Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1885
Index
— 51 jíV magyar nyelv ismeretének s terjesztésének hazafias jelentőségétől mélyen áthatott tanhatóságom már 1882-ik évi juliushó 7-kén 1789. sz. a. kelt s főegyházmegyém összes esperesi hivatalaihoz intézett utasításában köztudomásra hozta: hogy az 1879. évi 18. t.czikk, melyben a nem-magyar ajkn népiskoláknál a magyar nyelv tanításának kötelezettsége országosan elrendeltetik, az 1883. évi januárhó l-jével minden intézkedéseiben hatályba lép; — és gondoskodott egyidejűleg arról is. hogy a magyar nyelv tanítására vonatkozólag a Nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi Minisztérium által szabályrendeletileg megállapított óraszám az egyes népiskolai tantervek készítésénél zsinórmértékül szolgáljon. Az 1883. évi januárhó 25-én 78./isk. sz. alatt kelt körrendeletemben pedig nyomatékosan intézkedtem, hogy a miniszteri szabályrendelet követelte órák száma minden esetre egészen megtartassék, annál is inkább, mert az ugy is, mint „minimum" iratik elő és a magyar nyelv ismeretének terjesztése hazafias ügy lévén, teljes pártolásra méltó, de minden is kerülendő, mi oly panaszra okot vagy alkalmat adhatna, mintha épen kath. népiskoláink nem teljesítenék ezen hazafias kötelességeket. Hogy pedig ezen föladat megoldásának módozatai iránt tanítóim a nagyfontosságú tantervek készítésénél minél inkább tájékozva legyenek. közlöttem egyidejűleg azon irányelveket s nézpontokat, nem csak elméletileg, hanem gyakorlati táblákban is, melyek biztos utmutatóul szolgáljanak: miképen kelljen a különféle tantárgyak igényeit a magyar nyelv tanóráinak számával kiegyeztetni. Kiváló örömemre szolgált azóta tanügyi közegeim évi hivatalos jelentéseiből meggyőződhetni, hogy ezen rendeletem nem csak a legpontosabban végrehajtatott, hanem a magyar nyelvnek oktatása, főleg vegyes ajkú iskolákban már is oly kedvező eredményt eszközlött, hogy itt-ott már egyes osztályokban a magyar nyelv tényleg mint tannyelv is használtatik. .Minthogy tehát főegyházmegyém hazafias községeinek kath. iskoláiban a fenn hivatolt törvénynek s az annak alapján kelt miniszteri rendeletnek mindenütt elégtétetett; — olyan tanitó pedig, ki a magyar nyelvet tökéletesen nem birja, kizárólag magyar tannyelvű képezdéimben nem csak 1872-től fogva, hanem az előtt sem nyert tanképesitő okmányt; a mondott évtől kezdve pedig iskoláimban tanítói állomásra nem alkalmaztatott; de 500-ra menő tanítóim testületében alig találkozik egy-kettő, ki a magyar nyelvet beszédben és írásban annyira el nem sajátította volna, hogy azt a népiskolákban eredményesen taníthassa,— azon megnyugtató tudatban, hogy a főegyházmegyém jobbára vegyes ajkú iskoláiban a magyar nyelv tanítása általában örvendetes sikerrel gondoztatott; s azon óhajjal, hogy ez ezután is igy történjék, de mind az lelkiismeretesen is kerültessék, mi akár hanyagság, akár túlbuzgólkodás által a magyar nyelv eddigi sikeres terjesztésére káros visszahatással lehetne: szívesen teljesítem a Nagyméltóságú vallás- s közoktatásügyi Miniszter úr hazafias felhívását, midőn a magyar nyelv érdekében kibocsátott ujabb rendeletét, a benne foglalt kívánalmak pontos teljesítése végett ezennel szó szerint közzé teszem : 20,301. sz. Főmagasságu Bibornok és Érsek Ur! Az 1879. évi XVIII. törvényezikk elrendelte a magyar nyelv kötelező tanítását az összes népoktatási tanintézetekben és ámbár ismételten LITT. CIRC. 1885. 14 140. sz. isk. A magyar nyelv tanításáról m iniszteri rendelet.