Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1885
Index
A vallás- és közoktatásügyi magyar kir. minisztertől. 20,433. szám. Főmagasságu Bibornok és Érsek l'r! Hazánkban eddig olajszinnyomatú képek nem készültek. mivel az azok előállitásával járó tetemes költségek visszariasztották a vállalkozókat ; ennek következményeid aztán a hazai piaez külföldi ilynemű terményekkel lón elárasztva, melyek természetszerűleg külföldi művészek festményei után készültek. Ezen műiparágnak hazánkban leendő meghonosítására legújabban Légrády testvérek budapesti könyvnyomdai intézet tulajdonosok tettek első kísérletet, midőn Benczúr Gyulának „Vajk keresztelését" ábrázoló s a magyar nemzeti muzeum tulajdonát képező országszerte ismert festménye után készítettek olajszinnyomatot, mely a folyó évi országos kiállításon is látható s mely kifogástalan kivitelénél fogva, természetesen kisebbített alakban az eredetinek hű másolatát adva, szobák díszítésére igen alkalmas. A kiadó Légrády testvérek ezen új s hazánkban eddig nem müveit mfiiparág pártolása és támogatása czéljából közvetítésemet kérvén ki. van szerencsém Főmagasságodnak becses figyelmét a mondott olajszinnyomatú képre felhívni és megkérni, hogy saját hatáskörében azt megvételre ajánlani szíveskedjék, megjegyezvén, hogy a kép Légrády testvéreknél Budapest Nádor utcza 7. sz. a. rendelhető meg s hogy egy példány ára vakkeretre felhúzva 10 forint, díszes aranyozott kerettel együtt pedig 6—7—8—20 forinttal több. Fogadja Főmagasságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Budapesten, 1885. évi junius hó 2-kán. Trefort s. k. Kalocsán. 1885. julius 16-kán. Jveczelen a f. é. april 7-kén megejtett tanítói választás, ennek szabályszerűtlensége miatt megsemmisíttetvén, az ugyanott megüresült tanítói állomásra pályázat hirdettetik. Az állomás évi javadalmazása: 300 forint készpénz, havonkint előre fizetve a községi pénztárból, 10 hold föld 1200 • ölével adómentesen, két szoba, konyha, kamarából álló lakás, és egy kis konyhakert. A pályázati határidő augusztus 12-dike bezárólag. A folyamodványok a keczel-kerületi alesperesi hivatalhoz, a keczeli r. kath. iskolaszékre czimezve küldendők. Kalocsán, 1885. julius 16. A bács-madarasi r. k. kántori állomásra f. évi augusztus hó 22-ig, mint a mely napon a pi'óba és választás reggeli 8 órakor fog megejtetni, pályázat hirdettetik. Az állomás javadalma: 1) 300 forint készpénzben, melyből 195 forint 60 pozsonyi mérő kétszeres búza megváltása fejében fizettetik: 2) 4 öl lágy tűzifa; 3) l/ 4 telek szántóföld, 817 • öl heréskert és 179 • öl kenderföld adóteherrel; 4) szabad lakás házi kerttel: 5) 5100 lélek után stóla-illeték és misealapitványokból ez idő szerint 27 forint. Pályázni kívánók kellőleg fölszerelt folyamodványaikat a madarasi r. k. hitközségre czimezve főt. Dr. Csicsáky József prépost, esperes és alrnási plébánosnál nyújtsák be. Kalocsán, 1885. julius 16. LITT. CIRC. 1885. 16 1815. sz. „Vajk keresztelése" olajszinnyomatú kép ajánltatik. 151. sz. IskTK e e z e 1. Tanítói állomásra pályázat. 1876. sz. Madaras. A kántori állomásra pályázat hirdettetik.