Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1892

Index

- 121 — 2175. sz. Kb. 1*892. Nagyméltóságú és Főtisztelendő Érsek Ur! A nagyméltóságú vallás-és közoktatásügyi minister úrnak a tanitói nyugdíjtörvényt módosító 1891. évi 43. t. oz. életbeléptetésérc ille­tőleg az akörüli eljárásra vonatkozólag f. évi 37290. sz. a. kelt rendelete alapján hozott vég­zésünket a kiadott „ Utasítás "'-sal és annak, tanitói változás bejelentésére vonatkozó 3 darab mellékletét van szerencsénk Ozirnnek oly megkereséssel megküldeni: méltóztassék a ha­tósága alatt álló iskolafentartó egyházakat, illetőleg iskolaszékeket a törvény és rendelet alapján kiadott Utasítás érteimében kívánt okmányok kiállítására s általában ahhoz való alkalmazkodásra s a szerint való ejárásra felhívni. Van szerencsénk értesíteni Ozimet, hogy e végzésünk az utasítással és mellékle­teivel a főhatósága alatti iskolaszékeknek egyidejűleg megküldetett. — Kelt Pest-Pilis-Solt­Kis-Kun-vánnegye közigazgatási bizottságának Budapesten 1892. évi október hó 13-án tar­tott üléséből. Beniczky s. k. főispán, mint elnök. 2175. sz. Kb. 1892. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minister úr f. évi augusztus hó 20-kán 37290. sz.a. keltrendeletével az 1891. évi XLIII. t, cz. végrehajtása tárgyában rendelkezik. Végzés: Az ezen rendelet alapján kiadott „Utasítás" és mellékletei az utasításban meghatá­rozott eljárás szoros megtartása végett a városok polgármestereinek és a községi Elöljáró­ságoknak, úgyszintén az iskolafentartóknak, illetőleg iskolaszékeknek megőrzés, — s ez utóbbiak által jelenleg működő, valamint változás esetén az új tanítóknak elolvasás és látto­mozás végett kiadatik. Miről az egyházi főhatóságok, a kir. tanfelügyelőség, a városok polgármesterei s a járási főszolgabirák s ez utóbbiak utján a községi elöljáróságok, valamint a városok polgár­mesterei és a járási főszolgabirák utján az iskolafentartók, illetőleg iskolaszékek végzésileg értesíttetnek. — Kelt Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye közigazgatási bizottságának Buda­pesten, 1892. évi október hó 13-án tartott üléséből. Beniczky s. k. főispán, mint elnök. Utasítás az 1891: XLIII. törvényezikk végrehajtása tárgyában, a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minister úrnak 1892. évi augusztus hó 20-án 37290-ik szám a. kelt rendeletével kapcsolatosan. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minister úrnak folyó évi augusztus hó 20-án 37290. szám a. kelt rendelete alapján az 1890. évi február hó 13-án kelt s a tanitói változások bejelentésére vonatkozó végzés ezennel hatályon kívül helyeztetik. Utasíttatnak azonban a polgármesterek és — a járási főszolgabirák utján — a köz­28* 416. sz. isk. Az 1891. évi XLIII. t. cz. végrehajtása tárgyában kelt pestmegyei végsések.

Next

/
Oldalképek
Tartalom