Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1891

Index

- 38 hivatkozott t.oz. érintett §-ában értett oly nyilvános munka, a melyet akár a dolog termé­szete, akár pedig az adott viszonyok elkerülhetetlenül szükségesnek tarthatnának is, a törvény idézett rendelkezésével szemben, végeztethető legyen. Nem adhat pedig ily előzetes engedélyt már csak azon oknál fogva sem, mert — mint Méltóságod előtt szintén ismeretes — annak elbírálása, hogy mennyiben tekinthető a vasárnapokon teljesített nyilvános munka elkerülhetetlenül szükségesnek, panasz, vagy feljelentés esetén az 1879. évi XL. t.-cz. 52. § ; illetőleg az 1880. évi XXXVII. t.-cz. 40. §-a alapján a kir. járásbíróságok elbírálása alá tartozik, holott, ha a szolgabíró ily munka végzésére engedélyt adhatna és a panaszolt fél a szolgabirótól engedélyt mutathatna fel, s az általa végzett munka az eljárás folyamán a bíróság részéről mégis törvénybe ütközőnek találtatnék, ós az eset kihágássá minősíttetvén, büntetéssel sújtatnék, az egymással ellen­tétbe jövő felfogás és intézkedés a nevezett hatóságok közti összeütközésre szolgáltathatna alkalmat. Végül van szerencsém jelezni, a mi egyébiránt szintén ismeretes lesz Méltóságod előtt is, hogy ez idő szerint a törvényhozás előtt fekszik a kereskedelmi minister úrnak azon törvényjavaslata, mely a vasárnapi munkaszünetre nézve intézkedik, és ámbár abban csakis az ipari és gyármunkásokról van szó, de azért általánosságban a vasárnapi munka­szünet iránt irányadó megállapodásokat tartalmaz. Fogadja Méltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Budapest, 1890. évi november hó 28-án. A minister meghagyásából : I)r. Wolafka Nándor, s. k. osztály-tanácsos. Kalocsán, 1891. marczius hó 8-án. 693. sz. A „Magyar­országi Egye­temes Egyházi Névtár" ajánltatik. 108. sz. isk. Bikity. Tanitói állo­másra pályá­zat. Tokody Ödön újpécsi plébánosnak — Torontál m. — legközelebb megjelenő munkáját: a Magyarországi Egyetemes Egyházi Névtárt a t. ez. Lelkész Uraknak figyelmébe ajánlom. Kalocsán. 1891. márczius 10-én. A bikityi (Bács-Bodrog m.) róm. kath. bunyevácz tanitói állomásra folyó évi márczius 20-ig ezennel pályázat hirdettetik. Évi fizetése 500 frt. évnegyedenkinti utólagos részletek­ben, lakás nélkül. A bunyevácz és magyar nyelven kívül a német nyelv tudása is megkiván­tatik. A megválasztott tartozik az ismétlő iskolásokat tanítani és a kántort akadályozta­tása esetén helyettesíteni. Pályázók felhivatnak, hogy tanképesitési okmányokkal felszerelt és a bikityi iskolaszékhez czímzendő folyamodványukat folyó évi marczius hó 25-ig bezárólag Főtiszte­lendő Berényi Dániel apát, esperes úrhoz Bajára küldjék be. — Az állás ápril 1-én elfoglalandó, mely naptól a megválasztott fizetését kapja. Kalocsa, 1891. márczius 12-én. LAJOS s. k. bibornok, érsek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom