sz. körlevélben is meghirdetett azon elvi jelentőségű határozata, liogv a templomépitési alapok kamatjövedelme adómentes, ellenben a plébániai lakok, keresztek, szobrok stb. más tárgyak fentartására részben vagy egészben rendelt alapok hasonló kedvezményben nem részesülvén, bevallandók. Fölhívom végül a t. cz. alapkezelő Lelkész Urakat, hogy úgy a gondjaikra bizott s szent czéloknak szolgáló alapoknak, mint saját maguknak érdekében a vonatkozó adóügyi törvényeket és rendeleteket behatóan tanulmányozzák, hivatalos eljárásukat azokhoz szabják. Kalocsán, 1892. november 8. 3223. sz. Telekkönyvi betéteknél használandó anyakönyvi okmányok bélyegmentesek. A vallás- és közokt. in. kir. Ministertől. 494G3. szám. Az 1889. XXXVIII. t. cz. 30. §-a szerint azok az anyakönyvi kivonatok, családi értesítők és lelkészi bizonyítványok, melyek a telekkönyvi betétek szerkesztése alkalmával a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése czéljából kiállíttatnak, bélyegmentesek. Amint a rn. kir. igazságügyminister úr f. évi október hó 25-én 39122. sz. a. kelt átiratával tudomásomra hozta, némely lelkészek mindamellett—feltehető, hogy azért, mert az idézett törvényt nem ismerik — az emiitett okiratokat bélyegmentesen kiállítani vonakodnak és ez által a telekkönyvi bevételek szerkesztésének sikerét nem csekély mértékben hátráltatják. Ennélfogva van szerencsém a főtiszt. Főhatóságot tisztelettel felkérni, méltóztassék az egyházmegyéjebeli lelkészeket, mint az anyakönyvek vezetőit, az idézett törvény rendelkezésére figyelmeztetni, s őket annak megfelelő eljárásra utasítani. Megjegyzem, hogy a bélyegmentesen kiállított anyakönyvi kivonatok, családi értesítők és lelkészi bizonyítványok kizárólag a betétszerkesztési eljárásnál használhatók ; és ennélfogva azokkal való visszaélés megelőzése végett szükséges, hogy azok a következő